– Van-e rangja a fotózásnak? – leptem meg e kérdéssel fotóművész ismerősömet.
– A fotósok között biztosan – válaszolta találékonyan, s nyugodtan, amiben annak is szerepe volt nyilván, hogy előre mentegetőztem az érdeklődés miatt.
Miként ő, magam is úgy érzem: mintha növekvő kíváncsisággal fogadnák az emberek a kiváló fotográfusok munkáit. Hogy csak pár régebbi kiállítást említsek: láthattunk hivatásos és amatőr fotósoktól felvételeket az 1968-as prágai tavaszról, elég nagy visszhangja volt a Korniss Péter erdélyi bolyongásait megörökítő kiállításnak is. Sikerük van a különféle biennáléknak is. Számos helyen rendszeresen rendeznek tárlatot amatőr és fotóművész alkotók munkáiból, így a Budapesti Művelődési Központban is. A történelmünk, múltunk iránt érdeklődők több mint 33 ezer fényképet találhatnak a www.fortepan.hu oldalon.
Egy szakmabeli úgy nyilatkozott: nálunk nagyobb a fotózás presztízse, mint Nyugat-Európában. Mondván, hogy általában csak akkor fényképezünk, ha életünkben jelentős dolgok történnek (esküvő, külföldi utazás, gyermek születése). A fénykép, a művészi fokú felvételek növekvő becsét jelzi: több fotógaléria nyílt már az országban, műkereskedésekben is vásárolhatók értékes fotók.
A fényképezéssel a pillanatot ragadjuk meg, a jövőnek dokumentáljuk az egyszer volt időt. A fiókjainkban őrzött felvételek (na meg az internetes galériákra, honlapokra) feltöltött képek barátainkat, bennünket, hosszabb-rövidebb ideig ismerőseinket, kedves társainkat ábrázolják. Bizony, nem is mindenkire emlékezünk.
Vajon ki lehet a táncoló pár a pár évtizede készült képen? A csinosan öltözött nő, aki egy táncos esten az andalító dallamnak adja át magát? A férfiú, aki az objektívba belenéz? Vagy gyárban az a munkás, aki védőfelszerelése mögé „elbújva” megállás nélkül dolgozik? Igaz, itt a névnél többet fejez ki, amit látunk; ahogyan láttat – korfestő a kép.
Az időben közelebbi a másik pillanatfelvétel: illusztrációnak készült, ki gondolta, hogy mennyivel több ennél. – Milyen kihívó! – jegyezte meg a képet szemlélő hölgy a megörökített lányról. Lehetett rajta töprengeni: vajon öncélú volt-e a „modell” tartása, vagy a fotósnak szólt volna, avagy a bárki-újságolvasónak?
Sokáig őriztem külön gyűjteményem egyik darabját, egy újságkivágást. A riportfelvétel négy képviselőt ábrázolt, a legkülönfélébb kacagó pózokban. Egyikük a fejét fogta, másikuk derékszögig hajolva vidult azon, hogy annak idején az egyik párt megkísérelte lemondatni Jelcin elnököt az orosz parlamentben. A féktelen mulatság máig dokumentálja a politikusi magabiztosságot-meggyőződést, hogy mi az, és milyen, ha valami elképzelhetetlen.
Fényképek. Hatásuk alá kerülünk megannyiszor. Régi és újabb fotók. Készültek bár hobbiból, illusztrációnak vagy művészi igénnyel, többnyire azt is megmutatják: milyen a fényképész viszonya a világhoz.
(Felvételünk a Budapesti Galéria Kiállítóházában készült; egyike a tárlaton részt vett több mint hatvan fotóművész mintegy háromszáz képének)
– A fotósok között biztosan – válaszolta találékonyan, s nyugodtan, amiben annak is szerepe volt nyilván, hogy előre mentegetőztem az érdeklődés miatt.
Miként ő, magam is úgy érzem: mintha növekvő kíváncsisággal fogadnák az emberek a kiváló fotográfusok munkáit. Hogy csak pár régebbi kiállítást említsek: láthattunk hivatásos és amatőr fotósoktól felvételeket az 1968-as prágai tavaszról, elég nagy visszhangja volt a Korniss Péter erdélyi bolyongásait megörökítő kiállításnak is. Sikerük van a különféle biennáléknak is. Számos helyen rendszeresen rendeznek tárlatot amatőr és fotóművész alkotók munkáiból, így a Budapesti Művelődési Központban is. A történelmünk, múltunk iránt érdeklődők több mint 33 ezer fényképet találhatnak a www.fortepan.hu oldalon.
Egy szakmabeli úgy nyilatkozott: nálunk nagyobb a fotózás presztízse, mint Nyugat-Európában. Mondván, hogy általában csak akkor fényképezünk, ha életünkben jelentős dolgok történnek (esküvő, külföldi utazás, gyermek születése). A fénykép, a művészi fokú felvételek növekvő becsét jelzi: több fotógaléria nyílt már az országban, műkereskedésekben is vásárolhatók értékes fotók.
A fényképezéssel a pillanatot ragadjuk meg, a jövőnek dokumentáljuk az egyszer volt időt. A fiókjainkban őrzött felvételek (na meg az internetes galériákra, honlapokra) feltöltött képek barátainkat, bennünket, hosszabb-rövidebb ideig ismerőseinket, kedves társainkat ábrázolják. Bizony, nem is mindenkire emlékezünk.
Vajon ki lehet a táncoló pár a pár évtizede készült képen? A csinosan öltözött nő, aki egy táncos esten az andalító dallamnak adja át magát? A férfiú, aki az objektívba belenéz? Vagy gyárban az a munkás, aki védőfelszerelése mögé „elbújva” megállás nélkül dolgozik? Igaz, itt a névnél többet fejez ki, amit látunk; ahogyan láttat – korfestő a kép.
Az időben közelebbi a másik pillanatfelvétel: illusztrációnak készült, ki gondolta, hogy mennyivel több ennél. – Milyen kihívó! – jegyezte meg a képet szemlélő hölgy a megörökített lányról. Lehetett rajta töprengeni: vajon öncélú volt-e a „modell” tartása, vagy a fotósnak szólt volna, avagy a bárki-újságolvasónak?
Sokáig őriztem külön gyűjteményem egyik darabját, egy újságkivágást. A riportfelvétel négy képviselőt ábrázolt, a legkülönfélébb kacagó pózokban. Egyikük a fejét fogta, másikuk derékszögig hajolva vidult azon, hogy annak idején az egyik párt megkísérelte lemondatni Jelcin elnököt az orosz parlamentben. A féktelen mulatság máig dokumentálja a politikusi magabiztosságot-meggyőződést, hogy mi az, és milyen, ha valami elképzelhetetlen.
Fényképek. Hatásuk alá kerülünk megannyiszor. Régi és újabb fotók. Készültek bár hobbiból, illusztrációnak vagy művészi igénnyel, többnyire azt is megmutatják: milyen a fényképész viszonya a világhoz.
(Felvételünk a Budapesti Galéria Kiállítóházában készült; egyike a tárlaton részt vett több mint hatvan fotóművész mintegy háromszáz képének)
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése