Hosszú téli estén nézek
a sötétedő kékes égre,
felhők jönnek felém,
halványuló csillagok
s rájuk csak bámulok.
Havas a táj, szélben
kavargó furcsa hangok,
súgják még életben vagyok.
Szaladó évek és hosszú
magány, végre várlak,
a hideget váltja a talány.
Lassan, az ajtót magam után
zárom, s fordulok, érzem
arcom hideg, könnyem csorog.
Fenyőm a sarokban, angyalok
hada rám se néz,
mosolyuk mégis megigéz.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése