1
Ez a néhány fickó most a legszemtelenebb játékba kezd: miközben sétálsz, szorosan egymás mellé állnak, utadat állják, s közben azt mondják - lásd, még az ajkuk is együtt mozog -, hogy ők a fal, amin most át kell törnöd. Próbálod persze kikerülni őket, de lehetetlen: olyan ügyesen és összehangoltan mozognak, hogy ismét csak utadat állják. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve - vagy csak tehetetlenségből - végül magad is melléjük állsz, szorosan a legszélső vállához préseled magad, s így szólsz: - Mi vagyunk tehát a fal.
A fickók értetlenül néznek össze, majd bólintanak, és megismétlik a mondatot.
Álltok hát, teljes egyetértésben, s vártok valami érkezőre.
2
Egy lány erősen magába néz, és csodálatos kertet pillant meg: érett gyümölcsöket kínálgató fákat, zöldségágyások rendezett sorait. A kertet gondozó fiú most sem tétlen: a tűző napon kapál, s ahogy testéről földre csöppen az izzadtság, újabb növények bújnak elő a földből.
Milyen gyönyörű kertet hordozok magamban! - gondolja büszkén a lány, de a gyümölcsöket végül senki sem szakítja le, s micsoda átok, végignézni, ahogy elfonnyadnak a földre pottyant almák és körték, ahogy magányosan megöregszik és meghal a kertet gondozó fiú, földből nyílt sírja már az almafa tövénél domborul. Hiába, a kertkapuk mindig nehezen nyílnak.
3
És a vonat kilő - mintha csak papírsárkányt húzna maga után, egy kisfiú integetése követi. Eközben a vonaton, egy kabinban, a fiú apukája kis távcsövet hajtogat a jegyéből. A szeméhez emeli és úgy figyeli a suhanó tájat. Amerre néz, valahol a távolban, teherbe esik egy nő: hasa egy pillanat alatt megduzzad, a vonat pedig győzedelmesen sípol.
4
Micsoda hatalmas város terül el benned - bőrödön éjszakánként apró foltokként átfénylenek a házak fényei. Képzeletben egy lányt látsz, amint végig szalad a kiürült, sötét utcákon, s így kiált: - Él még rajtam kívül valaki ebben az átkozott városban? Hahó!
Felelet nem érkezik. Üres szobákban pislákoló lámpák. A bordák mint rácsok: egy lány dörömböl rajtuk kétségbeesetten.
5
Reggel pórázzal a nyakadban ébredsz - a zsinór hosszú, nem is látod a végét. Elindulsz, követve a nyakadba akasztott kötél útját, hogy rálelj újdonsült gazdádra, talán hogy hódolj neki, talán hogy lázadj ellene (magad sem tudod, melyik), de a kötél mintha soha nem érne véget. Néhány óra és elfáradsz, leülsz a földre, ám ekkor valaki megrántja a távolból a póráz végét, amitől egyből talpra ugrasz; folytatod az utat.
6
A fehér lapon az író sétál: lábán hosszú lánc, amely egy tollban végződik. Ahogy húzza maga után ezt a tollat, az egyenes fekete vonalat vés a fehér papírba. Messze mögötte a vonalon kötéltáncos egyensúlyozik, s követi. Kezében esernyő, az esernyőből esőcseppek szitálnak, amik a papírra hullva szétkenik a tintavonalat. Az író még csak nem is sejti, de semmiféle nyomot nem hagy maga után.
7
Amikor a lány a folyóba veti magát és hallá változik, a fiú rögtön horgászbotot ragad. Elszorul a szíve, ahogy látja párját ívni, s a vízinövények közé rakott megannyi aprócska ikrát, amit mindenféle uszonyos hímek kerülgetnek. A csali egy régi közös fénykép: vízbe lógatja, s csak sokára fogja ki vele az áhított halat, amely a szárazföldön rögtön visszaváltozik lánnyá. A fiú karjaiban viszi haza és kenőcsöt ken a horog okozta sebre, közben persze arra gondol: nem elég mély, nem elég fájdalmas, hegyez még egy keveset azon a kampón.
8
Tekinteted mögött vadregényes erdő terül el, amelyben - jól látni - egy elveszett fiú bolyong most a fák között. Éhes farkasok lesnek rá a bokrok közül. Kiugranak és rávetik magukat; micsoda borzalom! Már készülnek átharapni a torkát, de ekkor egyet pislantasz, s mintha csak függönyt húznának össze és szét, kezdődik minden elölről: egy fiú bolyong a fák között, s éhes farkasok lesnek rá a bokrok közül.
9
A búvár alámerül a végtelen kék óceánban. Ahogy kering a korall zátonyok között, egyszer csak valami áttetsző kemény falnak ütközik. Pánik keríti hatalmába, akárhová megy, ott ez a fal.
Eközben egy gyermek megbabonázva figyeli az asztalon álló gömbakváriumot, benne az aprócska búvárral. Amikor megunja a látványt, készül kiszaladni a szobából, de hirtelen rácsok állják az útját. Végül felrepül az ülőkéjére, és unalmában ismételgetni kezdi a szavakat, amit a szülei tanítottak neki.
10
Éjszaka a városban: meztelen fiatal lányok röpködnek áttetsző szárnyaikon az épületek között. A földön öreg, ráncos férfiak sereglete: kezükben lepkeháló, úgy próbálják elkapkodni a nimfákat, de mindhiába, túl magasan röpdösnek, s kacagnak csak a vénemberek kicsike hálóin. Hamarosan fiatal fiúk érkeznek, hosszú hálóikkal akár a csillagokat is lekapnák az égről.
Ez a néhány fickó most a legszemtelenebb játékba kezd: miközben sétálsz, szorosan egymás mellé állnak, utadat állják, s közben azt mondják - lásd, még az ajkuk is együtt mozog -, hogy ők a fal, amin most át kell törnöd. Próbálod persze kikerülni őket, de lehetetlen: olyan ügyesen és összehangoltan mozognak, hogy ismét csak utadat állják. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve - vagy csak tehetetlenségből - végül magad is melléjük állsz, szorosan a legszélső vállához préseled magad, s így szólsz: - Mi vagyunk tehát a fal.
A fickók értetlenül néznek össze, majd bólintanak, és megismétlik a mondatot.
Álltok hát, teljes egyetértésben, s vártok valami érkezőre.
2
Egy lány erősen magába néz, és csodálatos kertet pillant meg: érett gyümölcsöket kínálgató fákat, zöldségágyások rendezett sorait. A kertet gondozó fiú most sem tétlen: a tűző napon kapál, s ahogy testéről földre csöppen az izzadtság, újabb növények bújnak elő a földből.
Milyen gyönyörű kertet hordozok magamban! - gondolja büszkén a lány, de a gyümölcsöket végül senki sem szakítja le, s micsoda átok, végignézni, ahogy elfonnyadnak a földre pottyant almák és körték, ahogy magányosan megöregszik és meghal a kertet gondozó fiú, földből nyílt sírja már az almafa tövénél domborul. Hiába, a kertkapuk mindig nehezen nyílnak.
3
És a vonat kilő - mintha csak papírsárkányt húzna maga után, egy kisfiú integetése követi. Eközben a vonaton, egy kabinban, a fiú apukája kis távcsövet hajtogat a jegyéből. A szeméhez emeli és úgy figyeli a suhanó tájat. Amerre néz, valahol a távolban, teherbe esik egy nő: hasa egy pillanat alatt megduzzad, a vonat pedig győzedelmesen sípol.
4
Micsoda hatalmas város terül el benned - bőrödön éjszakánként apró foltokként átfénylenek a házak fényei. Képzeletben egy lányt látsz, amint végig szalad a kiürült, sötét utcákon, s így kiált: - Él még rajtam kívül valaki ebben az átkozott városban? Hahó!
Felelet nem érkezik. Üres szobákban pislákoló lámpák. A bordák mint rácsok: egy lány dörömböl rajtuk kétségbeesetten.
5
Reggel pórázzal a nyakadban ébredsz - a zsinór hosszú, nem is látod a végét. Elindulsz, követve a nyakadba akasztott kötél útját, hogy rálelj újdonsült gazdádra, talán hogy hódolj neki, talán hogy lázadj ellene (magad sem tudod, melyik), de a kötél mintha soha nem érne véget. Néhány óra és elfáradsz, leülsz a földre, ám ekkor valaki megrántja a távolból a póráz végét, amitől egyből talpra ugrasz; folytatod az utat.
6
A fehér lapon az író sétál: lábán hosszú lánc, amely egy tollban végződik. Ahogy húzza maga után ezt a tollat, az egyenes fekete vonalat vés a fehér papírba. Messze mögötte a vonalon kötéltáncos egyensúlyozik, s követi. Kezében esernyő, az esernyőből esőcseppek szitálnak, amik a papírra hullva szétkenik a tintavonalat. Az író még csak nem is sejti, de semmiféle nyomot nem hagy maga után.
7
Amikor a lány a folyóba veti magát és hallá változik, a fiú rögtön horgászbotot ragad. Elszorul a szíve, ahogy látja párját ívni, s a vízinövények közé rakott megannyi aprócska ikrát, amit mindenféle uszonyos hímek kerülgetnek. A csali egy régi közös fénykép: vízbe lógatja, s csak sokára fogja ki vele az áhított halat, amely a szárazföldön rögtön visszaváltozik lánnyá. A fiú karjaiban viszi haza és kenőcsöt ken a horog okozta sebre, közben persze arra gondol: nem elég mély, nem elég fájdalmas, hegyez még egy keveset azon a kampón.
8
Tekinteted mögött vadregényes erdő terül el, amelyben - jól látni - egy elveszett fiú bolyong most a fák között. Éhes farkasok lesnek rá a bokrok közül. Kiugranak és rávetik magukat; micsoda borzalom! Már készülnek átharapni a torkát, de ekkor egyet pislantasz, s mintha csak függönyt húznának össze és szét, kezdődik minden elölről: egy fiú bolyong a fák között, s éhes farkasok lesnek rá a bokrok közül.
9
A búvár alámerül a végtelen kék óceánban. Ahogy kering a korall zátonyok között, egyszer csak valami áttetsző kemény falnak ütközik. Pánik keríti hatalmába, akárhová megy, ott ez a fal.
Eközben egy gyermek megbabonázva figyeli az asztalon álló gömbakváriumot, benne az aprócska búvárral. Amikor megunja a látványt, készül kiszaladni a szobából, de hirtelen rácsok állják az útját. Végül felrepül az ülőkéjére, és unalmában ismételgetni kezdi a szavakat, amit a szülei tanítottak neki.
10
Éjszaka a városban: meztelen fiatal lányok röpködnek áttetsző szárnyaikon az épületek között. A földön öreg, ráncos férfiak sereglete: kezükben lepkeháló, úgy próbálják elkapkodni a nimfákat, de mindhiába, túl magasan röpdösnek, s kacagnak csak a vénemberek kicsike hálóin. Hamarosan fiatal fiúk érkeznek, hosszú hálóikkal akár a csillagokat is lekapnák az égről.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése