2014. február 23., vasárnap

HENRIK TITKOS NAPLÓJA, ÉS SZÓRVÁNYFELJEGYZÉSEI 18. rész

with 0 Comment


Június 1. este.

Már többször gondoltam az elhivatottság fogalmára, de igazából és egyértelműen sosem tudtam hova tenni.
Elhivatott lehet valaki, aki mondjuk jól tud hegedülni, és kétbalkezes fajta lévén, minden másban kudarcot vall, így a könnyebb ellenállás felé mozdul el- ösztönös önvédelemből- önbizalom növesztő ideológiákkal bábozza be magát, amitől egy társadalom felé szóló pajzsot is remél, és ebben a védettnek hitt intim közegben építi saját emlékművét. Kétségtelen, ez egy felépített élet művi formája, ami tulajdonképpen működik. Van, aki sikknek éli meg az elhivatottság létét, kitalál magának egy témakört, és annyit hiteget másokat az ő elhivatott voltáról, hogy a végén ő is elhiszi. Ez a háttérhiányos állapot is elhitethető, tehát jó. Vannak mélyen, és őszintén elhivatott személyek, ezekből lesznek például a szentek, a hősöket azért nem sorolom ide, mert azok egy élethelyzetet kapnak a nyakukba, és nem képesek kikeveredni belőle- csak holtan.
Visszatérve a szentek ügyére, egy ilyen ember orvosi megítélésében feltétlenül terhelt, már csak kóros és követhetetlen idealizmusa miatt is.
Minden emberben megvan a jó és a rossz. Ha egyik vagy másik mértéktelenül jelen van, a Pandora szelence effektus lép fel, ami egy túlzott kiáramlást eredményez, ami csak bajt szül. Egy szent alkatnak a kiáramoltató berendezése romlik el. Nagy jóságában össztársadalmi öleléseket is képes kiváltani, fel sem merül benne, hogy az egész katasztrófa kiváltója egész egyszerűen ő volt.
Ha az öldöklést követően a lenyugodott tömeg rájön, hogy a történteknek ki is a kiváltó oka, akkor a szentjelöltet kíméletlenül kiirtják.
Na, ezek a pórul járt túlműködők válnak vértanukká, és kit mennyire otrombán pusztítottak el, ennek megfelelően válik nagy, közepes és kis vértanúvá.
Azt gondolom, a legokosabb, ha az ember nem elhivatott.
Éppen ezt tárgyaltam a bennem lakó öreg dámával, mert Berta jutott eszembe, aki mindig be akarta mesélni nekem, hogy ő nagyon elhivatott, csak azt nem volt hajlandó elárulni miben, mert azt mondta, ha van egy csepp eszem, akkor ezt magamtól is észreveszem. Ez az érvelés nagyon jellemző rá.
Bár ha meggondolom, már pedig miért ne gondolnám meg, ha a Berta tényleg elhivatott lenne, és mondjuk, egy olyan vég állna neki, mint egy átlagos szentnek, hát megszabadulhatnék tőle, használhatnám a tolókocsiját, és megszűnnének üldöztetéseim. Viszont az is igaz, hogy már nagyon megszoktam, hogy van. Borzasztó magányos lennék nélküle, amit viszont nem kívánok magamnak. Ezek számomra megoldhatatlannak tűnő problémák, amiből mindössze annyi tanulságot tudok leszűrni, hogy nagyon nehéz egy elhivatott asszonyszemély férjének lenni. Hiszek abban, hogyha az ember nem kellő racionalitással és alázattal áll hozzá dolgokhoz, az nem más, mint annak a jele, hogy fél. Fél észrevenni önnön jelentéktelen és sebesen múló voltát, harsányan fontoskodva zajong, úgy viselkedik, mint az éjszakai erdőben sétáló akárki, aki félelmében harsányan énekel, azért ordítva, mert ha normális hangerővel teszi, beremeg a hangja.
Ebben úgy érzem, igaza lehet az öreg hölgynek, továbbá abban is, hogy meg kell nézni egy régi filmhíradót, ahol hullámzó- lelkes tömegek közepette vonul a díszruhás- tollforgós, kardos elit, öntudatosan, joviálisan, hatalmuk, fontosságuk tudatában megfeneklődve, a tömeg és köztük ma már csak annyi a különbség, hogy a tömegeket már akkor elfelejtették, őket pedig azóta.
Mai szemmel nézve csupa megmosolyogni való kósza árnyék, egy turistalátványosság szintjére pusztult panoptikum, ami valójában nem érdekel a világon senkit.



Június 25. ZULU 7.30 perc.

Ma korán lefeküdtem, mert ebben az esős- borús csendben, mint ami itt van, ezt találtam az egyetlen okos dolognak. Teljes nyugalom honol- ugye, milyen hangulata van ennek a szónak- az egész házban, még az idős hölgy sem jelent meg, és a figyelő szemeket sem látom. Az ablakomat szinte teljesen belepték a sziszegő indák, képtelenek elfogadni, hogy nem tudnak bejönni, Ez egy idilli béke, távolról sem idilli megjelenítésben. Még Berta szöszmörgéseit sem hallani, sehol- ami igencsak szokatlan, de vannak megmagyarázhatatlan dolgok az életben.
Nem probléma, mert miért is kéne bármit is megmagyarázni.
A múlt éjjel egy kicsit kijött a bennem lakó idős hölgy, és igazán kellemesen elbeszélgettünk. Megegyeztünk abban, hogy kétféleképpen lehet megöregedni.
Az egyik fajta nem képes tudomásul venni a tényt, ugyanazt próbálja csinálni, mint régen, de már erőből és nem könnyedén teszi, mint hajdanán, folyamatosan reszket, meddig bírja a megerőltető tempót, vérre menő hajszaként éli meg mindennapjait, reszket, hogy ebből a kilátástalan küzdelemből mikor lesz totális vereség. Na persze ez meglátszik, csak a tapintatos sajnálkozók tábora könyörületből nem vesz róla tudomást- nehogy megbántódjék.
Pánikjában harsányabban él mint kéne, és mire megkönyörül rajta a sors, boldog megkönnyebbüléssel fogadja a halált.
Ez az egész nem több mint egy emberi katasztrófa, egy tragikomédia, amiben a főszereplő szánni való hülyét csinál magából.
Egy megöregedni tudó ember tudomásul veszi, hogy a pálya szélére sodorta az idő, tudja ez természetes, nem hadakozik ellene, és ennek megfelelően áthangolja szemléletét. Már gyakorlatból tudja, rengeteg mindent lehet és lehetne csinálni - de minek.
Az új dolgokat nem érti, meg nem is akarja.
Elég neki a régieket elfelejteni. Érdeklődési köre a természetes és egészséges önzés szintjén megáll, a kellemetlen dolgokat kerüli, a kellemesek csak akkor érdeklik, ha őt egyenesen érintik, elérése nem terhel meg sem fizikai, sem szellemi értelemben, tudja, hogy az igazán fontos sem fontos, mert az a fontos, amit ő annak akar kikiáltani. Egy okos ember már a fontos dolgok kiválasztásánál ezt a tényt figyelembe veszi, így tulajdonképpen minden fontosnak jelölt célt megvalósít, és tele van sikerélménnyel.
Küzdelmeket nem vállal, tudja, ha csoda történik, és netán nyer, akkor sincs semmi. Ezek a gondolatok Bertára igen módjával érvényesek, mert fiatal korában - amikor még nem volt tolókocsija- akkor sem akart mást, mint rózsás szalmakalapjában, sárga napernyővel sétálgatni a kertben, és kővel hajigálni a madarakat. Öregkori egoizmusa már zsenge ifjúkorában hevesen jelen volt, harcokat nem szívjóságból, hanem kényelmi okokra visszavezethetően sosem vállalt, érdeklődését pedig azért nem veszítette el, mert olyan nem volt neki.
Hiúságból gyereket sem vállalt, mert akkor tönkremennének a mellei, és ez engem nagy elégtétellel tölt el, mert akkor is tönkrementek.
Egyedül az öreg hölgy nem változik, rá nem vonatkozik az idő múlásának valósága, ő már feltehetően születésekor is így nézett ki, és az óta is tartja formáját.
De ez a megállapításom, mondhatom a többi bennem lakó álomra is teljességgel érvényes. Ha majd egy másik dimenzióba átköltözöm, ezek az álmok kirajzanak testemből, mint a méhek, az ablakom résein kiömölve keresnek maguknak másik gazdatestet, akinek beköltöznek az agyába folytatva vég nélküli életüket,  ami engem irigységre késztet.
Most már viszont megpróbálok elaludni, már kívánkozom az alvásnak hívott másik létezésembe, már érezhetően várnak azok az álmaim.


Június 3. 6.41. óra.

Tegnap este vettem észre, az ágyam végében a falon a fényes kör aggasztóan nagyobb lett. Még nem akkora, hogy átférjek rajta, de már figyelmeztető a mérete. Azért kicsit izgat, mi lehet a fényes alagút másik oldalán. Na persze úgy szeretném megtudni, hogy közben ennél a végénél maradjak, de tartok tőle, ez nem fog menni. Az ablakomnál állva a kertet figyelve, megint határozottan érzem a kerti lopakodó határozott jelenlétét a fák között, akit sosem látni, mert maga mögé áll és folyton engem figyel.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.