Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2013. december 15., vasárnap

A barnamedve

with 0 Comment



Ezüstösen kúszott a fenyves fölé a telihold. Fellélegzett az erdő,s  a fák között sejtelmes árnyak surrantak. Az est madarai vígan füttyentgettek egymásnak, harsányan cirpeltek a tücskök, csilingelve bukfencezett le a víz a fehéren villanó szikla oldaláról, s fekete szájjal tátongott a barlang. Ott tanyázott a medve kis bocsaival.
 Semmi nem zavarta nyugalmukat, nem igen járt erre se vad, se ember. Az erdő zsenge fűvel, friss hajtással látta el őket, néha elpusztult állatok tetemeit kínálta nekik. A szikla környékén békében nőttek - növekedtek a kicsik. A hajtásokból ágak, levelek fejlődtek, s a bokrokon bogyóvá érlelődtek a virágok. Kedvükre való volt az áfonya, a hamvas szeder, s  a  fákon itt- ott   finom mézre is találtak. Ősszel lehullott a lomb, messzire el lehetett látni a csupasz ágak közt, csak a fenyők tűleveles ágai integettek. Egyre nagyobb területeket jártak be, de egyre kevesebb táplálékhoz jutottak. Éheztek, s a kicsik ereje napról - napra fogyott.  Az anyamedve tudta, hogy lenn a völgy felé van a nagy makkos erdő, oda kell mennie velük élelemért.  Valamikor őt is odavitte az anyja.
   Elindult hát nyomában a kicsikkel, csak a hold követte őket. Lassan haladtak lefelé a sűrűben meg - megállva, rovarok, hangyák után kutatva az avarban.
 Hirtelen megállt az anya, s két lábra emelkedve beleszagolt az éjszakába. Furcsa, ismeretlen illatokat hozott a szél, s az erdő halk neszét zaj verte fel. Fülelt, szimatolt egy ideig, aztán óvatosan tovább indult a kicsikkel. Emlékei szerint ott kellett kezdődnie a makkosnak.
 Alig léptek ki a fák közül, erős fény vetült a szemükbe! Mozgott, csikorgott, kondult az előtte felbukkanó világ. Hová lett az erdő finom bogyóival? Ez már az ember világa, villant az eszébe. Anyja valamikor régen megmutatta neki, de akkor távolabb volt innen mindez. Eltévesztette az irányt? Nem, hiszen itt van a nagy makkos fa!  Anyja hangját vélte hallani. Maradj távol az embertől! A medve erősebb, de az embernek kutyája és tüzes botja van. Már fordult volna vissza, ám a bocsok egyre türelmetlenebbé váltak, és az élelem illata az ő orrát is csiklandozta. Ez az illat most onnan áradt, ahol valamikor békésen csemegézték testvéreivel a magvakat, bogyókat, és sűrű volt az erdő.  Az ember távolabb élt akkor, sokkal távolabb.
Hosszú ideig álltak ott a terebélyes bükkfa védelmében. Lassan elnéptelenedett a világ, csillapult a város zaja. A barnamedve elindult a házak felé, ahonnan az élelem szagát érezte.  A szeméttárolókban tömték magukba az eledelt. Néha belecsikordult a foguk is, de csak ettek,ettek…  Egyszerre vadul csaholó kutyák támadtak rájuk. Az anyamedve féltette bocsait, így visszaindultak az erdőbe. Sokáig követte őket a falka, némelyik kutya bundájukba mart, de ő mancsával védte kicsinyeit. Lassan lemaradoztak üldözőik, csak ugatásuk hallatszott még sokáig.
Amikor a sziklához értek, befészkelték magukat a barlangba, s jóllakottan elszunyókáltak.








0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.