Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. február 12., vasárnap

Küldetés

with 0 Comment


Milyen kellemes érzés. Megsimogatták őket, megcsinosították, hogy külsejük ne riassza a használókat. Megteremtődtek valamire, ami a tisztaság fogalmához szorosan tartozik. Még örültek is, hogy ilyen nemes feladatot kaptak, nem úgy, mint a szomszédban a toalett papír.
Szalvétának lenni rangot jelent ebben az újrahasznosított világban. Azért nem mindegy mit tisztít meg a célra kirendelt termék.
Többen voltak. Társaikat hamar elkapkodták, pedig semmivel nem voltak szebbek, és tudásuk sem volt nagyobb. Szerencse dolga lenne? Futott át rajtuk ez a kérdés, de ők, nem hittek sem Fortunában, sem a véletlenben, és hogy ketten maradtak, csak úgy fekve az asztalon a magányosság érzése lett rajtuk úrrá.
Egymáshoz simultak, és titokban azt remélték egyszerre fogják használni őket. Nem féltek a végtől, tisztában voltak vele, hogy egyszer mindennek vége, de ők nem arra gondoltak mi lesz akkor, hanem arra vágytak, hogy mielőtt elmennek utolsó útjukon, fontos küldetésüket teljesítsék.
Vártak hát türelmesen.
Előbb csak ide-oda lökődtek, majd az óvatlan kezek miatt, egyre sodródtak az asztal pereme felé, és onnan hirtelen, hangtalanul huppantak le a földre. Az emberek még észre sem vették, hogy kettővel kevesebben maradtak arra a bizonyos célra, amire megteremtődtek. A tömegtermék, fel sem tűnik, ha hullik, de ők ketten máris hiányozni kezdtek egymásnak.
Úgy estek, hogy sarkaik még összeértek, mikor a padlóra zuhantak. Némi reményt éreztek arra, hogy így jobban fókuszba kerülnek, mert a fehér szín világít a sötét padlózaton, és összegyűrve legalább a szemétkosárban egymásba bújhatnak.
De senki nem törődött velük. Egyetlen kéz sem nyúlt utánuk, egy derék sem hajolt mélyre, hogy visszakerüljenek az asztal tetejére.
Már csak lábakat, cipőorrokat láttak, rúgták, taposták őket. Aztán dübörgött a zene, ők pedig egyre távolodtak a céltól. Sem egymáséi nem lehettek, sem a küldetésüket nem teljesíthették. A hátukon sáros talpnyomokkal, mintha megbélyegezték volna őket, úgy maradtak ott megszaggatva, eltiporva, szinte semmivé válva. Majd csend lett...
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.