2013. december 18., szerda

SÁRA LEPLE

with 0 Comment



SÁRA  LEPLE


A leheletkönnyű -áttetsző lepel, csak tompította teste kontúrjait, mintegy jelzés, ami közte és a világ között húzódott. Lágyan és légies finomsággal követte vonalait. Szerény jelenléte úgy olvadt bele a templom díszesen Barokk levegőjébe, annyira tartozott az oltárhoz, hogy elképzelhetetlen volt nélküle. A látogató magányosan állt előtte, az üres tér hatalmasan nyelte magába, körüllehelve hűvös érintéseivel rátelepítette lelkére azt a végtelen békét és nyugalmat, amit csak egy üres katedrális képes nyújtani.
Csak állt, és merően nézte az üvegkoporsót benne Sárát takaró leplét. Órák múltán is ott állt, a mozdulatlanságtól megmerevedett izmokkal, nem is érzékelve mást.
  Minél tovább nézte, annál ismerősebbnek tűnt, érezni vélte érintését, meghitt elzárkózását a világtól, amit a lepel érzete nyújtott. Már erősen alkonyodott, a templomhajó távolabbi falai elmerültek a közelgő éjszaka bársonyos mélységeiben. Csak az a kevés gyertya világított, amit Sára üvegkoporsója előtt gyújtott meg. A hangtalanul lobogó sárgás kis lángok kísértetiesen vibrálták
fényüket,  a csalóka  megvilágításban úgy hatott, mintha finoman mozogna a szemfedő.
Lélekben már őt burkolta, érintése megnyugtatta, és levette róla az időt. Karjaiba emelte testét az egyre nagyobb sötétség, már csak a gyertyák világította kis oltárrészt engedte látni. Aztán az üvegkoporsó fedele hangtalanul felnyílott, az  anyag megrezzent, és lassan kiemelkedett. Hullámzott és szétterült a levegőben, a látogató feje fölé libbent, és ráereszkedett. Hűvösen érintette arcát és beburkolta testét. Úgy érezte, emelkedik.
Végigszállt az egész templombelsőn. A sötétség ellenére is élesen látott, a szentek és angyalok szobrai felnéztek rá. Távoli énekhangok kórusa szólt, nem ismerte a dallamot, de érezte, a régmúltból szól. Hatalmas tömeg képe bontakozott ki a sötétségből, kámzsás alakokkal telt meg a főhajó. A fényben úszó oltár előtt díszruhás papok álltak, középen egy trónszéken, püspöksüvegben. valaki. Minden tekintet a főkapu felé fordult. Alabárdos darabontok gyűrűjében, egy földig érő fehérruhás alak mezítláb haladt az oltár felé. Nő volt.
Mikor odaért az első lépcsőfokra térdelt, és lehajtotta fejét. A püspöksüveges felállt,  kinyújtott  karokkal a tömeg felé fordulva beszélt. Aztán sárga süveget hozott két kámzsás  szerzetes, a nő fejére illesztették, majd a katonák talprarántották, és kifelé vezették. A főpap megelégedett arcára mindig emlékezni fogok-gondolta a látogató.
Felzúgtak az orgona sípjai, a tömeg hadonászva izgatottan a katonák után tódult.
A zene egyre hangosabban szólt, győzedelmesen dübörgött, összekavarva a képet, forgó-örvénylő köddé torzítva mindent.
Majd hirtelen csend lett, a látogató a nyitott üvegkoporsó előtt állt. A lepel lassan letekeredett testéről, ismét a levegőbe emelkedett, óvatosan visszaereszkedett a vértanú földi maradványaira, majd bezárult az üvegtető.
A gyertyalángok pislákolni kezdtek, zsugorodtak, sercegtek, és sorba kihunyt gyenge fényük. Mindent elöntött a sűrű sötétség.
A templomkapu nehéz robaja térítette magához, mikor becsukódott mögötte. Kint a füves parkban esett az eső, és mindent befont az éjszaka.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.