karján izmai megfeszülve már,
dereka szikár még, kemény, mint a tölgy,
segítséget soha senkitől se vár.
Kezéből kiesik csattanva a tál:
kapuban postás, levelet hozott.
Borravalót tudja, hogy hiába vár,
Morog orra alatt: - Legyél átkozott!...
- Szemüvegem eltettem, merre lehet? -
Fiókja mélyén végre megleli.
Vadul szaggatja a lezárt levelet -
Férje a szobában - nem felel neki;
- Tudd meg, apjuk, tudd meg, hogy írt a gyerek!
Biztos hazajön, ennyi év után!... -
Remeg, sietve bontja a levelet,
Szeme a sorokon – szürkül arca már.
Többször olvassa, s nem akarja hinni,
elönti szemét a könnyek árja –
széttépett levelét szobába viszi:
sikoltva szórja férje urnájára…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése