lelkemben temetem szép nyomainkat,
most hitet keresek, mibe kapaszkodhatok,
s elültethetek sírunkra néhány új magot.
Hajtsanak a magasba halálunk fái,
üzenem Istennek: nem tud jobban fájni!
Hiába lepleztem imába a követelést,
viszonzásul kaptam egy magasztos megvetést,
Hogy nem lehetsz Te velem együtt árva,
egyedül kell bömbölnöm bele a világba:
Itt vagyok valahol, semmiért, hiába,
Szerettem valakit, sárban, vérben ázva.
Lassan nyugszom, földön gubózva fázom,
szép reményeimet sehol nem találom,
Nehezen indulok a kapun túlra,
kérem az Istent, hogy küldjön el újra,
Adjon még egy álmot, még ha árulás is,
Legyél benne némán, még ha látomás is.
Ölelj át úgy, hogy sose tudj elengedni,
Had bújjak el benne örökre melegedni.
Tetszik. És pont.:)
VálaszTörlésÉn értékeltem hármasra. Szívem szerint erős négyest adtam volna rá, de meg-meg akadtam néhol. Talán fajdalmát átérezve kavargós. Ha érted. Ha nem, majd kifejtem.
VálaszTörlésA lényeg, hogy csendes, fohásszerűsége szép, jó képeket is mutat.
Ám, Nem értem hogy lehet egy megvetés magasztos. Nekem ez kicsit ellentmondásos.
A harmadik szak egybecsengő sorai is furák. Tény, hogy a többi közül, mintegy különálló gondolatszak jó, de miért csak ez az egy?
A halkságát továbbvitte, hát valamiképp ezt különállóként kezeltem volna.
Hová küldjön el az isten újra?
A záró szak egyszerűen fantasztikus. Remek.
Hát reggeli gondolataim ennyik lennének,
Remélem nem küld kihívást csatára a békének! :)
Baráti üdvözlettel: Holcsik Szabolcs
Kedves Szabolcs!
VálaszTörlés"Hová küldjön el az isten újra?"
Hát hozzám :)
Köszönöm az építő kritikát, üdvözlettel:
Hőgye Renáta