HAMVAS

Olyan divat jobb körökben, mint Márai.

Színvonalas társasági csevegésekor illik érinteni, elmerengő, a messzeséget kutató ködös tekintettel. Lássék a töprengő arcán fáradt intellektusa, az agyában, lomhán kergetőző hatalmas erejű gondolatok jelenléte. Felvillan a halott mester elpusztíthatatlan egója, amint megtölti a szoba légterét.

Hamvas, aki nem a világ megváltására törekedett, amiért még távozása után évekkel is hálás vagyok neki, befelé figyelő hedonizmusával, egy világot tudott maga aköré teremteni, amiben ő maradéktalanul érvényes lehetett.

Csendben matató gondolataival nem beszélt butaságokat, bár többre ment volna vele, de hosszútávon mindegy, mert okos és buta dolgok, gondolatok és tettek, egyaránt a feledésbe, a közönybe dőlnek. Ha meg nem, akkor sem tud változtatni semmin.

Itt nem is az írásain van nálam a fő hangsúly, hanem a lényén. Miután kirekesztették politikai szándékkal az irodalom rögös és irreális világából, és a sors iróniájaként meg sem érhette, hogy levegyék róla a bélyeget, valahol befelé fordult, akár egy béna lábú ember, akinek hatalmassá vált szobája mérete. Mint egy bogárnak, akinek hihetetlenül nagy egy futbalpálya, ami egy elefántnak mindössze három lépés…

A lét, apró rezdüléseire kezdett figyelni, amik jelentéktelenségükben visszatükrözik azokat az igazságokat, mint a korszakalkotó „Nagy „ dolgoknál szokott.

Mert az életnek megvannak a szabályai, a különféle hozzáállások következményei, de az alapszabály, vagy így, vagy úgy, de mindenre érvényes.

Folyton kísért az érzés, hogy egy megroppantott ember magába fordult gondolatvilágával bíbelődik, mint aki már nem mer, és talán nem is tud kilépni szobája ajtaján. Ez a mélyen léleksorvasztó állapot köszönhető az erősebb akaratának, akiben csak az erő és hatalom fitogtatása, hogy belenézzen az élet feneketlen mélységeibe, ez eszébe sem jut. Mert majd ő mondja meg ki kicsoda, ki jó, és kit lehet és kell eltaposni, és tehette, mert nem volt ki ellenkezzen.

Mert a boszorkány csak rossz és csúnya lehet, az angyal meg fehér szárnyú, és jóságos. Aki ettől eltérő véleménnyel van, az ellenség.

Hány tehetséges embert tört ketté az emelkedett ideológia! Hány életet tett tönkre, amit nem jegyeznek sehol. Miért is tennék, nem szoktak felelősségre vonni, ezt nem bünteti a BTK.

Még bocsánatos bűnként sem jegyzik.

Hamvas meg lassan befelé fordult, magában keresve jogos sérelmére az írt.

„Elmatat” öncélú módon,unalmas apróságokon, meditál, vigyázva arra, hogy nehogy konfrontálódjon akár gondolati szinten is.

Holott ennyire nem hagyható figyelmen kívül a gyakorlati élet, az azzal járó bonyodalmak és igazságtalanságok, mert nélküle semmi nincs, mert mindennek az alapja, csak rá tud épülni minden érzés és gondolat.

Megfáradt, undorodó lélekkel már parázs is csak a hamu alatt lappang, a fellobbanni tudás reménye nélkül.

Bölcsen, csendesen csordogáló gondolatfolyam, patakká csendesült valósága.

Hamvasról beszélni olyan sikk ma, mint Márairól.

A két alkotó nem összehasonlítható, bár Márai a maga módján igencsak filozofikus agy volt, szintén sérült lélekkel írt.

És ha ez igaz, akkor mindkét alkotónál jogos volt.

Az meg, hogy Márai közelebb áll hozzám, ez nem jelenti azt, hogy Hamvas alkotói munkája bármiben is sérül.