Melyek mélyen belevésődnek,
A fák évgyűrűibe.
Végtagjaink a temető szent földjébe süppednek,
A bűn oltárán fény derül.
A hazugságok látványos igazságára.
Eltépett papír csupán,
A tékozló múlt aranyba vésett reklámja,
Mihaszna kidobott játékszerek,
De megsemmisülnek egy nap alatt,
A keserves évek verejtékes áldozatai.
Kettétört marcangolásai a tavalyi dolgoknak,
Álomba merülve a fájdalmakkal együtt,
Észrevétlenül a hajnali harangok,
Búskomor kongásaival.
Mintha elbúcsúzott volna valakitől,
Elejtve könnyes zsebkendőjét,
És a vonatfüst kormosan vágja arcába,
Ott rekedve egy kihalt állomáson,
Csak búcsúcsókot dobva,
Szennyes érzelmeink láncaira.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése