Az éj sötétje nem ad menedéket

A magány sarkába
kuporodott,
az éjszaka csendjében megélt,
vágyódás.
Hol vagy? - kérdezem egyre,
miért e távolság?
Most nem érint meg
sem szó, sem gondolat.
Ernyedten ülök,
önmagam által,
összezúzott
romjaim alatt.
Ez az a mélység,
mikor
összetört darabokban
minden, szerteszét.
Nem ölelt akkor sem,
mikor egység volt,
egy egész.