Imre, szokásos késő délutáni pince villámlátogatásának szeretne eleget tenni Jóska öccsénél, ám szokatlanul kihaltnak találja a testvér birodalmát. Az ajtó is zárva, zörget, aztán előkotorja a bátynak járó kulcsot és belép. A szobából nyöszörgést hall, de benyit.
- A mindenit Józsikám, ki bánt így el veled?
- Senki, én egy bátyám. Tudod, hajnalban, közvetlen ébredés után, elgondolkodtam a legyek életén, beleéltem magam, milyen jó is nekik, röpködnek a házon kívül és belül döngicsélve. Mire ráeszmélhettem volna, már szárnyra kaptam, és ahogy általában ők is teszik, neki az ablaknak.
- Tényleg testvér, keretestől kibuktattad…
- Igen, össze-vissza vágott, és ott feküdtem hanyatt zümmögve, keserves kétségbeeséssel bámulva a villanydróton sorakozó rengeteg fecskét, meg a sok verebet a faágakon. Azt hittem menten megöl a sokk!
- De miért testvér?
- Miért, miért, féltem, hogy megesznek! Tudod, nagyon beleéltem magam ebbe a légységbe. Jó időbe tellett, hogy kimásszak a légytudatból és valahogy bemásszak ide, ahol most kínlódom.
- Várj, csupa seb vagy, előbb bekötözlek, aztán átmenetileg megcsinálom az ablakod, hogy ne essen be az eső. Holnap majd nekiállunk ketten és rendbe hozzuk, bár azt hiszem, te hadirokkant leszel...
- Ne!
- Jó testvérhez illően megcsinálom neked!
- Nagyon kedves vagy Imre, csak megöl ez az érzés…
- Miféle érzés testvér?
- Hogy nem a plafonon, vagy a falon alszom. Jaj, bocsáss meg, már megint ellégyültem...
- Semmi gond, azért bekötözlek.
Imre fordult kettőt, de mire visszalépett volna, valami kint, az ablak alatt, egy irdatlan csattanással lepuffant. Már be sem nézett, hanem rohant ki.
- Te Józsi, még mindig legyezel?
- Á, már nem Imikém, megfeledkeztem magamról. Az a panoráma, amit a rengeteg szemem - olyan összetett tudod -, egész más volt, mint most. Már megint hülyeségeket beszélek, mert azért sem változtam léggyé! Menjünk be valahogy!
- Nyújtsd a kezed!
Jóska lábra állt, majd aggályosan megkérte Imrét, nézze meg, a szárnyai nem sérültek-e meg. Imre elkezdett aggódni. Előbb minden sérülést bekötözött, aztán szíjjal - de a biztonság kedvéért lánccal is - lekötözte öccsét az ágyra. Még nem is fordult a kulcs a bejárati ajtóban kilépésekor, amikor fura puffanást hallott. Visszaugrott, és öccse ágyastól, úgy egy méter magasban röpködött. Bement a sufniba, összeszedett mindent, ami szükséges és bebetonozta az ágy lábait.
- Na Józsikám, most már aludj szépen reggelig. Holnapra ezt az egész legyeskedést úgy felejtsd el, ahogy volt! Megértetted!?
- Hát persze Imruskám, nem is gondoltam, hogy ennyire légyálló vagyok.
Imre hazament, lefeküdt és az első álmából furcsa, ritmikus poffogás, némi ingó-bingó durrogás riasztotta. Az ablakhoz rohant és ujjába harapva, feleségét meghazudtoló magas hangon visított. Az öcsike háza az övé felé.repült Visszazuhant ágyára és elájult, asszonyával együtt. Csak álmában hallotta az ütközést és az ablak betörését. Nehezen ült fel, bambán nézett az iszonyattól.
- Hé Imrus, mi a fene van veled, gyere már! Ma a Cucogós dűlőn van dolgunk!
- Várjál Józsikám, szólok az asszonynak!
- Micsodának? Nincs is feleséged!
- Hát a fűzfán fütyülő fütyülős barackpálinkáját neki, én ma csigaházat növesztek!
- Megőrültél, testvér?
- Semmi, felejtsd el! Egy kicsit sokat ittam este a pincédben. Amint látom, neked kutya bajod.
- Kialudtam Imre, tegnap nem nagyon volt az ínyemre. Keveset ittam, még két litert sem. Meg aztán valakinek téged is haza kellett szállítani. Kapd össze magad, mert indulunk!
 
 
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése