Utolsó

Utolsó szeretődben

keresed az elsőt

ahogy

szédült pillanatát

keresi

az összetört álom

mikor dér rezdül

emlékek

vészjósló hajnalán

Érzed

ma is bőre illatát

pórusai kráterét

vérét ahogy lázad

s égi lángot vet

míg bíborfelhők közt

kiszakad a Nap

karodban elalél

s te holttá válsz ott

Látod

szeme ékkő színét

ajkát

ahogy a vágy remeg

a formát

mit buja ujjad formált

hegy-völgyek termő ölén

a mélységek rejtelmeit

mely elnyel

Hallod

iramát a vágtató szívnek

a tüdőt

ahogy orgonál

s átsiklik a hang a sípokon

visz repít a mennybe

a kacaj

apró gyöngysuhogását

sóhaját

ahogy átfon lobogó

kócos hajjal

Ünnepre hív

most a harang

Istennel perel

öröklétért a pillanat

Így fogadod be gyarló Ember

mindkettőt

utolsóban az elsőt

pusztító viharba került

összetört

lélegzetnyi katamaránon

Keresed

az elsőt

mikor már az utolsót is

alig találod