Vannak rossz napok. Igen azt hiszem, ezzel mindenki kénytelen egyetérteni. A világ ellenünk van. Keresünk valamit, valakit, aki észreveszi, hogy belül valami mardos. Reménytelen hajsza. Velünk lehet mindenki, mégis eszeveszetten egyedül érezzük magunkat. Átölel a magány, beköti szemünk, megfagyassza szívünk. Utáljuk a sötétséget, de mégis abban maradunk. Kényelmesebb. Valljuk be, könnyebb így, s talán erre is tanít a modern 21.-dik század. Nem. Nem utálom a kort, amelyben élek, de nem vagyok vak. Látom milyenek a kapcsolatok, milyenek a hozzáállások, milyenek vagyunk mi. Néha fáj az, ahogyan élünk. Rohanás, felületesség, hitetlenség. Miért jó ez? Hol vannak a régmúlt idők, hová lettek az erős, harcra termett emberek. Miért bánunk így az élettel, ha ajándék? Valaki tudja a választ? Én szeretek élni, hiszek Istenben és mégis néha nehezen tudok elviselni egy-egy borongósabb napot. Talán, mert ilyen az ember…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése