Itt ülve, azon merengek,
Hogy, hogy lehet úgy szeretni,
Hogy rá meginognak az egek
S bármennyire is fáj, mer után eredni.
Után eredni, ki karmol,
Öl, ölel, rúg s fúj.
Mint a vad gyermek, ki tombol,
Kire anyja rivall, csitulj!
Tud, bárki is ily lelkesen szeretni?
Ily tavaszi zsolozsmákat zengeni?
Vagy oly kiváltságokra szeret tenni,
Mint az el nem múló szeretettel élve lenni?
Van, ki itt megérdemli?
Ki mondani merheti egyáltalán,
Vagy az életben pillanatra is remélni,
Birtokosává válni talán?
Itt, hol mindenki kívánságai alatt rogy,
Hol az élet egyenlő a halállal,
Hol érzéseinktől életünk lángja fogy,
Hol a fény a sötétséggel szövetséget vállal?
Itt, hol elmúlik a végtelen is!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése