Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. május 3., csütörtök

Szürreális félpercesek 10.

with 0 Comment


1

Az idős asszony végre kellő erőt érez ahhoz, hogy széthúzza az évek óta behúzott függönyt. Felkészül a fényre, de ami mögötte várja, sötét redőny, apró lyukakkal. A lyukakhoz tapasztva szemét már lát egy kevés világosságot, de azt is csak valami fodrozódás mögött: akár a tenger, hullámzik lágyan a redőny mögött egy másik függöny.
Eközben fiatal lány érkezik a temetőbe, és egy száll virágot helyez a halott asszony sírjára.

2

A színész miközben a forgatókönyvet olvassa, különös zúgásra lesz figyelmes. Ahogy közelebb hajol a lapokhoz, rájön, hogy a forgatókönyvből jön a hang, s már látja is mozgolódni a betűket: sok-sok fekete légy az valójában, amely felszállni akarna a papírról, de a ragasztós oldalak fogva tartják őket. A színész undorral dobná el ezt a könyvet, de képtelen rá: a kezei már hozzátapadtak. Ezt a szerepet mindenképp el kell játszania.

3

A festő egy üres vászonnal a kezében sétál végig a mezőn. A fehér vászon valósággal magába szippantja a tájat, hirtelen mezőket, fákat ábrázoló kép jelenik meg rajta, s néhány piknikező szerelmes pár, akik kétségbeesetten próbálnak szabadulni új rabságukból. Öklükkel a vásznat verik, de a festő oda sem figyel. Amikor már véresre sebzik kezüket a bebörtönzöttek, vörös foltok jelennek meg a képen. A tájkép festő elborzad az absztrakt foltoktól, s elhajítja a festményt.

4

Nekifeszülök a bejárati ajtónak, testemmel feszítem, hogy kivédjek egy esetleges külső támadást. De az elmarad, odakinn csönd, s belátom, ostobaságot művelek. Kilépek hát, szétnézek: sehol senki. Már indulnék vissza, amikor becsapódik mögöttem az ajtó.
Teljes erőmből próbálok bejutni, de odabentről valaki nekifeszül a bejárati ajtónak, testével feszíti, hogy kivédje az esetleges támadást. Hamarosan felhagyok minden próbálkozással, körbevesz, átlényegít a csönd; már nem próbálok bejutni a saját homlokomba.

5

Megszokott reggeli tragédia, amikor észreveszed, hogy a tested csupán a világ vásznára mázolt akvarell-minta. Megszokott második tragédia, hogy az ajtón kilépve rögtön esni kezd, és a víz elmossa körvonalaidat. Talán a járdán színes pocsolyaként szétterülve a harmadik tragédiát várod, de a nap kisüt, te pedig megkönnyebbülten elpárologsz. Eső után szivárvány?

6

Egy nap lomolás közben ráakadsz arra a használati utasításra, amit minden bizonnyal hozzád mellékeltek még a születésedkor. A sorokat olvasva rájössz, hogy a hosszú évek alatt téged nem rendeltetés szerűen használtak az emberek. Majd arra, hogy ez alighanem formanyomtatvány, és te magad sem rendeltetés szerűen használtál másokat. Milyen bonyolult lenne már belenyúlni egy efféle rendszerbe - gondolod, és egyszerűen széttéped az átkozott papírt.

7

Egy idős férfi rendezgeti a napjait. A gyermekkor fényes délutánjai az öregkor magányos délelőttjeit szorítják két oldalról, az esküvői pillanatokat eltakarja egy sokkal későbbi temetés. Születésének felidézhetetlen eseménye kellene, hogy legelöl álljon, ehelyett egy tinédzserkori szerelem indítja a sort.
Beletelik néhány hétbe, de végül elrendezi őket. Amikor a legutolsót, a pakolással töltött napot illeszti a helyére, döbbenten veszi észre, hogy nincs már hely, ha akarna se tudna bepréselni még egyet. De nem adja fel. Addig-addig próbálgatja, míg rá nem borulnak a kínos precizitással elrendezett napok.

8

Egy író ül a papír sarkán, damilon csüngő horgát a végtelen fehérségbe lógatja, és várja, mikor harapnak végre a szavak. Néha a legszebb hasonlatokat képes így kifogni, máskor egy-egy méreten aluli névelővel kell beérnie. De vajon tényleg szavakra vár az író? Lásd, a betűk szinte mindig feketék, most is, ezek is, sötétek, akár az árnyék. Valami sokkal szebbnek az árnyékai lehetnek,
azokat szeretné végre kifogni. Lemondóan sóhajt csak, mikor szavakat akaszt le a horogról.

9

A férfi - ha úgy érzi elérkezett az idő - tollat ragad, és egy apró csecsemőt rajzol a kedvese hasára. A nő egyből teherbe esik, s kilenc hónap múlva megszületik a gyermek. Az anya kimondhatatlan boldogságában sírni kezd, lehulló könnyei a csecsemőre hullnak, ám ekkor az újszülött körvonalai lassan elmosódnak, a nedvességtől szétfolynak, míg végül egy apró tintapaca marad csak a szülőszoba padlóján.

10

Mintha csak dominó sor lenne: Isten tüsszent egyet odafenn, amiből hatalmas szél kerekedik; a szél felkap egy utcán sétáló férfit, és egyenest egy nyitott koporsóba löki; a koporsó ettől megbillen, s egy gödörbe zuhan, a fedele lecsapódik. Ezt észreveszi néhány a városban keringő ember, rögtön összeállnak temetési gyülekezetté és már körbe is állják a koporsót, amiben egy férfi dörömböl kétségbeesetten. Az imádságot mormogó pap ekkor tüsszent: apró szellő kél, amely messzi tájakra röpít egy orránál döngicsélő legyet - egyenest egy légypapírba.



0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.