Anyám nélkül

Úgy szólt,
mint az elhallgattatott,
és átlengett a csenden,
a kezét láttam,
szétomló haját,
fényt fésült ránk az árnyakból,
mielőtt beesteledett,
s a konyha kövére
leült közénk.

Mióta nincs,
azóta érzem izzását
a lámpasötétnek,
visszanéz a múltból
homlokom mögül,
belém simul,
mint testbe a lélek,
hogy ne maradjak nélküle
soha egyedül.

A konyha kövére
leül ma is mellém.