A fekete lelkű ember-proloógus és első fejezet

Prológus

Csend van. Illetve mégsem teljesen, ugyanis a pince komor csendjét Taláry Pál halk dudorászása töri meg, s a Beethoven szimfónia dallamai különösen nyomasztóan hatnak a bécsi palota dohos alagsorának fojtott levegőjében, melyet a formaldehid és egyéb vegyszerek szúrós szaga leng be. ...elmúlunk mind, csak temaradsz örök kedvesem... és egy pillantást vet Anika merev arckifejezésére. "Szinte túl merev, nem elég életszerű. Csak tudnám miért néz rám íly vádlón" mondja szinte magában Pál, majd becsukja könyvét, ami egy anatómia könyv, még kitűnő orvos barátjától kapta a göttingai egyetemen. Akkor is, akárcsak most, rengeteget forgolódott természettudósok körében. Pál feláll az asztaltól és elhagyja a dohos pincét... egyedül. De Anika marad, örökké marad, örökké szép marad...

és halott.

I fejezet

-Megjelent a hírlap! Friss hírek! Vegyék, csak vegyék!-kiabálta rekedtes hangon a kipirult arcú ifjú rikkancs a Városháztér forgatagában. Aki csak újságot vett ezen a ködös reggelen, a következő főcímet olvashatta: "Eltűnt Taláry Pál herceg!" ... botrányos, valóban botrányos... gondolta minden polgára Felbágyadt városának, persze ennél tovább nem is jutottak, és nem is járatták rajta agyuk rozsdásan kotyogó gépezetét, amit a mindennapok sekélyes ám létfontosságú tevékenységei tettek megviseltté, s amik nem hagyták megolajozni a fogaskerekeket, pedig ha kicsit megkennék őket... akkor tán érdeklődésük is kitartana tovább, ami pedig azt eredményezné, hogy az újság végén elejtett apró közleményt is gondosan olvasnák el. Természetesen ez senkinek nem áll érdekében, mivel az egy rejtélyes gyilkos eltűnéséről szól. Nem volt már új keletű a történet a gyilkosról, ám nyilvánosságot se nagyon kapott, mivel az eddigi közléseket is hasonló formában tették meg, lévén a sajtó bármennyire szabad, annyira azért mégsem, hogy az oroszlánbarlangba nyugodtan sétáljon be, márpedig a mindenható és megtartó közigazgatási gépezet igenis harapós oroszlán lehet.

...Még hogy Taláry Pál herceg eltűnt! Ha tudnák az emberek az igazat... Nem szólt semmit, csak becsapta az újságot Soós Pál csendőrparancsnok egy megfáradt sóhaj kíséretében. "Újabb eltitkolt botrányos ügy" gondolta, míg a kredenc második felső fiókját kihúzva kis barna könyvecskét vett elő tintaceruza és egyéb íróeszközök kíséretében. ...Majd én megírom a valót... megírom s majd életem alkonyán publikálom... S aki ezt az irományt olvasgatod, remélem hiszel egy öreg csendőrnek, mert ha nem, jobb ha most leteszed a papirosokat és valami nagy romantikus művet olvasgatsz, mondjuk Jókait, mert ez való és igaz, amit írok. Mind igaz.