Mosolyogtál, s mosolyod árnyékot vetett a falra.
Tömény erőszak.
A néma csend, ahogy a várakozás óráiban magához ölel.
Elringatnak szívem apró dobbanásai.
Magam vagyok a peronon.
Szűnni nem akaró csörtetés.
Ahogy kezed lelkemhez ér.
Azt súgod: Neked jobban fáj.
Kegyetlen játék.
Megmutattad a félelemből a rettegésbe vezető utat.
Nem találom a vészféket.
Lüktető rengeteg.
A tömeg felhördül, a függöny legördül, a darabnak vége.
Kezdődik a taps.
Számomra mindig izgalmasak azok az írások, amelyek mozgósítják az értelmemet, ahol a szöveg több értelmezési lehetőséget kínál és sugall. Itt érdekesnek találtam, ahogyan külső világ és a belső történés képei konnotálják egymást.
VálaszTörlésEngem nem zavar a töredezettség, a mozaikszerűség, de túlságosan száraz... Elmaradt a poézis.
Priszcilla, eleddig csak ezt a versedet olvastam, ezért nem akarok egyhamar arra a következtetésre jutni, amelyet e tapasztalatom sejtet: kritikusként jóval kiválóbb vagy, mint poétaként.