Zsuzsi, a zöld Dacia, egyhangú duruzsolással szelte az utat. A hold tisztes távolból követte őket, a csillagok szaporán pislogtak. Néha egy – egy szemből jövő kocsi vakította el, vagy sietősebbek húztak el mellettük.
Gyuri nem sietett, óvatosan vezetett. A Fekete–tengerhez igyekeztek. Nehezen, de sikerült üdülőjegyet kapniuk. A gyerekek végre elcsendesedve békésen aludtak. Manyi, a felesége, és Kati sógornője vidám teremtések voltak. Mindenféle játékot kitaláltak - verssorokat, szólásokat kellett folytatni – , s jókat nevettek minden hibán. Ez Gyurit is felvidította, ébren tartotta. Néha megálltak pihenni, majd suhantak tova. Éjjel a forgalom kisebb volt.
A hold egyre sápadtabb lett, a csillagok meggyérültek, s hunyorogva már a hajnalt jelezték. A sötét éj szürkére váltott, s pillanatok alatt győzött a kék. Keleten fölsejlett a nap arany udvara, ezer fény gurult a tájra. Zöld kontyos fák, bokrok szaladtak mellettük, s a fehér útjelző kövek a cél közeledtét hirdették.
Ekkor a semmiből előtűnt a végtelen tenger! Gyuri félrehúzott az út szélére, s megbabonázva gyönyörködtek a látványban. Lágyan hullámzott a víz, néhol fehér tarajok igyekeztek a part felé.
–Indulás– szólt Gyuri, s zokszó nélkül ültek vissza a kocsiba. Nem szállodába, hanem villába kaptak szállást. Elrejtett kis utcákon kacskaringóztak, keresgélték, végre rátaláltak.
–Itt van, ez az –könnyebbült meg Gyuri, akit a fáradtság már nagyon kikezdett.
A romos kőkerítés mögött lombos öreg fák, magas fű lengedezett az enyhe tengeri szellőben. A gyerekek sikongtak örömükben, Manyi és Kati is örvendezett a zöldnek. A sivár, szürke panel világból érkezőknek ez maga volt a földi paradicsom. A fák mögött bújt meg a villa, egy régi, kopott udvarház. Zöld futónövények borították a hosszú tornácot. Amikor beléptek, ráfagyott a mosoly az arcukra! A valamikori deszkapadlónak csak néhány málladozó darabja volt meg, gidres – gödrös posványos tócsák mindenütt. A szobákból vastagon dőlt ki a penészes, dohos szag. A régi ruhásszekrény egyik ajtaja hiányzott, a sarokban asztal, néhány szék, poharak, kopott szőnyeg. Az ágyakon tiszta fehér, de agyon mosott ágynemű, fölötte egy pók nyugalommal szőtte hálóit. Fürdő a tornác végén volt a toalett mellett. Két zuhanyrózsa, s egy kétes színű kagyló. S a toalett ! Még a gyerekek szava is elállt a sárgásbarna kagyló láttán.
–Jó hely ez gyerekek! – mondta erőltetett vidámsággal Gyuri –Nézzünk szét a kertben.
–Gyere, takarítsunk, szellőztessünk –szólt Manyika.
–Ennyi pénzért jó ez– biztatta magát Kati .
Nekigyürkőztek. A rossz seprű port, pókhálót tüntetett, s a két pólóból kinevezett portörlő, felmosórongy csodát tett. A gyerekek vadvirágot hoztak a kertből, s egy nyaka szegett pillepalack virágvázává változott.
Gyuri is megtalálta a tornác korlátján az írógépe helyét, elébe helyezett egy rozzant széket. Kész volt a dolgozószobája. Mert ő írás nélkül nyaralni se tudott volna.
A terebélyes almafa alá pokrócot terítettek, megették a hazait, s fáradtan dőltek le. Elnyomta őket a hosszú út fáradtsága, nyomban elaludtak. Elsőnek Gyuri ébredt, s az írógép kattogó hangjára Manyi és Kati is. A zöld lombkorona, a madarak dala, a hajladozó fű felvillanyozta őket. Már nevettek is az első ijedtségükön. Kitakarították a zuhanyzót, a toalettet. Sokat pepecseltek vele, de megérte.
Mire felragyogtak a csillagok, a villa is megtisztult. Felébredtek a gyerekek, s látni akarták közelről a tengert. A fényözönnek, a hangos zenének, a sós tengeri levegőnek nem lehetett ellenállni. Emberözön, villogó reklámok s máris előttük nyújtózott a tenger. A gyerekek szandálostul rohantak a vízbe sikongva a felfröccsenő víztől. Sétáltak egy keveset a parton, aztán hazaindultak. Sajtos lángost, vattacukrot vettek.
Az étkezést a közelükben levő szálloda éttermében kapták, amely strandolásra menet-jövet útjukba esett. Napozás, fürdés, homokvárépítés….. röpült az idő. Ebéd után az égető nap elől a lombos fa alá húzódtak, szunyókáltak, a gyerekek bújócskáztak, fára másztak, Gyuri pedig írógépét kopogtatta. A tornácon kávé, kakaó készült. A zöld kertben elvarázsolt kis édenre találtak. Szerettek itt lenni.
Egyik délután két kedves, nyájas ember érkezett hozzájuk. Sűrűn kérték az elnézést, hogy akkor ide küldték őket. De most felszabadult az egyik előkelő szállodában két hely. Szedjük össze a holminkat, rögvest visznek át oda.
Panelből jöttünk, nem kívánkoztunk másik–ha csillogóbb is – panel–szállodába. Nem akartuk itt hagyni kedves zöld kertünket, a madárdalt, tücsökzenét.
–Köszönjük, de jó itt nekünk. Megszoktuk már, nem megyünk el.
A két elvtárs nem akart hinni a fülének, nem is engedtek nekünk. Mire felocsúdtunk összepakolták a dolgainkat, s vittek a csillogó szállodába. Volt ott minden kényelem, ragyogás! Csak kert nem volt, fák, fű, madárdal!
Később derült ki a pálfordulás oka. Összetévesztettek bennünket az azonos nevű szenátorral. Így kerültünk át az elegáns szállodába. Bánatunkra.
Gyuri nem sietett, óvatosan vezetett. A Fekete–tengerhez igyekeztek. Nehezen, de sikerült üdülőjegyet kapniuk. A gyerekek végre elcsendesedve békésen aludtak. Manyi, a felesége, és Kati sógornője vidám teremtések voltak. Mindenféle játékot kitaláltak - verssorokat, szólásokat kellett folytatni – , s jókat nevettek minden hibán. Ez Gyurit is felvidította, ébren tartotta. Néha megálltak pihenni, majd suhantak tova. Éjjel a forgalom kisebb volt.
A hold egyre sápadtabb lett, a csillagok meggyérültek, s hunyorogva már a hajnalt jelezték. A sötét éj szürkére váltott, s pillanatok alatt győzött a kék. Keleten fölsejlett a nap arany udvara, ezer fény gurult a tájra. Zöld kontyos fák, bokrok szaladtak mellettük, s a fehér útjelző kövek a cél közeledtét hirdették.
Ekkor a semmiből előtűnt a végtelen tenger! Gyuri félrehúzott az út szélére, s megbabonázva gyönyörködtek a látványban. Lágyan hullámzott a víz, néhol fehér tarajok igyekeztek a part felé.
–Indulás– szólt Gyuri, s zokszó nélkül ültek vissza a kocsiba. Nem szállodába, hanem villába kaptak szállást. Elrejtett kis utcákon kacskaringóztak, keresgélték, végre rátaláltak.
–Itt van, ez az –könnyebbült meg Gyuri, akit a fáradtság már nagyon kikezdett.
A romos kőkerítés mögött lombos öreg fák, magas fű lengedezett az enyhe tengeri szellőben. A gyerekek sikongtak örömükben, Manyi és Kati is örvendezett a zöldnek. A sivár, szürke panel világból érkezőknek ez maga volt a földi paradicsom. A fák mögött bújt meg a villa, egy régi, kopott udvarház. Zöld futónövények borították a hosszú tornácot. Amikor beléptek, ráfagyott a mosoly az arcukra! A valamikori deszkapadlónak csak néhány málladozó darabja volt meg, gidres – gödrös posványos tócsák mindenütt. A szobákból vastagon dőlt ki a penészes, dohos szag. A régi ruhásszekrény egyik ajtaja hiányzott, a sarokban asztal, néhány szék, poharak, kopott szőnyeg. Az ágyakon tiszta fehér, de agyon mosott ágynemű, fölötte egy pók nyugalommal szőtte hálóit. Fürdő a tornác végén volt a toalett mellett. Két zuhanyrózsa, s egy kétes színű kagyló. S a toalett ! Még a gyerekek szava is elállt a sárgásbarna kagyló láttán.
–Jó hely ez gyerekek! – mondta erőltetett vidámsággal Gyuri –Nézzünk szét a kertben.
–Gyere, takarítsunk, szellőztessünk –szólt Manyika.
–Ennyi pénzért jó ez– biztatta magát Kati .
Nekigyürkőztek. A rossz seprű port, pókhálót tüntetett, s a két pólóból kinevezett portörlő, felmosórongy csodát tett. A gyerekek vadvirágot hoztak a kertből, s egy nyaka szegett pillepalack virágvázává változott.
Gyuri is megtalálta a tornác korlátján az írógépe helyét, elébe helyezett egy rozzant széket. Kész volt a dolgozószobája. Mert ő írás nélkül nyaralni se tudott volna.
A terebélyes almafa alá pokrócot terítettek, megették a hazait, s fáradtan dőltek le. Elnyomta őket a hosszú út fáradtsága, nyomban elaludtak. Elsőnek Gyuri ébredt, s az írógép kattogó hangjára Manyi és Kati is. A zöld lombkorona, a madarak dala, a hajladozó fű felvillanyozta őket. Már nevettek is az első ijedtségükön. Kitakarították a zuhanyzót, a toalettet. Sokat pepecseltek vele, de megérte.
Mire felragyogtak a csillagok, a villa is megtisztult. Felébredtek a gyerekek, s látni akarták közelről a tengert. A fényözönnek, a hangos zenének, a sós tengeri levegőnek nem lehetett ellenállni. Emberözön, villogó reklámok s máris előttük nyújtózott a tenger. A gyerekek szandálostul rohantak a vízbe sikongva a felfröccsenő víztől. Sétáltak egy keveset a parton, aztán hazaindultak. Sajtos lángost, vattacukrot vettek.
Az étkezést a közelükben levő szálloda éttermében kapták, amely strandolásra menet-jövet útjukba esett. Napozás, fürdés, homokvárépítés….. röpült az idő. Ebéd után az égető nap elől a lombos fa alá húzódtak, szunyókáltak, a gyerekek bújócskáztak, fára másztak, Gyuri pedig írógépét kopogtatta. A tornácon kávé, kakaó készült. A zöld kertben elvarázsolt kis édenre találtak. Szerettek itt lenni.
Egyik délután két kedves, nyájas ember érkezett hozzájuk. Sűrűn kérték az elnézést, hogy akkor ide küldték őket. De most felszabadult az egyik előkelő szállodában két hely. Szedjük össze a holminkat, rögvest visznek át oda.
Panelből jöttünk, nem kívánkoztunk másik–ha csillogóbb is – panel–szállodába. Nem akartuk itt hagyni kedves zöld kertünket, a madárdalt, tücsökzenét.
–Köszönjük, de jó itt nekünk. Megszoktuk már, nem megyünk el.
A két elvtárs nem akart hinni a fülének, nem is engedtek nekünk. Mire felocsúdtunk összepakolták a dolgainkat, s vittek a csillogó szállodába. Volt ott minden kényelem, ragyogás! Csak kert nem volt, fák, fű, madárdal!
Később derült ki a pálfordulás oka. Összetévesztettek bennünket az azonos nevű szenátorral. Így kerültünk át az elegáns szállodába. Bánatunkra.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése