Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. február 19., vasárnap

Bevásárlás (javított)

with 0 Comment


Péntek este jóleső érzéssel léptem be az ajtón: végre vége ennek a nyűgös hétnek!
Párom mosolygós arccal, és puszival fogadott.
– Szia, drágám! – mondta lelkesen. – De jó, hogy itthon vagy, miénk az egész hétvége!
Kabátomat épp akasztottam volna a fogasra, mikor feltette a költői kérdést:
– Bevásároltál?
– A francba! – csúszott ki a számon a nem épp költői válasz. – Elfelejtettem…
Tán a mosoly is az arcomra fagyhatott, mert vigasztalóan mondta:
– Tudom, hogy fáradt vagy, de muszáj! – Üres a hűtő, valamit ennünk kell a hétvégén.
– Tudom – válaszoltam megadóan, és már vettem is vissza a kabátomat.
Bepattantam az autóba, és irány a néhány sarokkal arrébb lévő „multi”.
Belépve az ajtón, most valahogy még nagyobbnak tűnt az áruház, mint máskor. A végeláthatatlan polcsorok nyomasztóan hatottak rám.
– Sosem végzek – mormoltam magamban. – Mit is kell vennem? – szedtem össze gondolataimat, s már nyúltam is zsebembe a bevásárló listát keresve.
De akkor megcsörrent a mobilom, párom hívott:
– Szia, drágám! – Nem felejtettél el valamit?
– Nem tudom – válaszoltam bizonytalanul. – Azt hiszem, mindent felírtam, amit venni kell.
– Ebben biztos vagyok! – mondta nevetve. – És a lista?
– A francba! – szakadt ki belőlem ma este már másodszor ez a nem túl szépséges szó. – Hát… azt otthon felejtettem, de nem baj, majd improvizálok!
Letettem a telefont, és már rohantam is a sorok között, mintha valami verseny lenne. A megszokott vásárlásokhoz képest hihetetlenül hamar végeztem. A pénztáraknál sem voltak sokan, így röpke fél óra múlva már teli szatyrokkal jöttem ki az áruházból. Nehéz volt a négy nagy pakk, de nem érdekelt, mert végre hazafelé baktattam az utcán. Monoton lépteim minden koppanása felerősödött, szinte az agyamban dobogott a ritmus.
Mire hazaértem, kezeim már teljesen elgémberedtek. A kapuhoz érve megkönnyebbülten tettem le csomagjaimat a járdára, és kerestem a kulcsot, de nem találtam…
– Hová tehettem? – Talán elhagytam, vagy valamelyik szatyor alján van? – pörögtek gondolataim. Aztán nem keresgéltem tovább, becsöngettem páromnak.
– Nem vittél kulcsot? – kérdezte, már messziről. – De, akkor hogy mentél ki a kapun?
– Jó kérdés! – válaszoltam.
– Nem a kocsiban van? – folytatta az oknyomozást. – És, egyébként hol a kocsi? – tette fel a legmegdöbbentőbb kérdést.
– A kocsi??? – A francba! – szakadt ki belőlem egy órán belül immár harmadszor. – Hát… azt az áruháznál felejtettem.
Egymásra néztünk, és pár másodpercnyi kínos csend után mindkettőnkből elemi erővel tört ki a nevetés. És csak nevettünk, nevettünk, hogy még a könnyünk is kicsordult…
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.