Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2011. július 28., csütörtök

Növénytani gyűjteménybe állást keres

with 0 Comment
- Már olyan rég nem ettem csirkét, hogy az ízét is elfelejtem lassan. Fogytam is 70 kilót, most a zöldségesnél, eladhatnának fél fűszálnak, petrezselyemlevélnek, de soha többet nem szeretnék csirkelevessel összefutni. Ugyan, nem futkorászott,
legalábbis a leves nem, de a nővérem - minden apróságra érzékenyen - hőmérőt rakott, abba az egykori, meg nem evett, utolsó tányér tartalmába. Nem tudom, láttak-e már ilyent? Nálunk, embereknél persze ki kell várni, de ott, a szemem előtt kezdett el vágtatni a higany. Maga a hőmérő megpuffadt és felül lila gőzök buborékát eresztette a szoba - apró tarhonyával díszített - belterületébe. Kivettem a hőmérőt, 82 fokot mutatott. A nővéremre néztem, ő meg rám, előre görnyedt és harsányan - sőt annál sokkal hangosabban -, magát a teljes ellenőrizhetetlenségbe hahotázta.
- Hiszen csak 44 fokig van kijelölve a hőmérő!
Sziszegte, két vincogó, vinnyogó, nehézkes nevetés közben. Éppen ez kelesztette meg, a bennem lakozó furcsa tésztáját.
- Na egye fene, én nekilátok!
Mondtam és akkor történt, hogy rám kacsintott a csirkeszem. Én is meggörnyedtem, de nem úgy mint a nővérem, egyáltalán nélkülöztem minden rózsaszín csirkeséget. Semmi derűfújtató jelleg nem fakadt belőlem, olyan lehettem, mint egy celofánnal lekötött, üvegben úszkáló, kovászos uborka, amelyik megretten és meggörbül.
Azért ez a nagy fogyás, mert soha többet nem ettem csirkét! Igen tudom, említettem az elején, de hát ez egy lényeges momentum, a most is fazékban rotyogó
életlevesemnek. Hogy tetszik mondani? Bántottam én magát? Már miért lettem volna vegetáriánus? Nem szeretem csak a zöldet, sem káposztát, sem gyümölcsöt.
Nézzen meg jobban, ha nem lát, vegyen nagyítót! Mihez hasonlítok, talán egy vásott fogú dajkához, ugye nem? Mondtam már, akinek sürgős növénytani gyűjteményre van szüksége, a petrezselyem, lapított levél szerepét, naponta elvállalom. Hogy micsoda? Mondom, nem ettem szárnyast azóta, kimondottan taszít a levesem csirkéjének szemembe röhögése. Semmi mást nem eszek azóta, csak húst hússal, hús garnírunggal, desszertnek egy nagy darab húst és a desszert desszertjének, mondjuk hússüteményt. Nehogy már vegetáriánus legyen mindenki, aki épp pont, netán, a feléje gőzölgő csirke kacsintással nem szeret szemezni. Mert ugye mennyivel más az összes egyéb hús! Orvostudományilag, a csirkétlenedésre fogják fogyásom okát. Nem egészen értettem az indoklást, de valami olyasmi szöveggel támasztották alá. - sejtelmem sincs, hogy valós, vagy nem érvüket -, hogy, mint a kalácsban fürdő, belesült mazsolaszemek nagy szemű szőlőből szikkadtak picibe, a sült kalács ölelő tésztájában, ropogós szorító zsugorodás összehömpölyögtetése lapított levéllé. Ezért lehetek én, a világ legboldogabb evője, láthatatlanul eszek meg havonta egy, két ökröt, néhány disznót és megszámlálhatatlan, kisebb méretű hússá válót. Közérzetem kiváló, egészségem remek, a méreteim pedig - a kacsingatás kapcsán kialakultak -, cseppet sem zavarnak, hobbi jellegű, nem csirkeleves evésemben. A nővérem csak fetreng a röhögéstől, még mindig, pedig már nem is nagyítóval, hanem mikroszkóppal néz és rettegnek tőlem a vendéglők konyháiban. Csak az ott tanyázó rengeteg Sajtos ivadék kedvel, bár féltem, hogy megesznek, meg is próbálták, de nem lehet, túl tömör vagyok!
Valami hatalmas puffanás szakít gondolatmenetemen...
Igen, én vagyok, itt az ágy mellett, a padlón, a magam nagyon sok kilójával, pedig milyen szépet álmodtam a fogyásról, a nem vegetarianizmusról, sült sülttel való habzsolásáról. Ja, és a csirkét is szeretem, nővérem sincs. Akkor meg, ki röhögött itt, az álmomban az előbb? Á, azt hiszem, az a bizonyos levesből kacsintás nem történt meg, de megtörténtnek álmodtam. Akkor, miért ne álmodhattam volna magamnak, teszem azt, egy görnyedten nevető, nyuszifülű nővérkét? Még jó, hogy nem evett meg fűkoromban, de most hogy felébredtem, valahogy fel kell tápászkodnom innen. Hej jaj, de jó is lett volna a, már nem emlékszem hány kiló leadása, amit összeálmodtam, így a magam 247, erőteljes, egészséges, zömök kilogrammommal.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.