Volt valaha biztosan egyetlenegy faluban ez a történet. Elég nagy falu volt, sokan lakták Hol szerették, hol utálták, de az utóbbit sose mutatták. Ebből is látszik, hogy sok volt ott a felnőtt. Ha a gazda, ha boltos, ha a katona elment a másik végbe, kis pletykára, vagy az italmérésbe, háromszor állt meg legalább.
Egyszer a polgármester úr háza előtt, le is kapta a kalapját, mélyen hátat görbített, jól szemébe húzta a kalapját, nehogy lássák, hogy ő is lát. Szigorú úr volt a polgármester úr. Másodszor a nagyúr háza előtt, ott aztán mosolygott, bámuldozott a sok csodán. Holott látta már azt egy hete, két hete unta is kicsit, de ott bámulni kellett. Nagyon nagy úr volt a Nagyúr.
Harmadszor meg a rendőrtanya előtt kellett megtorpanni, a nagybajszú rendőr kikiáltott, megállította az arra járót, megtornáztatta a hideg kövön, közben a botját pörgette, s ha elégedett volt és jókedvű, akkor aznap nem csapott oda. Bolond egy úr volt az a nagy bajszú rendőr.
Mire a szegény felnőtt elért a másik végbe az italmérésbe, vagy pletykálkodni, vagy ahova készült, máris ki kellett fújnia magát a kispadon, vagy az udvaron. De hát nagy volt a falu, sok az ember, együtt könnyebben ment mégis a megfeledkezés. S kevesebb volt a gond is.
Csak egyvalaki volt igazán egyedül, olyannyira hogy már a nevét is elhagyta az útfélen. Kispiszoknak nevezték csak, fura egy fiú volt, még az utat se úgy tette meg, mint a rendes falusiak, inkább a tüskés csalitban került, csak a nagy házakat kikerülje. Jobban szeretett kint a mezőkön csavarogni és kint etetni a nyulakat meg a rigókat, amik egész közel mertek menni hozzá, s ha néha-néha megszólította egy-egy ember zavarba jött, és csak kelletlenül, halkan válaszolt, mint akit valami fontos dologban zavartak meg. Hát inkább elkerülték.
Azt se vette észre senki, hogy esténként, mikor a Hold feljön, a fiú az elhagyott templom felé jár és ott hosszan néz maga elé és fel-fel sóhajt közbe’.
Egyik nap a falu határában, abban az egészen nagy határban, végig ott állt a Tűzló. Tűzből volt a sörénye, farka, egész teste. Kivonult az egész falu, elöl a polgármester úr, mögötte a nagyúr, a bajszos rendőr, mindenféle népek a két végről, levett kalappal, mert nem tudták miféle úr. Kispiszok is ott lehetett valahol.
A polgármester úr udvariasan megkérdezte a lovat, hogy mit parancsol. -Én csak azért jöttem, mert valaki közületek hívott. Addig maradok, amíg kiderül, ki az.
A polgármester úr erre meghajolt.
- Kérem, olyasmi nem lehet, amiről én ne tudnék, hiszen mindenki megáll a házam előtt, az ügyét ezért feltétlen nekem kell kézbe venni, kérem fáradjon velem!
Nyúlt volna a sörényért, ekkor azonban lángot kapott a keze felfutott rajta elégett a szigorú úr...
- Nem te álmodtál meg, nem vezethetsz!- mondta a Tűzló.
Most a nagyúr lépett elő.
–Kérem, én annyi mindenfélét vásároltam, rendeltem össze, biztos volt közte egy tűzló is, csak nem emlékeztem rá rögtön. Ne féljen jó helye lesz, éppen van egy üres oroszlánketrecem, oroszlán már nincs benne. Azzal átkarolta a ló hátát, s azon nyomban szétégett a nagyúr.
–Nem te álmodtál meg, nem ülhetsz rám!
De ezt már nem nézhette nyugton a bajszos rendőr se!
-Kérem, az ön viselkedése felháborító! Önt előbb meg kell szelídíteni, be kell törni, aztán majd foglalkozunk azzal, hogy mit is akar!
Ráugrott a hátára, nagy peckesen, azon nyomban szétégett a bolond, bajszos rendőr.
-Nem te álmodtál, nem szelídíthetsz meg!
A falusiak már jól hátrahúzódtak, nem álmodtak ők ilyet, amikor előrerohant Kispiszok. Kiabálhattak utána, tartóztathatták, hogy milyen veszélyes ő felpattant a hátára, kirúgatott a lóval, majd egyszerre felemelkedtek a földről, úgy lesodorták a kalapokat, hogy a faluban azóta se találtak egyet se.
Felrepültek az égalja alá, átutaztak száz mező, száz erdő, száz kis ország felett, a Vad-Tó felett, túlrepültek a Tűzlyukon, a Jégváron, egészen az Elválasztó Folyóig.
Visszafelé az úton a Tűzló megkérdezte: -Gazdám, gazdám édes gazdám! Vezethettél, rám ülhettél, meg is szelídítettél, de elfáradtam ehetném már.
Kispiszok megszeppent egy kicsit, azt bizony nem álmodta meg, hogy mit eszik egy Tűzló. Szerencsére ekkor megláttak egy leégett mezőt.
-Szálljunk le oda lovam, ott biztosan találsz magadnak valót.
Le is szálltak, a Tűzló végigkóstolt hamut, füstöt, végül aztán csak talált egy kis parazsat, az végre ízlett neki.
Hanem, ahol nagy tűz volt, ott hamar megered az eső. Most is úgy lett
. –Gazdám, édes gazdám, gyorsan valami fedezéket!- kérlelte a Tűzló. Nagy szerencse, hogy volt egy kis barlang a közelben.
Kispiszok, azonban érezte, hogy még nincsen minden rendben. Beesteledett, feljött a Hold, éppen, mint az elhagyott templom körül. Odanézett hosszan Kispiszok megint. S még azon az éjjelen határozott:
-Gyere kedves lovam, az eső már elállt vigyél fel a Holdba, nézzük meg mi vár ott ránk!
Fel is szálltak, átrepültek hét légkörön, hideg volt a Hold körül, óvatosan kellett léptetni a holdsugarak közt.. De aztán megszólalt a Hold hangja:
-Vártalak, Tűzlovas figyelj rám! tépj magadnak holdsugarat, abból fonj magadnak kesztyűt, szükséged lesz rá! Aztán rúgass át az éjszakán, keresd meg férjemet a Napot, tépj annyi napsugarat amennyit bírsz, fonj belőlük karámot, abban tartsd a lovad! A többivel ne gondolj!
Neki is állt Kispiszok, körbefonta a kezeit gyönge holdsugárral, átrúgatott az éjszakán, a Nap még aludt. Mindkét kezével felmarkolt egy-egy nagy köteg napsugarat, nekiiramodott a Földnek, meghajlította a napsugarakat, s hajnal előtt kész volt a karám. De akkor már olyan fáradt volt, alig lett készen máris elaludt.
Másnap reggel visszatértek a faluba, de ott bizony alig ismertek rá.
A holdfény bársonyosan csillogott a kezén, szemében a Nap tüze égett, mellkasa kiszélesedett a nagy munkában.
Talán még urazták is volna, de amióta a kalapok elvesztek egészen elfelejtették, hogy kell.
Megj: A kép a szerző meggyőződése szerint borzalmas, muszájból van itt.
