Sir Gawain és a Vörös Sárkány cantiga IV.

/Az énekben két másik írásom is helyet kapott, a korábbi Holdnak kobzosa itt chansonként szerepel, valamint Az hajnalrul című szonettem tölti itt be az alba dal (hajnaldal) szerepet. Jó olvasást/

Cantiga IV

Hogy megtalálák az üres sátrat,
Hová ez éccakára kávrtélyt kaptak,
Így szólt sir Gawain Gaherishez:
"Jó ecsémuram, kérlek hallgass meg,
Tudom ki lesz segedelmem,
Hogy a gonosz Maliort győzzem le,
Jó Merlin intelmét felidézve
Tértem eszméletre, mikor szemem,
Ez illustrissimus szépségre vetettem.
Még ez estén beszélnem kell véle,
Remélem kegyes lészen velem szíve."
"Hát jó bátyámuram, segítem utad,
S támaszod leszek merész tettedben,
Noha nem akarok fürdeni dicsfényben,
Csak meghúzódni csendes némán,
Egy feladat vár csak énreám:
Hogy figyelmeztesselek, ha jő Hajnal."
Mondta
S mikor leszállt setét este leple,
Alatta csendesen szöktek lopva
Az komor szürke öregtorony fele,
Míg rá nem akadtak az ablakra,
Ahol a Lady-t látta szeme.
A bolthajtásos ablakok alatt,
Térdre ereszkedett Gawain lovag,
S mivel lánggal égett hősünk szíve,
Ő volt Arthur udvarának szépdalu költője,
Ami minden lovagnak szép éke.
Felszította hát a lángot,
S emígyen dalolt:

"Diána fehér szépséged
Holdsugára árad rám
Feléd emelem orcám
Egyre dalolok néked
Kardom s szívem: Néked
Ez csekély alamizsnám
Diána

Térdet hajtok előtted
Hallgasd meg imám
Fogadd alamizsnám
Könyörüljön jó szíved
Diána"

Mikor a chanson-t bevégezte,
Az ablakban pilács pislákoló fénye
Jelent meg a hölgy kezében,
Finom szőttesekből készült
Lepedőkből álló kötelet eresztett alá
Másik finom fehér keze.
Ezen a kötélen mászott fel Gawain,
S mikor bemászott az ablakon,
Szemeit fáklyák fénye töltötte be,
Míg halovány derengésben tartották
Lady Diana de Aricon sudár alakját,
Aki finom szabású ruhát viselt,
Mi Zürich nemes hölgyeinek
Szerény viseletét követte,
Tündöklő rózsa színe,
Szépen hímzett arany éke,
S nemes gonddal készült finom
Anyaga volt a kelmének,
Nyakkivágása sem hozott szégyent
Viselőjének erkölcseire, pedig óh,
Mennyi most a szégyentelen,
Kik ördögablakos kelméikben,
Férfiak előtt mutatkoznak illetlen.
De ez szép öltözet csupán borítója
Volt a nemes könyvnek,
S ami elhalványult viselője szépsége mellett,
Ami vonzotta a férfitekintetet,
Szép arcának vonásait az Ég mesteri ecsete
Mesteri szép érzékkel festette,
Ajakinak szép íve, s cseresznyeveres színe,
Orra nemesen rajzolt, egyenes,
Szemüldökei feketék, s íves, rajzos vonalúak,
Gyönyörű szemei alatta ragyogtanak,
Oly zöld fénnyel, mint zöld lankái Walesnek,
Vagy mint smaragdos fényü tengerszem,
Melyben elmerülve örökre eltemetkezem,
Ha belenézek, akár a sebzett
Szarvas, olyanná leszek.
Lágy gesztenyeszín selyem haján
Szép aranyvirágos koszorú pihent.
Ezen fennséges látványon megilletődve,
Gawain magát a hölgy lábai elé vetette,
S a ruha szegélyét lágy csókkal illette,
Majd ily szózatot intézett hozzá:
"Ó kegyes úrnő, kinek szépsége
Héliosz fényét szemem elől elfedte,
Férjed bajnokaként térdelek eléd,
Én sir Gawain, Lot király fia,
Kardom neked ajánlom, szolgálja akaratod,
Holnap mérkőzök meg Maliorral,
S szükségem van segedelmedre,
Adj nékem valami jelt, mit viselhetek holnap,
Ami majd győzelemre segíti kopiámat."
Szép ajakit Diána szólásra nyitotta,
S így szólt szépen csengő szava:
"Sir Gawain, köszönöm bátorságod,
Hogy jó uramat megszabadítod,
Várával s vélem együtt,
Azért itt e ruhaujj, majd segít holnap,
Mert ettől megtörik majd a varázslat,
Mi Maliort erővel ruházza fel,
Mert ez a kelme biz' Krisztus urunk
Palástjából származik,
Mit akkor viselt, mikor Heródeshez ment,
S mivel a római katonák űztek belőle gúnyt,
Szent ereje, majd világot gyújt,
A pogány mágia sötétjében a holnapi csörtében."
Elvette Gawain a bíborszín ruhaujjat,
Majd kezét Diána kezei köz helyezve
Hódolt s hűséget esküdött a hölgynek.
Ekkor csendült fel Gaheris szép alba dala
A torony töve alatt:

"Midőn a rózsaujjú szép Hajnal
Sötét gyászfátylát az éji égnek,
Lehúzza óvatosan, nagy gonddal,
Az éji vadak pihenni térnek,

S a sok madár szerelmes dallal
Az magos ég jóságos Istenének
Ad hálát, az éjnek elmúltával,
Hogy ma is zenghet dalt kedvesének.

Ébredő természet ébredő embere,
Halld meg most hajnali énekemet,
Térj mostan friss, új eszméletedre,

Vár egy hős vitéz dicső élete,
Hagyd most el a kedves meleg fészket,
Ó jaj, a szép románcnak most vége!"

A dalra,
Sir Gawain késedelem nélkül,
Diána ujjai hegyét megcsókolva
Búcsúzott, s a kötélen menekült,
Hogy a Nap sugara ne érje a szobába',
Elkerülve Maliort, a szörnyűt.