Suttogó szellő érinti ajkad,
simogatja arcod a hajnali harmat,
szíved mégis dübörög, kiabál,
hiába...senki sem hallja panaszát.
Sóhajod torkodba szorul,
zápor mossa le könnyed arcodról;
zongoraszó hallik a távolban,
sóhajod törik ki halkan...
S viszi a szél messzire, messzire,
zord fátylat fonva remegő testedre,
suttogó szellő viszi tova,
soha fájó titkod ki nem adja.
Zúzmara fedi be lelked,
simogató fátyollal takargat téged,
síri csönd honol már a fátyol alatt,
síró csöppnyi lelked egyedül maradt...
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése