A rőzse

Amióta az eszemet tudom, a rőzse fogalmával foglalkozom. Édesanyám, egy szűk közösség ismert rőzsegyűjtője szerettette meg velem a rőzseelemző szakmát és képezte ki éleslátásomat, így gyermekkorom tavaszán már meg tudtam különböztetni a rőzsét az élő faágtól, de az asztallábtól, a husángtól, a furulyától és egyéb más fából készült, henger alakú eszköztől is.

A rőzsegyűjtés mégsem vált szenvedélyemmé, csupán tudományos módon közeledtem hozzá. Nem érdekelt, hogy ki gyűjtötte éppen össze, mert a rőzse, az rőzse.

Nyugalmas kutatásaimat semmi nem tudta megzavarni, mivel a rőzse fogalmával foglalkozók tábora igen kicsiny volt. Csupán egy-két emberrel hozott össze addig a sors, hogy időszakonként eszmecserét futtathassunk. Megfigyeléseink és eredményeink tárgyilagosak voltak, ámbár voltak olyan helyzetek, amikor szinte eufóriába estünk egy-egy majdnem tökéletes rőzse elemzésekor. Ilyenkor valaki közülünk egy kicsit mindig visszahúzta a másikat a realitások talajára, s így könnyedén haladhatott tovább tárgyilagos munkánk.

Hírem valószínűleg messze elterjedhetett, mert egy napon felkeresett az Öreg Néne Rőzséje Egyesület elnöke, s felkért, mondjak véleményt az egyesületük tulajdonában levő rőzsékről. Éreztem, valami nem stimmel, mert az Öreg Néne Rőzséje Egyesület tagjai arról híresültek el, hogy foggal-körömmel ragaszkodtak saját elméletükhöz, miszerint a rőzsét először szeretni kell és átérezni minden porcikáját, függetlenül valódi rőzseségének mivoltától és nem szabad megkérdőjelezni, rőzse-e vagy sem, mert még meg talál sértődni a rőzse is, és a tulajdonosa is. Másrészt az Öreg Néne Rőzséje Egyesület már többször annak a szélsőséges véleményének adott hangot, hogy nem “szeretem” a rőzséket, keményen bírálom minőségüket, mert szerintem egyik-másik még egész jó kis zöldellő ág, de nem rőzse, a másik viszont már rőzsének sem jó, a harmadik inkább fatörzs, a negyedik pedig levélszár. (Őszintén megvallva egyik rőzsét sem akarom megsérteni, de feleslegesen dícsérni sem, van, amelyik tetszik, de nem érzelgősködök felettük.)

Az Öreg Néne Rőzséje Egyesület elnöke rövidke látogatása során, amikor köténye alól előhúzta meghívóját, bepipult rám, amiért jelenlétében sem törtem össze, sőt, mert “nő létemre” nem állok be az érzelgősek táborába, ugyanakkor azzal próbált hatást gyakorolni rám, hogy emlékeztetett: egy napon én is öreg néne leszek. Néhány perces győzködést követően megígértem neki, hogy eleget teszek egyesülete meghívásának és megnézem rőzséiket.

Egy szép őszi napon az egyesület roskadozó, de a tisztaságtól csillogó, takaros kis házának udvarába mentem. Az összegyűlt nép igen tarka volt: egyikőjüknek a fogazata erősen hiányzott, a másiknak a köténye alól gyanús szagok terjengtek, a harmadik pedig szappant nem látott fehér ingben mászkált. Mindegyikőjüknek volt valami fizikai hiányossága, amelyet egy kis odafigyeléssel meg lehetett volna előzni, vagy gyógyítani, de a rőzse iránti szenvedély megengedte számukra azt, hogy a meg nem értett zsenialitás mögé rejtőzve megjelenésükre kevés figyelmet szenteljenek. S ami a legfurább volt az egészben: egyetlenegy férfi sem volt köztük. Leszámítva az elnök asszony férjét, aki csupán a külső biológiai jegyek alapján volt férfinak mondható lény.

Az udvaron két kislány játszott, az egyikőjük ravaszdi mosollyal az arcán egy búzaszálat kapott fel a hátsó udvarról, s futott vele az elnök asszony felé, mire ő nagyot tapsolt mocskos kezével, megsimogatta a lány haját, s megdicsérte, amiért gyorsan és ügyesen talált egy szép szál rőzsét. A kislány vállat vont, magában kuncogni kezdett és visszament a játék helyszínére, mire a másik kislány bárgyú tekintettel egy fűszállal kedveskedett az elnök asszonynak, mire ő is megkapta a dícséretet, amit azonban ez a kislány ostoba, önajnározó örömmel fogadott.

-         Na látja, – nézett rám az elnök asszony – ez a következő rőzsegyűjtő generáció.

-         De hiszen ez egy búza- és fűszál volt! – Méltatlankodtam.

-         Hallgasson el! Ezek gyönyörű rőzsék! Nem gondolja, hogy gyermekeink lelkesedését le fogjuk törni a maga okoskodása miatt. Hanem, mondja, honnan tudja maga, hogy mi a rőzse?

-         Kérem, – válaszoltam hűvösen –, a rőzse olyan gally, vagy ahogyan azt egyes helyeken mondják: aljfa, amelyet tüzeléskor használnak, begyújtásra… A rőzse…

-         Akkor ezek szerint ez nem az? – Szakította félbe magyarázatomat, miközben a búzaszálat szemem előtt legyezgette.

-         Nem.

-         De az! Ezzel is be lehet gyújtani – válaszolta győzelemittasan.

-         De nem az! Engedje meg, hogy befejezzem… A rőzse gally, egy leesett faág…

-         Hallgasson el, ne magyarázkodjon! – Üvöltött az asszony, miközben fogai közül kifröccsent a kenyérmorzsákkal dúsított savanyú nyála, majd elővett egy egész jó kis rőzsét és elmondta róla, hogy az emberek – köztük én is – mennyire tudatlanok vagyunk a rőzsék irányában. Az egyesület tagjai felé fordulva ünnepélyes hangon kijelentette, hogy “a rőzse tökéletlensége világít rá saját esendőségünkre”, mire mindenki bólogatni, szipogni kezdett a meghatottságtól.

Miután jól kisírták magukat és észrevették, hogy nekem a szemem sem rebbent, néhányan közülük felkaptak az udvarról egy-két deszkát, és fenyegetően elindultak irányomban. Tudtam, itt a vesztem, ezért gyorsan megjegyeztem:

-         A rőzsékkel nem lehet verekedni.

Az egyesületi tagok összenéztek, és – először – egyetértettek velem. Az elnök asszony azonban nem hagyta magát.

-         De tüzet lehet gyújtani velük – állapította meg, mire a többiek az udvar közepére kezdték hordani mindazon fából készült tárgyakat, amelyeket rőzséknek tekintettek: volt köztük ágykeret, klopfoló is, gyúródeszka, amit csak képzelni lehet, de köztük volt a búzaszál és a fűszál is.

Engem gyorsan kikötöztek egy rögtönzött oszlophoz, és az elnök asszony diadalittasan megkérdezte tőlem:

-         Abban egyetértünk, ugye, hogy a rőzse tűzgyújtásra van?

-         Igen, de nem csak a rőzse szolgálhat tűzgyújtásra – válaszoltam pimaszul.  – Mindezek a tárgyak, amelyeket itt felhalmoztak, ugyan használhatók tüzelőanyagként, de nem rőzsék. Minden rőzse tüzelésre használható, de nem minden tüzelésre alkalmas tárgy rőzse.

-         Nem azt kérdeztem! – Ordított az elnök asszony. – Ugye egyetértenek, hogy minden rőzse tüzelésre alkalmas? – Kérdezte a jelenlevőktől, mire mindenki éljenezésbe kezdett, majd felém fordult. – Azt akarja mondani, hogy amit itt összegyűjtöttünk, nem rőzse?

-         Igen, azt – válaszoltam rendíthetetlenül, miközben az elnök asszony meggyújtotta alattam a tüzelőanyagokat.

-         Ha ez így van, nincs veszélyben, mert csak a rőzse használható tüzelőanyagnak.

Elhallgattam. Körülölelt egy furcsa, émelyítő szagú füst, s éreztem, amint mind melegebb és melegebbé válik a talpam. A hőség mind elviselhetetlenebbé vált, beszippantottam bőröm égésének szagát, kiszáradt a szám, majd a torkom, a tüdöm, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről, levegő után kapkodtam és elájultam. Csak a távolból hallottam kiabálásokat.

Nem tudom, mi történt. Arra ébredtem, hogy kopasz vagyok, hólyagok borítják felső testem, fél lábamról lesült a hús, megmentőim – rőzsetanulmányozó barátaim – pedig nyugtatgatnak, nem engedik,  hogy talpra álljak, mert attól tartanak, hogy leválik a sült lábam a testemről. Csak annyit mondanak, maradjak nyugton, mindent elrendeznek.

Retinám is kissé megsérült a füstben és tűzben, így csak nagyon homályosan látom amint barátaim egy oklevéllel a kezükben közelítik meg az Öreg Néne Rőzséje Egyesület elnökét, és ünnepélyes keretek között elismerik, hogy az egyetlen és kizárólagos ismerője a rőzséknek, a Rőzsekutató Intézet tiszteletbeli doktorává avatják. Az Elnök Asszony kiegyenesedett derékkal, győzelemittasan néz maga körül:

-         Na, ezért mondom! – Szája szélén a keserűen kivívott elismerés örömének ránca jelenik meg. – Most meg mindenki menjen a dolgára! Erre a mihasznára annyi szép rőzsét kellett elherdálnunk, be kell pótolnunk a hiányt.

-         Ez jó lesz? – jelenik meg előtte a bárgyú tekintetű kislány, egy kötéllel a kezében.

-         Jó lesz, angyalom, jó lesz. Ez egy kiváló rőzse! – mutatja fel az egyesület tagjainak a kötelet az Elnök Asszony.

Az udvaron vastaps visszhangzik.