Szeretet Szivacs

Csillagvirág csodálatosan ragyogó szikraként érkezett a családba, ahol annyira várták, annyira szerették, mint még soha senkit. Kölcsönösen beragyogták egymás életét. Elfogadta, hogy ez mindig így lesz, hiszen nem lehet másképp. Ebből töltekezett, ebben fürdőzött és ezt adta tovább másoknak. Biztos Háttér, Nyugalom, és Belső Béke kísérték az útján, Fényt hozott a világba, bármerre ment, végtelen szeretetével megnyitotta a bezárt szíveket.

Ez mindaddig így történt, amíg el nem bizonytalanodott, hisz Partner számtalanszor megpróbálta visszahúzni, ami végül sikerült neki, mert ő engedte, így hát erősen csalódott abban, akit legjobban szeretett a világon. Azt hitte, Mindenki azt kapja vissza, amit ad, ő pedig nem azt adta, amit visszakapott…

Szívébe költözött hát Aggodalom, Ólomsúlyok nehezedtek Lelkére, a csodának vége szakadt…

Céltalanul bolyongott a nagyvilágban, rosszul érezte magát, bár továbbra is Mindenkit szeretett, mégis úgy vélte őt Senki sem szereti viszont, hiszen nem érdemli meg. Már nem látta Célt, nem hitt önmagában, nem érezte fontosnak saját létezését. Egyre mélyebbre süllyedt a Sötétbe, ahol örök társává vált Magány, pedig mellette élt Partner, mégsem érezte, hogy szeretné…

Minden csalódása ellenére továbbra is szerette a Létezőket, az Embereket, a hatalmas Univerzumot, bízott és hitt, hogy egyszer majd jobb lesz, adott, adott, és adott, amennyit csak tudott, Mindenkit lelkesített, bíztatott, mégis Hiányt érzett, mert Elvárás azt súgta, ezért cserébe jár neki is Valami. Azt a Valamit pedig Másoktól várta… Sokáig kereste az okot, mire ráeszmélt, Gyengédségre, Lágy Ölelésre, Őszinteségre, feltétel nélküli Elfogadásra, Végtelen Szeretetre vágyik, amit nem kap meg Másoktól, nem talál sehol, főleg nem önmagában.

Kereste, kutatta…

Mindent, Bármit, Akármit megtett volna, hogy újra érezze azt, amit gyermekkorában, de Mások hiába szerették viszont, még mindig Hiány uralkodott felette.

Amikor feladta, és majdnem alászállt, Fény megcsillantotta magát, Kéz pedig felé nyúlt, a szakadék szélén elkapta és visszahúzta. Ez azonban nem volt elég, továbbra is Sötét Gondolat kínozta. Keservében átnevezte magát Szeretet Szivacsnak, mert Akárkitől kapott egyetlen szikrányi odafigyelést, úgy itta magába a felé áradó Szeretetet, mint a szivacs a vizet, azzal a különbséggel, hogy az ő szíve telhetetlen szivacs volt.

- „Valaki! Segíts!” – kiáltotta égbe Fájdalmat.

Ám akkor még Senki nem felelt…

Tovább tévelygett az ösvényen…

Majd egy napon meghallotta Hangot is, bár még csak egészen halkan, azzal egy időben rátaláltak Mesterek, akik Őszinte, Gyengéd, Végtelen, Túláradó, Határtalan Elfogadásukkal és Szeretetükkel felemelték, közben rávilágítottak, hogy amit Másoktól vár el, azt egyedül Önmagában találhatja meg. Ő azonban félt, nem tartotta magát méltónak az önzetlenség befogadására, mivel nagyon megtanulta, hogy mindenért fizetni kell, kíváncsi volt ennek mi az ára… A végtelen Szeretet azonban egyre csak áramlott felé…

- Még, még, még, még kérek, ebből sohasem elég! Bármit megteszek, mivel tartozom? – kérdezte örömkönnyek között túlcsorduló Hálával.

– Érezd jól magad, légy boldog! – felelt a Hang.

Jó ideig töltötték Szeretet Szivacsot, mire végre sikerült megtelnie, mert egyre inkább engedett, elfogadott, és végre méltónak érezte magát Mindenre. Akkor újra égbe emelkedett a lelke, újra elöntötte Boldogság, szétáradt ereiben a Melegség, kiterjesztette érzékelését messze a testén kívülre, megtalálta önmagában Csodát és Szeretet, így még többet tudott adni magából Másoknak. Minél többet adott, annál több lett neki, annál nagyobb magasságokba emelkedhetett. Sugárzott, mint a Nap, bármerre ment, Mindenki annyit merített, amennyire szüksége volt az egyre táguló Fényóceánból, a végtelen Univerzális energiából, amit közvetített.

- Ki vagy te, hogy ilyen jó veled lenni és sohasem lankad benned az Öröm? Hogy bírod, és hogy csinálod? - Valaki megkérdezte tőle.

– Nevem nincs már, Minden vagyok és Semmi, az Örök, és a Végtelen, a legmagasabb rezgés, a Szeretet… Az vagyok, aminek lennem kell… - tárta szét karjait, és hatalmas erőt sugárzott magából ragyogó szemmel, mosolyogva.

– Miért adsz Mindenkinek, Bárkinek, és Akárkinek, ha Senki nem fizet érte?

– Nekem az a fizetség, ha Mindenki Boldog és Ragyognak a Szívek, Lelkek, Szemek… Az Erő Mindenkié, én csupán közvetítek! A Szeretet ingyen van… de nem azért, mert nem ér Semmit, hanem azért, mert Felbecsülhetetlen Érték, mert Megfizethetetlen!

Attól kezdve Mindenki Együtt fürdőzött csodálatos fényében, töltekezett kifogyhatatlan erejéből, részesült határtalan szeretetéből, mai egyre csak áradt, áradt, és áradt belőle…