Meleg este volt, amikor Szürkefarkas felébredt. Ásított, vakarózott. Farkas-anyó is ébredezett. A kölykök előbújtak a fészekből, megropogtatták elgémberedett csontjaikat,s máris kergetőzni kezdtek. Szürkefarkas erőt vett magán, felugrott az odú előtti nagy kőre, s onnan vonított az égre.
Gondos vezér volt. Békét teremtett a rakoncátlankodók között, megvédte otthonát a betolakodóktól.
Holdas éjszakákon a farkastanya előtti tisztáson összegyűltek, s az erdő törvényeire tanította a falkát.
- Ne menjetek át a határunkon. Abból baj lehet!
A mi erőnk a falka , az összefogás.
Tiszteljétek az öreg farkasokat !
Embert ölni tilos, mert az bosszút szül ! - értettétek?
- Igen , értettük ! – felelték kórusban a gyerekek.
- Együtt megyünk vadászni , s a fogásból mindenki részesül.
- Kié a legelső, legfinomabb falat belőle ? - érdeklődött Lázongó, a nagyobbik gyereke.
- A vezéré, a falkában elfoglalt rangja szerint . Ez a törvény - válaszolta neki az apja.
-S a második falat ? – erősködött a fia.
-A nagyobb testvéredé, Ordasé . A jó szaglásáért !
- Ez nem igazság! – kötözködött Lázongó. – Én vagyok a testvérek közt a leggyorsabb, én érem el hamarabb a zsákmányt. Tehát nekem jár a második falat!
Szürkefarkasnak már vérbe forgott haragjában a szeme. De türelemmel válaszolt.
-Igaz , hogy te vagy a leggyorsabb, de ez még nem elég . A szaglás is nagyon fontos. Ha nem látod a menekülőt, az orrod vezet . S a tied még nem elég erős!
Lázongó dühösen vonított az égre, de nem szólt apja ellen. Csak belülről berzenkedett a törvény ellen.
Telt-múlt az idő, a hold már háromszor hízott kövérre és háromszor fogyott el az égen. A falka gyerekei nőttek-növögettek. Izmaik megerősödtek, karmaik, fogaik egyre élesebbekké váltak. Lázongó az apjához mérte magát titokban.
Közeledett a nagy vadászat ideje. A falka vérre, húsra vágyott. Egyik este Szürkefarkas tanácskozásra hívta népét. A holdat épp fátyolfelhő rejtette el, s a félhomályban pattanásig feszült a várakozás. Vezérként az odú előtti kövön kihirdette a vadászatot.
-Birkanyájat láttam az erdő melletti karámban. Egy Kétlábú meg két komondor őrzi őket. Az számunkra semmiség. Ha ügyesek, figyelmesek lesztek, egy-kettőre finom vacsorát hozhatunk – mondta - majd hosszú üvöltéssel megadta a harci jelt.
Szürkefarkas szaladt az élen. A falka nesztelenül loholt utána , s a nyáluk is csorgott. Mire a komondorok megneszelték a dolgot, rájuk is törtek . A birkák fejüket veszítve, össze - vissza menekültek keserves bégetéssel. De arra a falkavezér egy öreg juhba mélyesztette fogait, s visszafordult vele az erdőbe. A farkasok követték őt. A komondorok harciasan ugattak, a Kétlábú villámokat szórt utánuk, de hiába. Szempillantás alatt eltűntek az erdőben!
Az odú előtt körbefogták a birkát . Az első falat Szürkefarkast illette meg, majd sorrendben mindegyik farkas megkapta a részét. Jól megtömték a bendőjüket. Mindenki boldog volt, és elégedett.
-Hol van Lázongó ? –neszelt fel Szürkefarkas.
Senki se látta. Nem bizony, mert a lázadozó kölyök különbnek vélte magát a többinél. Esze ágában sem volt követni őket! Szürkefarkasnál is nagyobbra nőtt. Dehogy alázkodik meg! Megmutatja a falkának. Hazavisz egyedül egy birkát, s leszámol Szürkefarkassal. Ő lesz a Falkavezér !
Letért hát az útról. S amikor apja visszafordult falkájával s a birkával az erdőbe, Lázongó a karámhoz ugrott. Éles fogait belemélyesztette egy juhba! A birka óriási félelemmel vergődött, s kétségbeesve bégetett. Lázongó fogai azonban keményen tartották. Ekkor rárohantak a komondorok. Tépték, harapták a farkaskölyköt. Nem volt más mit tennie, elengedte a birkát, s menekülőre fogta a dolgot.
Ezer sebből ömlött a vére, a kutyák is sokáig üldözték. De megmenekült. Félholtan ért haza. A falka körbevette, sebeit nyalogatva gyógyítgatta. Lázongó egyre gyengült. Utolsó erejével apjára nézett.
-Vétettem a falka törvényei ellen, és ellened apám. Bocsáss meg! - jelezte elhomályosodó szemekkel. Szürkefarkas megnyalogatta Lázongó alig pihegő testét.
A távoli zűrzavar is elcsendesedett. Lassan elaludt a falka. Csak Szürkefarkas vonított fájdalmában az égre.
Gondos vezér volt. Békét teremtett a rakoncátlankodók között, megvédte otthonát a betolakodóktól.
Holdas éjszakákon a farkastanya előtti tisztáson összegyűltek, s az erdő törvényeire tanította a falkát.
- Ne menjetek át a határunkon. Abból baj lehet!
A mi erőnk a falka , az összefogás.
Tiszteljétek az öreg farkasokat !
Embert ölni tilos, mert az bosszút szül ! - értettétek?
- Igen , értettük ! – felelték kórusban a gyerekek.
- Együtt megyünk vadászni , s a fogásból mindenki részesül.
- Kié a legelső, legfinomabb falat belőle ? - érdeklődött Lázongó, a nagyobbik gyereke.
- A vezéré, a falkában elfoglalt rangja szerint . Ez a törvény - válaszolta neki az apja.
-S a második falat ? – erősködött a fia.
-A nagyobb testvéredé, Ordasé . A jó szaglásáért !
- Ez nem igazság! – kötözködött Lázongó. – Én vagyok a testvérek közt a leggyorsabb, én érem el hamarabb a zsákmányt. Tehát nekem jár a második falat!
Szürkefarkasnak már vérbe forgott haragjában a szeme. De türelemmel válaszolt.
-Igaz , hogy te vagy a leggyorsabb, de ez még nem elég . A szaglás is nagyon fontos. Ha nem látod a menekülőt, az orrod vezet . S a tied még nem elég erős!
Lázongó dühösen vonított az égre, de nem szólt apja ellen. Csak belülről berzenkedett a törvény ellen.
Telt-múlt az idő, a hold már háromszor hízott kövérre és háromszor fogyott el az égen. A falka gyerekei nőttek-növögettek. Izmaik megerősödtek, karmaik, fogaik egyre élesebbekké váltak. Lázongó az apjához mérte magát titokban.
Közeledett a nagy vadászat ideje. A falka vérre, húsra vágyott. Egyik este Szürkefarkas tanácskozásra hívta népét. A holdat épp fátyolfelhő rejtette el, s a félhomályban pattanásig feszült a várakozás. Vezérként az odú előtti kövön kihirdette a vadászatot.
-Birkanyájat láttam az erdő melletti karámban. Egy Kétlábú meg két komondor őrzi őket. Az számunkra semmiség. Ha ügyesek, figyelmesek lesztek, egy-kettőre finom vacsorát hozhatunk – mondta - majd hosszú üvöltéssel megadta a harci jelt.
Szürkefarkas szaladt az élen. A falka nesztelenül loholt utána , s a nyáluk is csorgott. Mire a komondorok megneszelték a dolgot, rájuk is törtek . A birkák fejüket veszítve, össze - vissza menekültek keserves bégetéssel. De arra a falkavezér egy öreg juhba mélyesztette fogait, s visszafordult vele az erdőbe. A farkasok követték őt. A komondorok harciasan ugattak, a Kétlábú villámokat szórt utánuk, de hiába. Szempillantás alatt eltűntek az erdőben!
Az odú előtt körbefogták a birkát . Az első falat Szürkefarkast illette meg, majd sorrendben mindegyik farkas megkapta a részét. Jól megtömték a bendőjüket. Mindenki boldog volt, és elégedett.
-Hol van Lázongó ? –neszelt fel Szürkefarkas.
Senki se látta. Nem bizony, mert a lázadozó kölyök különbnek vélte magát a többinél. Esze ágában sem volt követni őket! Szürkefarkasnál is nagyobbra nőtt. Dehogy alázkodik meg! Megmutatja a falkának. Hazavisz egyedül egy birkát, s leszámol Szürkefarkassal. Ő lesz a Falkavezér !
Letért hát az útról. S amikor apja visszafordult falkájával s a birkával az erdőbe, Lázongó a karámhoz ugrott. Éles fogait belemélyesztette egy juhba! A birka óriási félelemmel vergődött, s kétségbeesve bégetett. Lázongó fogai azonban keményen tartották. Ekkor rárohantak a komondorok. Tépték, harapták a farkaskölyköt. Nem volt más mit tennie, elengedte a birkát, s menekülőre fogta a dolgot.
Ezer sebből ömlött a vére, a kutyák is sokáig üldözték. De megmenekült. Félholtan ért haza. A falka körbevette, sebeit nyalogatva gyógyítgatta. Lázongó egyre gyengült. Utolsó erejével apjára nézett.
-Vétettem a falka törvényei ellen, és ellened apám. Bocsáss meg! - jelezte elhomályosodó szemekkel. Szürkefarkas megnyalogatta Lázongó alig pihegő testét.
A távoli zűrzavar is elcsendesedett. Lassan elaludt a falka. Csak Szürkefarkas vonított fájdalmában az égre.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése