Érzelmek vihara

Oké, rendben. Most magamra veszem a titulus köpönyeget, s hívom így magam költőnek, írónak.

Mindig féltem érzelmekről írni. Akár jelen, akár már elmúlt, akár versben, akár más írásban. Nem tudhatom kiből mit vált ki, ki mire gondol elolvasása közben, után. Néha csak fogok egy érzést. Teszem hozzá, vagy éppenit, vagy csak elgondoltat és írok róla. Vagy legalábbis erősen megpróbálok. Más meg magára veszi és kész a gubanc. Kérdőre vonás, duzzogás, kicsi szívek lángba borulása vagy épp ketté törése. Mindez csak azért, az miatt, mert írtam valamit. Címzett nélkül. Aztán meg magyarázkodhatok, lelkizhetek, érezhetem magam rosszul. Jajj ti emberek. Esetemben, jajj ti nők! Persze még ha stabil párkapcsolatban lennék és erről mindenki tudna, könnyebb lenne. Akkor egyértelmű lenne, hogy romantikus írásom, írásaim kinek szól-szólnak. De addig, amíg ismerkedem, lássuk be, nehéz. Biztos nem vagyok ezzel egyedül és vannak olyanok, akik átéltek, átélnek hasonló szituációkat. "Várom, hogy írj, várom, hogy hívj..." S egy friss ismerettség reagálása erre: "Tel szám nélkül nehéz." S bizony, őszintén, egy találkozás után még nem fogok írni hozzá semmit. Gonoszság, nem gonoszság, ez van. Puff neki közösségi portálra hivatkozás. Ha megfőztem, egyem is meg. De, hogy ebből mekkora duzzogás lesz. Mint abból is volt már, hogy hogyan fogalmaztam meg valamit. "Miért a barátaid tetted elém?", vagy úr isten szent atyám "Neked a hazád fontosabb, mint én és itthagynál, ha menni kellene háborúba?" E két kellemesség egy személyhez köthető. Ő tabu téma nálam. Szegényem nem tudta, vagy nem akarta látni, hogy a rímszerkezetileg, vagy ritmikailag kell úgy lennie és örüljön egyáltalán, hogy benne van.

Szeretlek, várlak,

szavaim hozzád szállnak,

s kúszva a szélbe,

bár csak ekképp,

de hozzád érek végre.

Lehet minden írásom után oda kellene tenni megjegyzés képp, hogy kié. Mindegy. Aki magára veszi, tegye. Bár ha előbb megkérdezne, elejét vehetnénk minden félreértésnek. De erről is biztosan csak én tehetek. De azért továbbra is maradok romantikus, aki vagy címzetten, vagy címzett nélkül ír, de akkor is gondolva valakire, s mindezt teszem örömmel, átérezhetőn próbálva, fűzfa poétizmussal, amatőr módon. Már ha van egyáltalán amatőr és profi. De ez meg egy korábbi téma.

Holcsik Szabolcs