Kiáltvány

Ezért ha szólok is,
s hangom szél szórja szerteszét,
kérlek:- Figyeljetek!


E hang nem hamis,
igazságot kiáltok,
bár az igazság fájón
belemar fülbe, agyba,
míg a lelket véresre marja,
de reményt, vágyat önt a jövőbe
s a szürke, ködös hiányokat
- mint múltat a jelen pillanatok -,
eltörlik a többre, a nagyra vágyók,
a forrón lüktető élet,
a vér, az erek hősi harca,
a makacs szívdobbanások,
s ahogy ha megtorpanunk néha,
mégis, mégis új erőre kapva,
új harccal, s mindig új indulattal
győzelmet aratva a halál felett -
így kiáltok: Figyeljetek!
Ezért ha szólok is
okkal, okkal teszem!
Hogy világítson szavaimnak
gyertyalétű fénye
s ne csak úgy, akárki kedvére;
az életért, a holnapért,
a megújulásért kiáltok,
s míg viszi szavaimat a szél
nyitott, tág szemekkel álmodott
elárvult gyárépületek
és belakott erdők felett,
lebegő csoda-életem beleremeg,
mi elnyűhetetlen, az Élet,
s egy őrült élni akarás
felgyűlik bennem, robban ki számon:
- Figyeljetek! Az Élet újraálmodja magát!
Hátrahagy harcot, ölelést, szerelmet,
s ha kell, megöli gyilkosát, az embert.

Ezért ha szólok is,
s hangom szél szórja szerteszét,
kérlek:- Figyeljetek!