Az utolsó tánc

Ha akarnálak, se tudnálak feledni,
Egy csodát nem lehet csak úgy félretenni.
Nem tudom kitörölni azt az arcot,
És a mély nyomot, melyet szívemben hagyott.

Ugyan csak kevésszer pillantottál rám,
De mind ahányszor megbabonázott az a szempár.
Még mindig emlékszem, beleremegek,
Mikor egy mosolyt kaptam tőled.

Álmaimban látom azt az arcot,
Látom, ahogy eljárjuk az utolsó táncot.
Látom a boldogságot szemedben,
És örülök, még ha nem is én szereztem.

Amikor először megláttalak ma délután, emlékszem,
Ha rá gondolok, még mindig eláll a lélegzetem.
Te ragyogtad be fényeddel a teret,
És én voltam a szerencsés, ki kísérhetett.

Lelassult az idő, megállt egészen,
Úgy éreztem, csak ketten vagyunk a regényben.
Térdem remegett, de te fogtad a kezem,
És én akkor tudtam, én még mindig szeretem.

Nem izgultam, nem féltem, nem én,
Mert tudtam, aki vezet, egy tündér.
Egy aranyhajú gyönyörű tündér,
Ki nekem adta ezt a megtiszteltetést.

Én csak kísértelek, eltörpültem melletted,
Te ragyogtál és fényeddel melengetted szívemet.
Nem tudtam levenni rólad a szemem, nem is akartam,
Csak a szemedbe néztem és én is mosolyogtam.

Kéz a kézben, úgy érzem, lebegtem,
Te felszálltál és én veled repültem.
Minden eltűnt körülöttünk, csak te és én, én és te,
Reméltem, hogy örökké tart ez az este.

Csengő hangod ébresztett a mámorból,
És nekem úgy tetszett, még mindig álmodom.
Büszkén álltam melletted és nem hittem el,
Hogy én vagyok és veled lehetek.

Búcsúzóul a szemembe néztél és megöleltél,
Én beleremegtem és elvesztettem a józanészt.
Nem akartam, de elrángattak mellőled,
Szívemre béklyóként hatott érintésed.

Nem tudtam, mit tesznek velem, csak rángattak,
És én nem tudtam ellenállni, mert elvesztettem magamat.
Csak később eszméltem, hogy hol vagyok,
Hogy egy kéz tőled távol rakott.
És én már hiába futottam vissza, hiába kerestelek,
Meg kellett értenem, hogy már elveszítettelek…