Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2011. november 22., kedd

Néha nehéz, de... (KK-N)

with 0 Comment


- Mit búslakodsz? Azt gondolod, használ, ha sajnáltatod magad? - kérdezte nyersen barátjától, aki feltörő könnyeit visszanyelve, sértődötten elfordult, két szót odadobva a ´kedves´ barátnak.
- Nem értheted. Fogalmad sincs, most min megyek keresztül. Te soha nem szerettél senkit.
- Áucs, ez fájt. - gúnyolódott - sok mindent nem tudsz még az életről. Meggondolatlanul csevegsz itt össze-vissza. Ugyan már! - legyintett, és kissé bosszúsan folytatta- Elmondjam, mit érzel? Csak, hogy lásd nem vagyok vasból. Vannak érzéseim, de az élet megtanított valamire, amire téged még nem - elhallgatott, a választ várta, de mivel barátja meg sem mozdult szedelőzködni kezdett, nyaka köré tekerte hosszú kopott sárga sálját és indult az ajtó felé.
- Várj, ilyen időben nem engedhetlek el, és hallani akarom, amit mondani akartál. -A készülő barát rápillantott szenvedő társára, valami sajnálat félét érzett iránta, de még magának sem vallotta be, soha nem vallaná be, túl sok minden van már a háta mögött, olyan tapasztalatok, melyek nem engedik ki érzelmeit, amelyek mögé képes elbújtatni őket. S az egyszerű halandó, csak annyit lát rajta, hogy tűnődik, de fogalma sincs miről.
Visszaült a kályha melegébe, mélyen a lángokba nézett, dobott pár fát a tűzre, nagy levegőt vett és elkezdte:
- Tudom, hogy mikor minden összeomlik, elmúlik, amit szerettél, amiben hittél, nehéz erősnek lenni. Nehéz erősnek lenni a leggyengébb pillanatokban, mikor semmit se látsz, semmit se érzel csak a fájdalmat. De ilyenkor van a legnagyobb szükség a belső erődre, én tudom, hogy benned megvan. Tudom, hogy most azt látod csak, hogy örökre elmegy, eltűnik, s bár eddig sem volt a tied, most még úgyse lesz, mint eddig. Csak a nagy üresség marad utána, egy meggyötört szív, emlékek, egy reményvesztett ember. Egyedül. Egyedül a világban, az életben, egyedül legbelül. Ezután mindennap megtapasztalod a semmi hideg és üreg ölelését, azt, hogy milyen érzés, amikor nem keres senki, nem számítasz senkinek.
Nehéz erősnek lenni, s ilyenkor az a kérdés is feltevődik, hogy minek? Miért? Kiért? Tudod, ha üressé válsz lelkedben, s közömbössé a világ felé, akkor már nem kell semmi. Nem kell a jó, nem kell a rossz, sem az ellenség sem a barát, sem az élet, sem a halál. S bár nem feltétlen keresed a magányt, Ő mégis rád talál.
Nem értesz semmit, a sötétben tapogatózol, de kiutat nem találsz. Az emberek nem érdekelnek, megszűnik minden, csak te vagy és a végtelennek tűnő szomorúság. Nem leled örömöd az életben, semmiben, literszám iszod a kávét és gondolkodsz. Az agyad jár éjjel nappal, nem hagy nyugodni, már aludni sem tudsz. Keresed a választ a miértekre, arra, hogy hol rontottad el. De miután kifogytak könnyeid egyik sarokból a másikba ülsz, a semmibe nézel, már nem keresel választ, ami az előbb halálfontos volt, most értéktelen, csak az arcét látod, már nem akarsz felejteni, csökönyösen ragaszkodsz hozzá, de az már nem is Ő, csak az emléke, Ő már rég messze jár, s talán a nevedre sem emlékszik. S tudod, barátom majdnem biztos, hogy soha nem is szeretett, s ha mégis, akkor fele annyira se, mint te Őt.- Elhallgatott, barátjára nézett, aki láthatóan saját érzéseit hallotta megfogalmazva. Felugrott, barátja nyakába borult és sírt. Sírt, mint egy gyermek. Alig tudta magáról lehámozni a sálas barát. Nem próbálta megnyugtatni. Intett fejével, hogy már ideje mennie.
- Köszönöm.- szorította meg hálásan a kezét szenvedő barátja.
- Nem azért tettem, hogy megköszönd. Most tudom, hogy magányra vágysz, de ha kell valaki én itt vagyok. - barátja hálálkodni próbált, de elhárította- Te is ezt tennéd, erről szól a barátságunk, nem a hálálkodásról, és álszenteskedésről, meg a csöpögős jelenetekről. Itt vagyunk egymásnak, mindketten tudjuk. Ez bőven elég. Isten veled.
Kilépett a zimankós decemberi estébe, arcába fújt a szél, az ajtó becsapódott mögötte. S a nagy hideg ellenére, szíve körül melegséget érzett, ebben az egész nagy cudar világban van egy ember, aki számít rá, aki talán szereti, a barátja és ő nem is akar ennél többet.
  
  

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.