2014. január 26., vasárnap

HENRIK TITKOS NAPLÓJA, ÉS SZÓRVÁNYFELJEGYZÉSEI 10. rész

with 0 Comment


Augusztus 30. este.

Franz Kafka írta valahol: Fiatal koromban nem értettem miért nem kapok választ kérdéseimre, ma már azt nem értem, hogy hogyan is kérdezhettem.
Hát igen.
Egy már eltávozott barátom meggyőződéssel állította, ha valaki valamiről beszélni akar, azt mondja. Ha valamiről nem szól és kérdezel, hazudni fog.
Így leszel te félretájékozott, őt pedig belekényszerítetted egy hazugságba, holott nem is akart hazudni.
A kérdések természete igen különös. Vagy nincs válasz, vagy félreérthető a válasz, vagy a kérdés, kérdést szül, vagy belédfolytódik a kérdés. Kérdezni csak olyasmit szabad, amire a kapott válasz azért mindegy, mert kérdésednek eleve nem volt súlya. Akkor meg minek egyáltalán bármit is kérdezni?
Vannak kérdések, amire a válasz vagy csak igen, vagy csak nem.
Loptál kabátot? Tolvaj: nem.  Vétlen: nem.
Tehát a kérdések tekintélyes halmaza eleve felesleges.
Az egyetlen értelmes kérdésfajta a „Költői kérdés”. Ezekre az irodalom szabályai szerint eleve nem vár senki választ.
Az utóbbi napokban már napközben is látom- mégha rövid időre is- az ezüsthidat. Fehér szárnyak tartják a levegőben, és minden alkalommal közelebb és közelebb kerül az ablakomhoz. Egy  emberalak is áll a hídon jobb kezével a karfára támaszkodva, és mozdulatlanul figyel az ablakom felé, de nem tudom felismerni. Úgy érzem, hogyha híd pereme egyszer eléri az ablakpárkányomat, fel kell lépnem rá, és el kell indulnom rajta. Az Einstein-féle relativitás valamelyest közelít a téma lényegéhez, még, ha nem is erre gondolt. Az öregúr megsejtett abból a tényből valamit, hogy minden relatív, csak azt felejtette el, hogy relatív igazságokat nem lehet az általunk ismert szó és fogalomkészlettel megérteni, egy relatív kapacitással bíró agyberendezéssel, ami a hihetően sokkal magasabbrendű létező agyakhoz mérten relatíve használható.
Mert teszem azt: Most eszem valamit, én úgy érzékelem: most volt, de ez csak relatíve lehet igaz, mert lehet, ezt más időben tettem, csak én érzékeltem rosszul, mert az idő is relatíve létezik, mert nem létező fogalom.
Az ember időben és térben kallódva van- legalább is úgy hiszi- , bebeszél magának kapaszkodókat, mert bizonytalan, és úgy fél attól, amit valóságnak nevez, hogy az borzasztó. Nem meri bevallani önmagának, hogy minden cselekedete kényszercselekvés, önző fontoskodás, önmaga fontosságának folytonos bizonygatása, közben elszáll az idő, és oly jelentéktelenné válik miközben eltűnik, mint a hajnali köd.
Csak arra mer figyelni, amire gyávasága engedi. Hát ennyit a főemlősről.
Tegnap éjjel arra ébredtem, hogy a padlásszobámba vezető lépcső kékes fényben ragyog. Lassan elváltak a falra simuló árnyékok és felfelé indultak a szobám ajtaja felé. Arcuk elmosódott volt, nem sikerült egyiket sem felismernem, bár az, akinek nem voltak lábai, emlékeztetett Berta nővérére.
Igen rossz érzés támadt bennem, úgy tűnt gonosz szándékkal közelítenek, az volt a szerencsém, hogy az alacsony kövér hölgy már nem volt bennem, egy ugrással az ajtónál termett és bezárta.
Ez jó kis figyelmeztetés volt számomra, hogy a másik dimenzió rosszindulatú lakóival is számolnom kell a jövőt illetően, mert lehet, Berta intézkedett valamit, hogy megbosszulja rajtam valami sérelmét. Elképesztő, hogy mit nem enged meg magának. Gondolom, szeretné, ha valahogy saját dimenziójába tudna átrángatni, mert ott újra teljesen ki tudná szolgáltatni magát velem, amire ezek szerint ott nincs jelentkező. Ezen persze nem csodálkozom, mert nagyon rossz a természete.
A Holtak Könyvéről próbáltam gondolkodni, de változatlanul nem vagyok tőle elájulva. Az emberiség folyton- folyvást kutatgat, keresi a hogyan tovább mibenlétét, az olvasó egészen összezavarodik a végén, és még abban sem fog hinni, amiben szeretett volna. Az ámító és önámító ezrek mázsaszámra összeírtak hetet, havat, már agyonijesztgették önmagukat és másokat, de a káosz- az maradt.
Az említett könyv azt mondja- ami fent van, az van lent, és fordítva. Hát ez gyönyörű. Az ember ezek szerint oda- vissza, halogat az idők végezetéig, vagy amíg a folytonos súrlódástól el nem kopik. Izgalmas kilátás a jövőre nézve.
Berta például a rendőrség szerint nem él, én ugyanakkor és ugyanúgy élek és lakom vele, mint azelőtt. Azért, mert ők Bertát képtelenek érzékelni, arról én nem tehetek.
Lehetségesnek tartom, több dimenzió létezik, amik átjárhatók. A mindenkori személytől függ, ebből a jövés - menésből mit vesz észre. Azt már megfigyeltem, egyik síkban létezve, csak a következő síkot lehet kommunikálni, az azt követőt nem.
Ezért van az, hogy a régen eltávozottal nem találkozunk. Minden síkban él az ember, ezért a halál kitaláció. Hogy kinek lehet érdeke ilyeneket hirdetni, ezt el sem tudom képzelni. Mindig tőled függ, hogy kiket és mennyi időre engedsz magadhoz közel. Sok esetben, még akkor sem tudsz egyedül maradni, ha akarsz, mert a múltnak mondott síkról folyton felböffen valaki, aki igényli társaságodat. Ez gyakran kivédhetetlen.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.