Korhadóban

Rozsdás gönceit lerázta magáról,
csupasz kezére fekete madár szállt.

Emlékszik jobb időkre, öltözködésekre,
tavaszok selymes tapintására,
viháncolások szerelemízére,
s zsenge illatára a fuvallatoknak.
És itt járt vendégként nemrég
mélyen örvénylő melegével a nyár...
Ma nincs külvilág, sem bent életnedv,
kihalt a lelket tápláló háncs,
nem felel a fénynek, harmatra sem vár,
csak rejti évgyűrűknek üzenetét ,
a testében mélyre rakódottat:
élettorlódást, kiugrásokat,
s ellipsziseit a hamvadó időnek.

Csupasz kezéről elszáll a fekete madár,
fehér álom burkot sző rá a kivágatásig.