A mumus

A mumus

             Ez a történet a mumus és a mumusvadász legújabb háborújáról szól, melyről nem készült eddig feljegyzés.

            Ez a különös eset a nyári vakációban történt. Meghívott nagymamám falura, mert szerinte túl sápadt vagyok, és neki sem ártana némi segítség. Egy kicsi házban lakik, közel az erdőhöz, és tele van a kertje gyümölccsel, zöldséggel, a ház előtt színes virágokkal.

            Segítettem neki a kertben, például felmásztam almafára, és naphosszat ellenőriztem, hogy megérett-e az alma.

            Egy esős napon, nem lévén semmi dolgom, a régi nyárikonyhában tettem-vettem, és egyszer csak egy régi könyvre bukkantam. Régi foszladozó bőrkötése volt, a címlapján pedig, majdnem kivehetetlen, régies kézírással ez állt: „A mumusokról”.

            Több fejezete volt: „A mumusok leírása, életmódja és vándorlása”, „A mumusok búvóhelyei”, „Szaporodásuk és fészekrakó szokásaik”, és a legizgalmasabb: „A mumusok nagy háborúi”.

            Először azt hittem, hogy egy régi meséskönyv került elő, aztán kezdett egyre különösebb lenni az egész. Gondoltam egyet, és az útmutatások szerint mumuskeresésbe kezdtem. Az erdő szélén volt egy árok, tele korhadt fatörzzsel. Sosem volt szabad arra játszanom, mamám szerint kígyók élnek ott.

            Egyetlen módon lehet rávenni egy mumust arra, hogy előbújjon: sok puha fonalat vigyél közel a fészkéhez, és várj. El is csentem mamám puha gyapjúgombolyagját, leültem és türelmesen vártam. Hosszú idő után, egy villanást láttam, de én sem voltam rest, és elkaptam a mumust. Nem volt nagyobb a tenyeremnél, hatalmas szemei voltak, és rémülten pislogott. Megpróbálta megharapni a kezem és elmenekülni, de résen voltam, és nem sikerült.

            - Miért fogtál meg, csak nem fázol most nyáron? – kérdezte a végén mérgesen.

            Nagyon nehezen tudtam valamennyire is megnyugtatni, és megígértem, hogy visszaadom nemsokára a szabadságát. Mivel ilyen különös kaland olyan ritkán történik velem, húztam az időt.

            A szabadságáért cserébe mesélnie kellett.

            - Minek nektek a gyapjúfonál? – kérdeztem.

            - A fészkemet bérlem ki vele, télire - mondta.

            - Fázol?

            - Nem, inkább unatkozom, és sokat alszom, szeretek puhán feküdni.

            - De miért kell színes fonál?

            - Hogy szép legyen, mi másért. Az nagyon fontos.

            Elmesélte, hogy télen annyira fel tudja forrósítani a testét, hogy nem fázik egy cseppet sem, olyan, mint egy kicsi kályha. Viszont régebb a mumusvadászok majdnem teljesen kipusztították a mumusokat, fűtőtestnek használták őket. Egy egészséges mumust annyi aranyért lehetett eladni, amennyi a saját súlya.

            - És te hogy úsztad meg?

            - Szövetkeztem egy Bestiával. A Bestiák rettegésben tartják a mumusvadászokat. A védelemért cserében a leghidegebb télen is ibolyát termesztek a kuckóm előtt, és a bestiának adom ajándékba, mert azt nagyon szereti.

            Most értettem meg, miért nem engedte nagymamám, hogy az árokparton játsszak. A Bestia miatt. Meg gyanús lehetett neki a januári ibolya. Ezek szerint tudhatott valamit. A Bestiáról sajnos a mumusom egy szót sem volt hajlandó többet elárulni.

            - Akkor te most nem vagy veszélyben, véd a Bestiád. Elengedlek - mondtam neki.

            - Akkor engedj el!- kiáltotta mérgesen.

            Jobbnak láttam hát elengedni, a Bestiára való tekintettel is, de meg is sajnáltam szegényt, nagyon meg volt rémülve. Meglepetésemre, nem szaladt el.

            - Segíts nekem! Te jó embernek látszol, biztos azért, mert még kölyök vagy - mondta könyörögve.

            - Miben?

            - A mumusvadász üldöz!

            - Nem segít a Bestiád?

            - Elköltözött már egy jó ideje. A mumusvadász pedig rájött erre, és azóta nincs nyugtom tőle.

            - Ki a mumusvadász? – néztem nagyot.

            - A faluban él egy ember, aki csampekályhákat tud rakni. Most a fejébe vette, hogy befalaz engem egy csempekályhába, és elküld ajándékba az angol királynőnek. Nagyon büszke ugyanis a kályháira, és hírnévre vágyik. Azt akarja, hogy az ő csempekályhája bekerüljön a történelembe

            - Menedéket adok neked. A nyárikonyhánkba költözhetsz, bélelek neked egy puha fészket, ott nem bánthat a mumusvadász!



            És így is történt. A mumus hozzánk költözött. Szívesen mentem nagymamámhoz ezentúl télen is, és rengeteg időt töltöttem ilyenkor a nyárikonyhában, de nem volt ott egy csepp hideg sem. Nagymamám sosem fűtött be, de nem kérdezett tőlem semmit sem, csak valahogy rengeteg színes gyapjúfonalat hagyott állandóan szerteszét, és sosem törődött azzal, hogy hová tűntek.