PÁRIZS
/ Jegyzet /
Lő Pari…fonetikusan, Párizs.
A minden volt színhelye, a kiürült díszlet, a Szajna mocskos vizével, a bűzlő folyópartok „romantikus” csavargóival. A Pigalle szedett-vedett külhonokból odasodródott kurváival, akik előbb rabolják ki a vendéget, mint kiszolgálják. A lezser város, ami inkább takarítatlan, mint bohém, ami mára olyan távol került a századforduló, és az azt követő évektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Már talán a hajdani nagyságok sem kísértenek, mert egy magára adó kísértet akárhol nem kísért. Proust, Piáf, Cousteau, Lautrec, Brak,Kostrowitsky – aki Apollinaíre Picassó, Aragon és még százan már a Pere Lachaise nyugszanak, utánpótlás meg sehol.
Ó te híres város! Molière-ek, és a Lajosok álomvilága, ami néha még kísért. Szalonok, Sandok és Fouchék, árnyaitok benépesíti a halott várost, a turistaetetőket, a múltból megélni vágyókat, Napóleon és Eiffel nyomait áruló árulók. Robespierrek, Dantonok és Marratok, a Mon Courton akasztottjainak szélben összeverődő csontjai, Villonok és Berlioz hamissá kopott hangjai. Ó te város, a nagy építészeitek által vagyonokért felépített épületcsodák, a mik varázsütésre összedőlnek, a régmúlt palotái szomszédságában, amik rezzentetlenül állnak dacolva évszázadok viharaival. A Moulin, ahol, ha ér valaki valamit az a múlt kísértetei közül való. Pompadúrok, Mme.Recamierek szelei lengik körül szánalmas utódaikat.
A Clouchardok helyett ténfergő ócska kis bűnözők a széles egy Keleteurópátból, a Mon Marte híres korszerűtlen házikói tele emlékekkel, amikre már a kutya sem akar emlékezni, de evidenciába tartják őket a látogatók miatt. A szajhapart tonnákba mérhető festői, csupa álmot kergető szerencsétlen flótás, akiből nem lesz semmi, legfeljebb egy öreg nincstelen, ha nem tér időben észhez.
A Louvre gigantikus tömege, ordítva hirdeti ami volt, telezsúfolva alkotásokkal, azokéval akik voltak. Az üvegpiramis, hogy lássa mindenki, azért ma is tudnak, ma is vannak építészek, a nyúl együtt fényképezkedik a mamuttal. Csak annyi a közös, hogy mindkettő szőrös. Az új házak elkaszálják a régit, amitől Párizs - Párizs. A haldokló kínai is azt mondja, pá rizs. Hogy a haldokló Párizs mit mond, az egy rejtély.
Szép modern világ, aki apja érdemeiből akar megélni, mert neki ilyen nincsen.
Csak fonetikusan, mert nem érdemel többet, az odafigyelést ki kéne érdemelni, de az úristennek sem megy. A mai Párizs még visszfénye sem a réginek, annak a Párizsnak, ami az alkotások kohója volt, ma már egy fűtetlen jancsikályha. Nem maradt semmi, talán az erőltetett modern művészet, mert valami kell legyen, és szegény ember vízzel főz.
A „Nagy Város” A művészek és szellemóriások Kánaánja, a múltján terpeszkedő ingatag semmi.
A fájdalmas elmúlás,a halál szobra, sikeresen leküzdötte magát egy Békásmegyer értékszintjére,és nem tudom, hogy lesz képes valaha is felállni. Ha nem születnek megint nagyok, akkor sehogy. Ahol nagy volt a fény, ott élesen tűnik fel a szürkeség.
A ma Párizsa, a fonetikus város.
/ Jegyzet /
Lő Pari…fonetikusan, Párizs.
A minden volt színhelye, a kiürült díszlet, a Szajna mocskos vizével, a bűzlő folyópartok „romantikus” csavargóival. A Pigalle szedett-vedett külhonokból odasodródott kurváival, akik előbb rabolják ki a vendéget, mint kiszolgálják. A lezser város, ami inkább takarítatlan, mint bohém, ami mára olyan távol került a századforduló, és az azt követő évektől, mint Makó Jeruzsálemtől. Már talán a hajdani nagyságok sem kísértenek, mert egy magára adó kísértet akárhol nem kísért. Proust, Piáf, Cousteau, Lautrec, Brak,Kostrowitsky – aki Apollinaíre Picassó, Aragon és még százan már a Pere Lachaise nyugszanak, utánpótlás meg sehol.
Ó te híres város! Molière-ek, és a Lajosok álomvilága, ami néha még kísért. Szalonok, Sandok és Fouchék, árnyaitok benépesíti a halott várost, a turistaetetőket, a múltból megélni vágyókat, Napóleon és Eiffel nyomait áruló árulók. Robespierrek, Dantonok és Marratok, a Mon Courton akasztottjainak szélben összeverődő csontjai, Villonok és Berlioz hamissá kopott hangjai. Ó te város, a nagy építészeitek által vagyonokért felépített épületcsodák, a mik varázsütésre összedőlnek, a régmúlt palotái szomszédságában, amik rezzentetlenül állnak dacolva évszázadok viharaival. A Moulin, ahol, ha ér valaki valamit az a múlt kísértetei közül való. Pompadúrok, Mme.Recamierek szelei lengik körül szánalmas utódaikat.
A Clouchardok helyett ténfergő ócska kis bűnözők a széles egy Keleteurópátból, a Mon Marte híres korszerűtlen házikói tele emlékekkel, amikre már a kutya sem akar emlékezni, de evidenciába tartják őket a látogatók miatt. A szajhapart tonnákba mérhető festői, csupa álmot kergető szerencsétlen flótás, akiből nem lesz semmi, legfeljebb egy öreg nincstelen, ha nem tér időben észhez.
A Louvre gigantikus tömege, ordítva hirdeti ami volt, telezsúfolva alkotásokkal, azokéval akik voltak. Az üvegpiramis, hogy lássa mindenki, azért ma is tudnak, ma is vannak építészek, a nyúl együtt fényképezkedik a mamuttal. Csak annyi a közös, hogy mindkettő szőrös. Az új házak elkaszálják a régit, amitől Párizs - Párizs. A haldokló kínai is azt mondja, pá rizs. Hogy a haldokló Párizs mit mond, az egy rejtély.
Szép modern világ, aki apja érdemeiből akar megélni, mert neki ilyen nincsen.
Csak fonetikusan, mert nem érdemel többet, az odafigyelést ki kéne érdemelni, de az úristennek sem megy. A mai Párizs még visszfénye sem a réginek, annak a Párizsnak, ami az alkotások kohója volt, ma már egy fűtetlen jancsikályha. Nem maradt semmi, talán az erőltetett modern művészet, mert valami kell legyen, és szegény ember vízzel főz.
A „Nagy Város” A művészek és szellemóriások Kánaánja, a múltján terpeszkedő ingatag semmi.
A fájdalmas elmúlás,a halál szobra, sikeresen leküzdötte magát egy Békásmegyer értékszintjére,és nem tudom, hogy lesz képes valaha is felállni. Ha nem születnek megint nagyok, akkor sehogy. Ahol nagy volt a fény, ott élesen tűnik fel a szürkeség.
A ma Párizsa, a fonetikus város.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése