Narancsban izzó Nap,
kék mező,
gyúlnak a csillagok,
s útra kelt ismét
az Örök mozgató,
a lámpagyújtogató.
Szapora léptei nyomán
dicsfényben tündököl,
ragyog az ég,
meteorlámpások tükröződnek
a Tisza vizében,
versengenek melyikük fényesebb?
Tiszta a levegő,
álomport hint egy tündér,
s az öreg szél legkisebb lánya,
Szélike, nevetve fújja a port
megfáradt szemekre...
Várok a jelre álomfolyosódon.
A falhoz lapulok észrevétlen,
szoknyám selyme sem lebben,
szorítom,
mezítláb lépkedek,
ha hívsz álmaidba fúrom magam.
A Hold most harapott nagyot,
felhővacsoráját eszi.
Színes vágybuborékban szállanak
elérhetetlen és remélt
képeskönyv mesék,
szerelmes versek,
zenedarabnyi dallamok
illannak Tőled felém.
Szemüveg kellene varázslencsével
látni a sok buborék belsejét,
melyik a Tiéd.
Hol kell megjelennem lebegni Veled,
valósnak tűnő,
illanó álomkép
festett üvegében.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése