Az öreg nyírfa

Egykor hajlékony öreg nyírfa
őrködik a kerti ház előtt,
ágait magasra nyújtja,
mintha istenhez fohászkodna,
siratja a múló időt, a mulandósággal összenőtt.
Mélyen barázdált barna törzse,
megtépázta viharok körme,
száraz gallyait földre ejti,
maradék lombjában sír a szél.
Madarak nem fészkelnek rajta,
a magányosság élő szobra.
A fák - látod - sokáig élnek,
kitéve mindenféle szélnek,
télen a fagynak, hóviharnak,
nyáron a forrón tűző napnak.
Nem lázadnak, nem panaszkodnak,
gyökereikkel kapaszkodnak,
a földbe, mely táplálja őket,
mint jó anya a csecsemőket.

2008.