Szürreális félpercesek 7.

1

A kerti diófa reggelre óriáskerékké változott. A környékbéli gyerekek izgatottan ültek fel rá, kacagásuk, ahogy körbe forogtak a magasban, álomszerűvé varázsolta a napot. Estére a legtöbben hazamentek, de akadtak néhányan, akik képtelen voltak otthagyni az óriáskereket, keringtek hát tovább. Reggel ébredtek csak a hatalmas diófa tetején, ahonnan sehogyan sem tudtak lemászni.

2

A zenészek, hátukon a halott zongorával, a temető felé lépkednek. A hangszer teteme mintha súlytalan lenne, talán egyetlen ember is elég volna a cipeléséhez. Könnyű, hiszen kifogyott belőle minden zene; a zenészeknek szorosan markolniuk kell, nehogy felkapja egy szellő.

3

A kertben ülsz, és a felhőket figyeled. Egyszer csak egy lakatlan sziget úszik át az égen, egy hajótöröttel, aki egy pálmafa alatt gubbaszt, és a szakállát simogatja. Kiáltasz neki, hogy ugorjon csak, majd te elkapod, és végre-valahára szabad lehet. Meglepetésedre a hajótörött ugyanezt kiabálja vissza.

A sziget végül elúszik. Marad mindenki a helyén.

4

Régi írásaidat kupacba gyűjtöd az udvaron, majd meggyújtod. Figyeled a lobogó tüzet, és azt a néhány parázsló pernyét, amit a ház felé fúj a szél. Későn eszmélsz – a ház kigyullad. Sietsz, hogy mentsd az új írásaidat, de a lángok utadat állják. Leülsz hát az udvaron, és merengve figyeled, ahogy betűket ír az égre felszálló füst. Mondatokat, amiket mindig is le akartál írni.

5

Minden nap ugyanaz: reggel kelsz, a lábadra húzod az árnyékod, és elindulsz. Este, lefekvés előtt veted csak le, és miközben kiteríted, szomorúan nézed, hányan megtaposták ma is.

Minden nap ugyanaz: reggel az árnyékod felhúz a lábára, és nekiindul. Este húz csak le magáról, és miközben kiterít, lemondóan figyeli, mennyit gyűrődtél egyetlen nap alatt.

6

Az idős hölgy előveszi a szekrényből régi, poros fényképeit, és az udvaron egy lyukat ás nekik. Miután eltemeti őket, és egy kanna vizet löttyint a földkupacra, álmélkodva figyeli, ahogy régimódi, csokornyakkendős, bajszos fiatalemberek nőnek ki a földből. Régi szeretők mind, mosolyogva lép eléjük, hogy csókot adjon vékony ajkaikra, de azok hitetlenkedve néznek rá, mint akik nem ismerik meg. Hogy meggyőzze őket, elővesz egy régi képet magáról, és az orruk elé tartja, azok pedig rögtön kikapják ráncos kezéből a régi fotót és gödröt ásnak neki a földben.

Akkorát, amibe akár az idős asszony is beleférne. A hölgy elborzad.

Mire készülnek ezek?

7

Sétálsz az utcán, és egyszer csak rivalda fény világít meg. Még láthatatlan dobok is feldübörögnek, mintha valaki valamiféle attrakcióra számítana tőled. De te csak állsz ott, értetlen arccal, és fél perc várakozás után végül lekapcsolják a fényt, te pedig rájössz, talán életed nagy lehetőségét halasztottad el. Lógó orral sétálsz tovább, felhőként egy testetlen közönség fújolása kísér.

8

Tintahalak érkeznek az öbölbe, lerakni a tojásaikat. A parton fiatal párok kéz a kézben nézik végig, ahogy az állatok az iszapba fúrják magukat, majd a fiúk a habok közé gázolva egy-egy, a víz aljáról felszedett villanykörtével térnek vissza. Amikor átnyújtják a kedvesüknek, a körte felizzik, és akiknél nem, azok most a parton ülnek, és szomorúan nézik a vizet. Hamarosan itt a dagály, és meg kell fulladniuk, míg a háttérben a többiek – mintha csak hullámok csapnának össze – szeretkeznek.

9

A zenész végül kiszalad a hegyoldalra, és mélybe veti a hegedű húrjait. Ahogy zuhannak a szálak, hirtelen madarak pompás hada érkezik a semmiből, és hulltában elkapnak egy-egy húrt. Csőrükben a fémhuzalokkal térnek vissza fészkükre, ahol már éhes fiókáik várják őket. Mohón nyelik a szájukba adott hosszú húrokat, és amikor csillapodik végre éhségük, gyönyörű énekszóba kezdenek.

10

Reggel beteglátogatók érkeznek, nedves kabátjaikat levetve lépnek a szobámba, és letelepszenek az ágyam mellé.

– Ez valami tévedés lesz – mondom. – Én nem betegedtem meg.

De hiába kelek ki az ágyból, ugrálok egy helyben, meggyőzni az egészségemről őket, lehetetlen. Kimerülve az erőlködéstől végül visszafekszem, és hagyom, hadd siránkozzanak fölöttem. Csak akkor rándul össze a gyomrom, amikor olajjal kezdik kenegetni lehunyt szemem. Ráeszmélek, hogy épp az utolsó kenetet adják fel.