Szegények

Nem akarok aludni már,
csak álmodni visszajárva
feladni magam a múltba
portósan, hol sose várnak.
Megállni ablakod előtt,
szerelmesnek lenni vakon.
Megittasodott szavakat
hallgatni szomjas ajkadon,
míg fénynyaláb ölel s táncol
borostyánhittel, mint a nap.
Bevésni tested szirtjei
közé lázadó magamat,
hol vonz a mély s nincs menekvés,
zuhanok veled s elégek.
Aprópénzre váltom érted
gazdagon a szegénységet.