Köd borítja az elméket.
Elszürkült minden, csukló
zokogás rázza meg a testet.
Piszokban, könnyben,
szenvedésben, szennyben,
reszket a föld nagy a teher
alatt, megfojtja a hatalom.
Bolyong sok koldus ember,
nyomorba süllyedve búsan,
tébolyultan holtig kacagva,
fetreng, az utca porában.
Lelke üres és fájó, megalázott,
búskomor e nyüzsgő világban.
Könnyes szemű bús álom-báb,
kínlódik, sorstalan sors az övé.
Eltemette az álmot, retteg élni.
Már nem kívánja a holnapot,
lázban égve már nem várja,
a gomolygó ködöt oszlató napot,
Gyomra üresen tobzódik,
étket már rég nem kapott,
tartalmát a bomlott ingerek
a gomolygó lilás ködbe hányják.
Utálja már ezt a holt világot,
elfogadja a gyötrő kínokat.
Téli orkán vad szele dobban,
Elalszik, fehéren halottan.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése