Érettünk végre eljövendő

„Megküzd-e a nép az ő királyfiáért? Ha halál tette őt védtelenné: ki az, aki eljön az ő nevében? Kicsoda győz a hős nevében? Nekünk ez van olyan kérdés, mint a 'Lenni vagy nem lenni'. A válasz akár megmaradásunkról is dönthet."

Szécsi Margit: Nagy László emlékezete

Jöttek bár tarka tömegben,

küldötteiként akárhány rangnak–

rendnek, ám senki bátor az ő nevében,

ki vitt a fogadására kirendelt

szárnyas seregeknek oly égi harsonát,

hogy hangjára – múltán alig évtizednek –

porig omolva múlt el fölülünk

az újkori Babilon öröknek hirdetett árnya.

Lám, a hattyúi csapat zavarodottan

mégis ekkor széledt el végleg.

Szállt aki vele az élen, hány hullt ki

maga is időnek előtte a sorból?

Hangja némultán hány maradt

megfáradva hátra?

S kiket elől ért a váratlan ránk-

szakadt szabadság: vágytak

megrészegedve földi szerepekre,

olyannyira, hogy repülőtollaik odahagyva

táborokat szervezni láttak idelenn.

Szárnypróbáló fiaknak minta így lett

a repülés eddig lendítő íve helyett

a totyogás — hősi vagy antihősi pózban.

Hogyan bírhatták volna hát meg

a szétfutó partokat megroppanva is

hídként összetartó szivárvány terhét?

Miként mind távolabb került a túlpart,

úgy szorult távlatot vesztve

egyre lejjebb a horizont,

tévesztve szem elől táguló határokat.

Ostromlott várat védők és ostromlók

sorsszerű szerepük szerint így mondtak le

– önként! – a már kiküzdött végtelenről.

Pereg hát a régi értelmiségi szappanopera:

trikolórba fúlók és a „korszellem" világnyelvére

könnyen lefordítható globál-ünnepeltek

iszapba ragadt, hervasztó vitája.

Kimaradni belőle akár nívó is lehet.

S bár megtartatni az időben

más program nincs ma sem

– magyarul a mindenséget! –,

ama harc addig megvívatlan érte,

míg nincs válasz az egyszerű kérdésre:

KI LÉSZEN AZ Ő NEVÉBEN

ÉRETTÜNK VÉGRE ELJÖVENDŐ?