BAROMFIUDVAR
A baromfiudvarban minden szárnyas-persze tyúkfélékre gondolok - elhatározta, ő ezen túl kakas lesz. Ebben a kérdésben most az egyszer teljes volt az egyetértés. Lázas igyekezettel folyt a munka, mindenki lelkes odaadással építette saját szemétdombját. Felkeresték a baromfiudvar rejtett zugait, a leg apróbb szemétig mindent összeszedtek, ami a célnak megfelelt.
Épültek és szépültek a dombok, többen igyekeztek szinte művészi megoldásokat találni, hogy ne csak jó legyen az építmény, de kultúrát és intelligenciát is árasszon magából a”szagon kívül,” de több nap, mint kolbász”, krónikussá vált az építőanyagok hiánya. Egymás dombjáról kezdtek lopkodni az érdekeltek. Ebből aztán vádaskodások, parázs viták támadtak, a hevesebb sértettek még ökölre is mentek egymással. Egy üres sörös doboz, egy törött lekvárosüveg aranyat ért.
Mindenkinek sikerült azért szemétdombot építeni, de mindenki szerette volna, ha az ő dombja a másikénál magasabb. Emiatt a dombok közti viszonyok nagyon elmérgedtek. Jó barátok gyűlölt ellenségekké váltak, az egész udvarban csak úgy vibrált a levegő az indulatoktól fűtött közhangulattól.
Egy élelmes kakas megnyitotta a nem változtató, és nemet igazoló hivatalt, ahol némi építőanyagért igazolványt kapott a kérelmező arról, hogy ő egy kakas. Olyan tülekedés támadt az iroda ól ajtaja előtt, hogy egy pecsenyekacsának kellett számot osztani.
Addig is, egy szárnyasokból megválasztott polgárőrség vigyázta a dombokat, mert alattomos tyúkokból álló bandák fosztogatták a sorban állók dombjait. Mire végre nagy nehezen helyreállt a rend, mindenki felült a saját szemétdombjára és elégedetten pöffeszkedett.
Leszállt az éjszaka, megjöttek a hideg fuvallatok, és bizony, a dombokon ücsörgő „Kakasok” fázni és félni kezdtek.
Felidéződött bennük a jól bereteszelt ól biztonságos-meghitt melege, a szorosan egymás mellett alvók családias-jó érzése.
Megérkezett végre a hajnal, és csupa kialvatlan, átfázott tyúkot talált a reggeli pára áztatta szemétdombokon.
A szürke fényben megkönnyebbülten ismerték fel egymást, békésen és megnyugodva álltak neki a reggeli bogarak összeszedegetéséhez, az ismét együtt- érzésétől boldogan.
Egy életre megtanulták, aki tyúk - maradjon tyúk, aki kakas az meg kakas.
A szemétdomb mit sem ér ha mindenkinek van, nem hatalmat, csak magányt és védtelenséget tud nyújtani.
Kell a többiek szaga és melege.
A baromfi már csak ilyen.
A baromfiudvarban minden szárnyas-persze tyúkfélékre gondolok - elhatározta, ő ezen túl kakas lesz. Ebben a kérdésben most az egyszer teljes volt az egyetértés. Lázas igyekezettel folyt a munka, mindenki lelkes odaadással építette saját szemétdombját. Felkeresték a baromfiudvar rejtett zugait, a leg apróbb szemétig mindent összeszedtek, ami a célnak megfelelt.
Épültek és szépültek a dombok, többen igyekeztek szinte művészi megoldásokat találni, hogy ne csak jó legyen az építmény, de kultúrát és intelligenciát is árasszon magából a”szagon kívül,” de több nap, mint kolbász”, krónikussá vált az építőanyagok hiánya. Egymás dombjáról kezdtek lopkodni az érdekeltek. Ebből aztán vádaskodások, parázs viták támadtak, a hevesebb sértettek még ökölre is mentek egymással. Egy üres sörös doboz, egy törött lekvárosüveg aranyat ért.
Mindenkinek sikerült azért szemétdombot építeni, de mindenki szerette volna, ha az ő dombja a másikénál magasabb. Emiatt a dombok közti viszonyok nagyon elmérgedtek. Jó barátok gyűlölt ellenségekké váltak, az egész udvarban csak úgy vibrált a levegő az indulatoktól fűtött közhangulattól.
Egy élelmes kakas megnyitotta a nem változtató, és nemet igazoló hivatalt, ahol némi építőanyagért igazolványt kapott a kérelmező arról, hogy ő egy kakas. Olyan tülekedés támadt az iroda ól ajtaja előtt, hogy egy pecsenyekacsának kellett számot osztani.
Addig is, egy szárnyasokból megválasztott polgárőrség vigyázta a dombokat, mert alattomos tyúkokból álló bandák fosztogatták a sorban állók dombjait. Mire végre nagy nehezen helyreállt a rend, mindenki felült a saját szemétdombjára és elégedetten pöffeszkedett.
Leszállt az éjszaka, megjöttek a hideg fuvallatok, és bizony, a dombokon ücsörgő „Kakasok” fázni és félni kezdtek.
Felidéződött bennük a jól bereteszelt ól biztonságos-meghitt melege, a szorosan egymás mellett alvók családias-jó érzése.
Megérkezett végre a hajnal, és csupa kialvatlan, átfázott tyúkot talált a reggeli pára áztatta szemétdombokon.
A szürke fényben megkönnyebbülten ismerték fel egymást, békésen és megnyugodva álltak neki a reggeli bogarak összeszedegetéséhez, az ismét együtt- érzésétől boldogan.
Egy életre megtanulták, aki tyúk - maradjon tyúk, aki kakas az meg kakas.
A szemétdomb mit sem ér ha mindenkinek van, nem hatalmat, csak magányt és védtelenséget tud nyújtani.
Kell a többiek szaga és melege.
A baromfi már csak ilyen.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése