HAMIS HANGOK

A kanári. Kedves, és szép kis madár, talán butaságában még időnként boldog is.
Vágyakozva nézi ketrecéből a szabadon szálló másokat, a ketrecen kívül élő madártársait, akik önfeledten repkednek a szabad ég alatt.
Minden éjjel arról álmodik, hogy egyszer kinyílik börtöne rácsos ajtaja, és ő, magába szívja a szabadság levegőjének bódító illatát, versenyre kél a többi madárral, és a gyönyörtől kábultan boldog.
Aztán megtörtént a csoda. Kinyílt a ketrec ajtaja, és ő, kirepült.
De nem tudhatta, hogy a szabad életnek, megvannak az árny oldalai. Mit fog enni? Mit fog inni, és hol? Este sötét van, és hűvös, magányosan fázhat egy lombkoronába bújva, és nem ül mellette más, mint a bizonytalanság, és a félelem.
Rövid idő elteltével elhatározta, hogy visszarepül a kalitkájába, magára húzza az ajtaját, és élvezi a biztonságnak vélt szürkeség, monoton békéjét.
Így is történt.

Hiszi, ha csukott szemekkel, befogott füllel, ordítva énekel, akkor nem hallja, csak saját magát.
Mire feleszmél, figyelhet, és hallgatózhat, de csak a csend, és mozdulatlanság veszi körül.
Mert a butaságnak is ára van.