Padlásszimfónia

Hever a földön.
Öreg a por rajta, alatta.
Egyre enged a ragasztott papírkötés
Mindig behajlik a puha borító.

A kéményben alaphang.
Még a csend se zúg rá.
A cserép elfárad.
Egér lomhán, ha jár.
Ez így menne tovább,
De már…

Dörömbölnek odalent,
Csattan a szandál talpa,
Lépcsőfok kopog,
Nyerít, nyísít a fa,
Mielőtt átzuhan.

Tornyok omlanak,
Cserép csörög,
Drót sziszeg.
Bádoghuppogás.

Újra itt van egy másik.
Porpászmában fénylik,
Aztán felveti magát.

Minden csak
Kutatás, matatás
Rendelkezik
Az oly szent akarat..

Megy is tovább.
Elhal a hang.
Elhal a csend.
A kémény lakója zúg.

Hever a földön.
Kötés és gerinc.
elsárgulva, hidegen.
Hirtelen

Mész könnye olvad
Fal térdre roskad
S az igazi szabadságban
Minket olvasgat, bennünk
Zenél, teljesen.
Ő, maga a Szél!