2012. február 8., szerda

Más a.... (Hason Mása)

with 0 Comment


A végtelennek tetsző Jókai Mór utcán bandukolok. Csizmám alatt csikorog a hó, semmi más zaj nem zavarja a napot most. Ennek a menésnek soha nem lesz vége – gondolom magamban- majd hirtelen eszembe jut Mása, valamelyik orosz műből, aki egyre csak ment és ment, elszántan Igarhoz, néha sosem tudtuk meg miért. Mása gyaloglása sokszor annyira hosszúnak tűnt, hogy komolyan elcsodálkoztam azon, hogy egyáltalán tudja még, hogy miért indult el, és hogy hová tart. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez nagyon szép tőle. S végre, most egy kicsit én is olyan vagyok, mint az a másik Mása, így hát megállok én is, és hosszan nézek, bele a nagy fehérségbe, egészen addig, míg rá nem jövök, hogy milyen sokat kell még mennem. Majd egykedvűen folytatom utam,- igen, éppen úgy, mint egykoron Mása- nem érzek belül semmi drámát, semmi feszültséget, amit majd az utókor belemagyarázhat ebbe a sétába.
“Serc, serc, serc….” – most csizmám hangja az egyetlen társam. Igorra gondolok most én is, mert hát minden Másának van egy saját, külön-bejáratú Igorja, így van ez jól. Milyen is az én Igorom? Azon kapom magam, hogy már egyáltalán nem is tudom leírni őt. Túl rég indultam el, ehhez a hozzá vezető, békés, téli úton.
“Serc, serc, serc…”- dohányzom inkább- van még mára éppen egy szál. Szóval ez volna Igor, és az otthonához vezető út. Ahogy újra és újra magam el képzelem, egyre inkább az én arcomhoz hasonlít az ő arca. Hogy milyen volt régen, arra már nem tudok visszaemlékezni, talán nem is fontos, mert már egészen, egészen olyan, mint én.
“Serc, serc, serc….” -elaludt a cigarettám, de amúgy semmi más nincsen. S most már ez sincsen, hát így is jó, ne legyen ez se- elpöckölöm a csikket. De ez az út csak nem akaródzik fogyni. Belefülelek a csendbe, nincs -e valahol kóbor kutya, vagy egyéb rémség, mert emlékszem Mását is megtámadták időnként, miközben Igorhoz igyekezett. Ezen röhögnöm kell; ugyan miféle elvetemült kutya jönne ki ilyen hóesésben, hogy éppen énrám támadjon? Milyen banális az ember, hogy képes ennyire túlértékelni az életben betöltött szerepét.
No de, visszakanyarodok Igorhoz, legalább gondolatban, ha még van időm ezen a végtelenbe vesző úton. Túl azon, hogy egyre inkább rám hasonlít, miért is megyek hozzá? Miért éppen őhozzá?
“Serc, serc, serc…”- micsoda hóesés! Biztosan ettől lett egyszeriben ilyen hosszú ez a Jókai Mór utca, biztosan ettől ilyen sok itt az akadály, meg-meg botlok egy-egy buckán, amúgy semmi más nincsen. Éppen olyan ez az út, mint az élet útja. Hosszú és magányos, néha nem látom a végét, a csendet nagy ritkán megtöri egy kis hepe-hupa. Igor háza meg nincsen sehol, de még azt a nagy kanyart se látom, ahonnan már majd nem lesz olyan messze. Fontos nekem egyáltalán, hogy hogyan néz ki Igor? Bármelyik Igor? Persze, hogy nem! Hiszen csak a hozzá vezető út számít, a vége úgyis mindig ugyanaz, a főhős élve, vagy halva, de nagy viszontagságok árán odaér, satöbbi…. Jobb lesz, ha én is inkább az útra koncentrálok. Erre az én utamra, mert ebből bontakozik majd ki a jól kifejlett végkifejlet.
De valami konklúzió félének mégiscsak kellene lennie, nem hagy nyugodni a gondolat. Igor is biztos ezt gondolja magában- bár ezt talán sosem tudjuk meg – meg hát az is lehet, hogy nem is fontos. Csak az a kietlen út, amin egymás fel közelítünk, néha kis kitérőkkel, máskor meg egyenesen, egészen addig, míg az arcunk eggyé nem olvad, a saját elhatározásunkból.
Elértem hát én is a keresztutat, befordulok én is, mint minden Mása. S látom már, az én Igorom is ott áll lámpással a kezében, csak úgy, mint egyszer, régen az a másik Igor, akinek otthona most már a Világirodalom. Az én Igorom kicsiny házának kéményéből is jó szagú füst száll föl. Az otthon melege szökik felfelé, egészen a Mennyországig. Hát ő is várt engem! Persze, hogy várt, minden Mását vár valahol egy Igor konokul és kitartóan.
Megtettem hát én is az utamat-elmosolyodok- itt a vége. Meggyorsítom a lépteim, majd egyszer csak hasra esek a nagy hóban. Hazaértem. Így hát ott maradok fekve a hosszú út végén. S mint egyszer régen az a másik Mása, most én is meghalok.
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.