1
Nagyító alatt vizsgálgatod a tenyered, és hirtelen egy szörnyű háború közepében találod magad.
A fejvonal árkából katonák géppuskázzák a szívvonalban elsáncolt ellenségüket, akik ugyanolyan hévvel viszonozzák a tüzet.
Az életvonalban tömegével halottak: folyamatosan idehordják a fejvonal elesett katonáit.
A szívvonalban nem látni holttesteket, de egyre több csörgedező vérpatak képződik. Végül az emelkedő vér szintje átömlik a mellvéden, a hullámzó áradat bezúdul az életvonalba, és összecsap a fejvonal hulláival.
2
Alighanem te is ismered ezeket a szúrós tekintetű embereket: elég csak egyszer ellentmondani nekik, máris zümmögni kezd a fejük, és megannyi vadul döngicsélő méh özönlik elő a pupillájukból, a raj pedig rögtön üldözőbe veszi a közelben álldogálókat. Néha megszólítanak téged is a buszon, hogy papírzsebkendőt kérjenek, amikor akácméz kezd csorogni az orrukból. Te persze rögtön keresel egyet, és át is nyújtod, de csak óvatosan közelíted meg a szúrós tekintetűt, hiszen minél közelebb kerülsz hozzá, annál hallhatóbbá válik egy dühödt rovarhadsereg zümmögése a fejéből. Mintha csak egy elektromos vezeték zizegne a magasfeszültségtől.
3
Kényelmetlenül feszengünk a nézőtéren. Az előadás már rég elkezdődött, de a függöny még nem lett elhúzva.
Telnek a percek. Egy idő után a függönyhöz szaladok, és megpróbálom kézzel félrehúzni, de az meg se moccan. Olyan, akár egy fal. Hallom, amint a túloldalról dörömbölnek. Hevességén érződik, hogy nagy szükségük lehet ránk.
A mi szürkeségünk nélkül semmit sem érhetnek saját színeik.
4
Ha a szemedben meglátod a saját tekintetemet, amint a te szemed tükrözi vissza, hirtelen végtelenített látvány-egybefonódássá vállunk. Tekintet tekintetet tükröz a végtelenségig, csak ha erősen figyeled, tűnhet fel, hogy mindegyik pillantása kicsit más: az első vidám és tiszta, s még a második se különbözik, de a harmadikon már látod, hogy idegesen pislog, talán attól fél, hogy kiismered a negyedik titkát.
5
Egy kisfiú most készül megtenni első lépéseit. Az első lábra nehézkedés még bizonytalan, a második - mintha rögtön rájönne valami titokra - annál könnyebb. A harmadiknál végtelen szabadságot érzékel, a negyediknél erősödő izmokat a szabadság eléréséhez. Az ötödik lépés ugrásként is felfogható, a hatodik repülés közben éri. A hetedik lépésnél megtorpan, visszatekint, hogy elbüszkélkedjen teljesítményével, a nyolcadiknál azt érzi, pihenni kellene kicsit. A kilencedik lépés után - mintha csak elfelejtene valami titkot – bizonytalanná válik, a tizediknél ráfordul a föld, összerogy. Mielőtt elaludna, neszezést hall maga felett. Egy kisfiú most készül megtenni első lépését.
6
A legváratlanabb helyzetekben kezdett nyilallni a mellkasom. Az ultrahangon egy fémkapót mutattak ki, a szívembe fúródva.
Kioperálták a horgot, de maradt egy lyuk, amin keresztül azóta is érzem, hogyan szellőzik a lelkem. Néha füstjelek gomolyognak elő a kicsi lyukból, kipöfögöm őket az orromon, és a szív üzenetei elkeverednek a városi köddel, elbújtatva előlem a parkban andalgó párokat.
7
Ha mikroszkóp alá teszel egy hópelyhet, aprócska balerinát fogsz látni, amint benne táncol. Lábai gyorsan mozognak, valójában maguk a tánclépések olvasztják fel a havat, amelybe a balerinának - ez aztán a finálé - bele kell fulladnia. A művésznőt a legkevésbé sem érdekli, ha végignézik az egyébként titkosnak nem titkos, de semmiképp sem nyilvános előadását. Művészet ez, amely önmagáért létezik csupán, és a pusztulása sem mutat túl önmagán. Olyasféle ez is, ahogy ebben a pillanatban valahol valaki épp a nagyítója alá tesz egy hibásan ketyegő órát, és látja, hogy le-fel sétálsz a mutatón. Azt is hihetné, hogy ez a te idétlen le-föl battyogásod, tánc, amivel végül kilazítod a mutatókat, és tönkre teszed a szerkezetet, de amikor megszűnik a ketyegés, és te már ott fekszel, kiterülve, karjaiddal a legkisebb mutatót ölelve, tapsolni fog neked, mert amit műveltél, az művészet volt számára.
8
- Lakik a penzlimben egy lány - mondja egészen komolyan a festő, arca előtt lóbálva az ecsetet. - Már csak azért festek, hogy ráleljek, és amikor elkészül egy akt, már-már elhiszem, sikerült. Utána látom csak, hogy ez nem az a lány, akit elő akartam csalogatni. Pedig megkapott tőlem mindent: formás körvonalakat, fehéren világító bőrt és éj-sötét szeméremszőrzetet. Ez mégis másik lány, kezdhetem elölről a képet.
- Drága festőm! Ismerem bosszúságod - ugyanaz a lány lakik az én tollamban is. Írom csak a szavakat, hátha végül rálelek, de ennél közelebb sosem jutok hozzá. Lásd, most is hogy megbújt egy kitalált festő ecsetjének színektől ragacsos szálai közt. Néha hallani vélem a betűk sarkaiból visszhangzó kuncogását s eszembe jut, talán egyedül miatta létezik művészet.
9
Egy fiú karácsony éjjelén megállt az utcán, és a szemközti emeletes ház fényeit figyelte. Sok sárga fényű ablakot látott, az ablakok mögött villódzó fákat és családok árnyszerű körvonalait. A fiú ekkor maga elé nyújtotta kezét, és úgy tűnt, egy-egy ilyen távoli sárga fény pont megfér a két ujjbegye között.
Végül sikerült is lecsippentenie az épületek oldaláról a kis ablakokat, és a zsebébe gyűjtötte őket. így tért vissza saját otthonába. Úgy képzelte, feldíszíti a fát ezekkel a kis meleg szobákkal - bennük aprócska, vidám családok, kacagásuk majd körbe lengi a fát. Ám az ablakok mind megolvadtak a zsebében.
10
Az írónak persze végül mindig szembe kell néznie a margón túl vihar-felhőként gyülekező varjú-rajjal, mely türelmesen várja, hogy a férfi végre lejegyezze az utolsó mondatot. Amikor kész, nagy szárnysuhogással emelkednek fel a károgó madarak, és lecsapnak a szövegre: mindegyik felkap egy-egy betűt, aztán tovaszállnak, s eltűnnek a horizont vonala fölött.
Az író ekkor sóhajt, előveszi a tollát, és elkezd egy új szöveget. Csak a szavakra koncentrál - próbálja kívül rekeszteni a kívül rekeszthetetlen károgást - a gyülekező varjak első küldötteinek hangjait. Egyelőre csak néhány lézeng ott a margón túl, de ahogy gyarapodnak a betűk, úgy gyarapodnak ezek a madarak is; s végül megint csak egy rajjal kell szembenéznie.
Nagyító alatt vizsgálgatod a tenyered, és hirtelen egy szörnyű háború közepében találod magad.
A fejvonal árkából katonák géppuskázzák a szívvonalban elsáncolt ellenségüket, akik ugyanolyan hévvel viszonozzák a tüzet.
Az életvonalban tömegével halottak: folyamatosan idehordják a fejvonal elesett katonáit.
A szívvonalban nem látni holttesteket, de egyre több csörgedező vérpatak képződik. Végül az emelkedő vér szintje átömlik a mellvéden, a hullámzó áradat bezúdul az életvonalba, és összecsap a fejvonal hulláival.
2
Alighanem te is ismered ezeket a szúrós tekintetű embereket: elég csak egyszer ellentmondani nekik, máris zümmögni kezd a fejük, és megannyi vadul döngicsélő méh özönlik elő a pupillájukból, a raj pedig rögtön üldözőbe veszi a közelben álldogálókat. Néha megszólítanak téged is a buszon, hogy papírzsebkendőt kérjenek, amikor akácméz kezd csorogni az orrukból. Te persze rögtön keresel egyet, és át is nyújtod, de csak óvatosan közelíted meg a szúrós tekintetűt, hiszen minél közelebb kerülsz hozzá, annál hallhatóbbá válik egy dühödt rovarhadsereg zümmögése a fejéből. Mintha csak egy elektromos vezeték zizegne a magasfeszültségtől.
3
Kényelmetlenül feszengünk a nézőtéren. Az előadás már rég elkezdődött, de a függöny még nem lett elhúzva.
Telnek a percek. Egy idő után a függönyhöz szaladok, és megpróbálom kézzel félrehúzni, de az meg se moccan. Olyan, akár egy fal. Hallom, amint a túloldalról dörömbölnek. Hevességén érződik, hogy nagy szükségük lehet ránk.
A mi szürkeségünk nélkül semmit sem érhetnek saját színeik.
4
Ha a szemedben meglátod a saját tekintetemet, amint a te szemed tükrözi vissza, hirtelen végtelenített látvány-egybefonódássá vállunk. Tekintet tekintetet tükröz a végtelenségig, csak ha erősen figyeled, tűnhet fel, hogy mindegyik pillantása kicsit más: az első vidám és tiszta, s még a második se különbözik, de a harmadikon már látod, hogy idegesen pislog, talán attól fél, hogy kiismered a negyedik titkát.
5
Egy kisfiú most készül megtenni első lépéseit. Az első lábra nehézkedés még bizonytalan, a második - mintha rögtön rájönne valami titokra - annál könnyebb. A harmadiknál végtelen szabadságot érzékel, a negyediknél erősödő izmokat a szabadság eléréséhez. Az ötödik lépés ugrásként is felfogható, a hatodik repülés közben éri. A hetedik lépésnél megtorpan, visszatekint, hogy elbüszkélkedjen teljesítményével, a nyolcadiknál azt érzi, pihenni kellene kicsit. A kilencedik lépés után - mintha csak elfelejtene valami titkot – bizonytalanná válik, a tizediknél ráfordul a föld, összerogy. Mielőtt elaludna, neszezést hall maga felett. Egy kisfiú most készül megtenni első lépését.
6
A legváratlanabb helyzetekben kezdett nyilallni a mellkasom. Az ultrahangon egy fémkapót mutattak ki, a szívembe fúródva.
Kioperálták a horgot, de maradt egy lyuk, amin keresztül azóta is érzem, hogyan szellőzik a lelkem. Néha füstjelek gomolyognak elő a kicsi lyukból, kipöfögöm őket az orromon, és a szív üzenetei elkeverednek a városi köddel, elbújtatva előlem a parkban andalgó párokat.
7
Ha mikroszkóp alá teszel egy hópelyhet, aprócska balerinát fogsz látni, amint benne táncol. Lábai gyorsan mozognak, valójában maguk a tánclépések olvasztják fel a havat, amelybe a balerinának - ez aztán a finálé - bele kell fulladnia. A művésznőt a legkevésbé sem érdekli, ha végignézik az egyébként titkosnak nem titkos, de semmiképp sem nyilvános előadását. Művészet ez, amely önmagáért létezik csupán, és a pusztulása sem mutat túl önmagán. Olyasféle ez is, ahogy ebben a pillanatban valahol valaki épp a nagyítója alá tesz egy hibásan ketyegő órát, és látja, hogy le-fel sétálsz a mutatón. Azt is hihetné, hogy ez a te idétlen le-föl battyogásod, tánc, amivel végül kilazítod a mutatókat, és tönkre teszed a szerkezetet, de amikor megszűnik a ketyegés, és te már ott fekszel, kiterülve, karjaiddal a legkisebb mutatót ölelve, tapsolni fog neked, mert amit műveltél, az művészet volt számára.
8
- Lakik a penzlimben egy lány - mondja egészen komolyan a festő, arca előtt lóbálva az ecsetet. - Már csak azért festek, hogy ráleljek, és amikor elkészül egy akt, már-már elhiszem, sikerült. Utána látom csak, hogy ez nem az a lány, akit elő akartam csalogatni. Pedig megkapott tőlem mindent: formás körvonalakat, fehéren világító bőrt és éj-sötét szeméremszőrzetet. Ez mégis másik lány, kezdhetem elölről a képet.
- Drága festőm! Ismerem bosszúságod - ugyanaz a lány lakik az én tollamban is. Írom csak a szavakat, hátha végül rálelek, de ennél közelebb sosem jutok hozzá. Lásd, most is hogy megbújt egy kitalált festő ecsetjének színektől ragacsos szálai közt. Néha hallani vélem a betűk sarkaiból visszhangzó kuncogását s eszembe jut, talán egyedül miatta létezik művészet.
9
Egy fiú karácsony éjjelén megállt az utcán, és a szemközti emeletes ház fényeit figyelte. Sok sárga fényű ablakot látott, az ablakok mögött villódzó fákat és családok árnyszerű körvonalait. A fiú ekkor maga elé nyújtotta kezét, és úgy tűnt, egy-egy ilyen távoli sárga fény pont megfér a két ujjbegye között.
Végül sikerült is lecsippentenie az épületek oldaláról a kis ablakokat, és a zsebébe gyűjtötte őket. így tért vissza saját otthonába. Úgy képzelte, feldíszíti a fát ezekkel a kis meleg szobákkal - bennük aprócska, vidám családok, kacagásuk majd körbe lengi a fát. Ám az ablakok mind megolvadtak a zsebében.
10
Az írónak persze végül mindig szembe kell néznie a margón túl vihar-felhőként gyülekező varjú-rajjal, mely türelmesen várja, hogy a férfi végre lejegyezze az utolsó mondatot. Amikor kész, nagy szárnysuhogással emelkednek fel a károgó madarak, és lecsapnak a szövegre: mindegyik felkap egy-egy betűt, aztán tovaszállnak, s eltűnnek a horizont vonala fölött.
Az író ekkor sóhajt, előveszi a tollát, és elkezd egy új szöveget. Csak a szavakra koncentrál - próbálja kívül rekeszteni a kívül rekeszthetetlen károgást - a gyülekező varjak első küldötteinek hangjait. Egyelőre csak néhány lézeng ott a margón túl, de ahogy gyarapodnak a betűk, úgy gyarapodnak ezek a madarak is; s végül megint csak egy rajjal kell szembenéznie.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése