Utolsó versem annak, aki elment

Te voltál a másik réSZem,
féltésem, örökös énem,
kislányos szemérmességem,
égiEs légiességem,
ébredésem, öröméltetésem,

elmémből ébREdő termény,
lélekben virágzó remény,
a fény, mely lágy, sötét, s kemény
fekete életfejlemény,
penészes festményről lógó erény,

a léTTEL versenyző utam,
örömdíjas, nehéz futam,
amit igen és nem tudtam,
akit toltam, s akit húztam,
a kijárat, s fenEKetlen kutam

a forrásom, s folytatásom,
ébredésem, elalvásom,
életcéloM, s kutatásom,
emberségem, s elmúlásom,
a pIllanatom és pillaNTásom,

szeggel kivert vaskoporsóm,
a falra hányt kicsi borsóm,
könnyekkel telt söröskorsóm,
írásomNAk betűorsóm,
kiszáradásomra vizeskorsóm,

aki mellett megmaradtam,
kinek belsőm odaadtam,
nehezék, mely fekszik rajtam,
aki kaPOTt, s kitől kaptam,
ki később elment - én is elhagytam

fűszeres ágyAm melege,
ébredésem rút szégyene,
sajgó múltam ős szelleme,
tovasuhanás fellege,
kínzó pusztítás önös külleme.

Ajtón kattant a rozsdás zár
megtalált a Fényes szempár
te, a részem, távol vagy már,
egy bÖlcs tekintet egyre vár,
így búcsúzom tőLeD: micsoda kár!