„Mostan színes tintákról álmodom…”
Összefirkálom vele az arcodat, meg a hátadat, meg a seggedet. Úgy fogsz kinézni, mint egy Leonkavalló. Csak széttárt karokkal forogsz, mint egy forgó dervis, aztán majd jól elszédülsz, és rókázni fogol, ahelyett, hogy a várt csoda jönne. Lassan megsokszorozódsz, már csak te vagy az úttesten, és forogsz, mint egy majálisi papírforgó, aztán éles reccsenéssel kettétörsz.
A felsőtested belecsapódik a porba, nagy felhőt verve fel, az alsótested még bizonytalanul ácsorog egy darabig, aztán lassan, és méltóságteljesen eldől.
Így döglik meg a világ tisztessége, pedig te másként remélted, de mit reménykedsz te barom, hiszen azt nem neked találták ki.
A remény az, amit sosem látni, de mondják, hogy létezik.
Az csak egy hülye, és idióta népmese, a csóringereknek kitalált vigasz, amit az öngyilkosok szoktak elveszíteni.
Azért nem lehet reményt találni, mert láthatatlan. Nem érdemes keresni sem. Mindenki forog, meg forgik, aztán elesik. Így hal meg a világ tisztessége.
A Pali, nem így halt meg. Csak a hátára feküdt, és becsukta a szemét.
Nem akartam, hogy elvigyék, de mondták, hogyha nem, akkor büdös lesz. Meg fertőző.
Biztos becsaptak, de már mindegy.
Vesszen Kovács Gizi…
Aki a rosszat nem érdemli, az jót se kapjon. Az kapjon gümőkórt.
Megérdemli.
A hülye anyját.
Belenyúlok a tintákba, és a falra nyomom a tenyeremet.
Ha már elmentem a Pali után, mindenki láthassa, hogy egyszer voltam.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó…-
Ha egyszer majd lesz gyerekem, Willibaldnak fogják hívni. Az összeset, mert a név meghatároz.
Könnyebb egy nevet megjegyezni, mint többet. Többet nehezebb. Ez hétszentség.
Hallottam, hogy ezt nem szabad mondani, hogy hétszentség.
Helyette használom az approximatíve kifejezést.
Ez olyan, mint az apropó, csak egészen más.
A hülye anyját.
Nem szabad csúnya szavakat használni nyilvánosságban. Ezért nem is teszem.
A nyilvánosság annyit jelent, hogy tagsági igazolvány nélkül, bárki használhatja.
Például, egy utcai WC – t.
Csak nem szabad szarral összekenni a csempét, mert úgy rúg tökön a klotyósnéni, hogy napokig csillagokat látol. Azt fogod hinni, hogy kitört az állandó napfogyatkozás.
Hallomásból tudom, hogy van értelmi fogyatkozás, vagy mi.
De ez egy hülye duma, mert honnan tudhatná bárki, hogy mennyi az értelmi minimum, és abból mennyinek kell elfogyni, hogy fogyatékos lehessél?
Ezzel, csak azokat tudják ijesztgetni, akik hisznek a Mikulásban, meg a rénszarvasszánokban.
Értelem – mint olyan, nincs is. Ez egy műszó, amiről szó sem lehet.
Az értelmetlen is csak annyi, hogy nem érti a másik, hogy mit akar mondani az egyik. Lehet, hogy éppenséggel ő az értelmetlen.
Egy szövőlepke, persze, hogy nem érti, ez mindössze annyit jelent, hogy nem szövőlepkéül szólították meg.
Én sem értem a hindit, akkor értelmetlen lennék, ha hindiül szólítanának meg?
Egy lószart nektek.
Sokat írni is veszélyes, akárcsak kihajolni, az ember mire megírja mondjuk a Homéroszt, tövig lekopnak az ujjai. Még vakarózni is képtelen. Hát ez a vég.
A dolgokat mindig a végükről kell kezdeni, mert akkor van remény arra, hogy pozitív irányban kutakodsz. Előre haladsz, és nem hátra.
Nagyon fontos egy ember életében, meg gondolom egy állatéban is, hogy ne mindig a vége felé haladjon.
A dolgoknak amúgy sincs soha vége, véged csak neked lehet.
Úgy szállsz ki a történetből, mint egy villamosból, te sehova, az meg megy tovább.
Ott maradsz leszarva a peronon, mint egy eldobott csikk.
Csak kihűlt emlékeidet idézed, hátha felmelegíti a lelkedet. Bár meleg lélekkel feküdni a piszokban… és akkor mi változik? Hát neked már semmi. Majd összesöpör az utcaseprő. Te kis pöcs.
Csodás lehet a város felett repkedni, mint egy huzat.
Fentről nézni ezt a sok hülyét, hát valami felemelő. Úgy nyüzsögnek, mint a tetvek, rágják a csontot, és azt hiszik, hogy minden fenékig OK.
Térdig gázolnak a szarban, de úgy döntenek, hogy gyöngykavics. Még a szagát sem érzik, pedig ide is felhallik. Süt rájuk a nap, és ez nekik elég. Elég szomorú…
De mit is lehetne tenni. Hát semmit. Nem is kell. Miért kéne mindig tenni bármit is?
Ez egy ilyen tiszavirág bagázs, nekik jó, akkor jó. Nem erőszak a megváltás.
Váltogasson a rossznyavalya. Nézze meg az ember.
Ha a lelkedet kiteszed, hálára ne számíts. Azt nem ismerik. Csak a kocsmákban a csapost.
Ha eleget iszol, felerősödik a nehézségi erő. Lehúz a földre.
Ott aztán elénekelheted a Fülöp áriáját… „Majd alszom én, ha véget ér e kín” – és így tovább.
Nem tudom, ma már kivel lehet, és kivel nem érdemes szóba ereszkedni. Ha nem beszélek, azt mondják, terhelt vagyok. Ha beszélek, akkor is azt mondják.
Ezek csak ezt az egy szót ismerik, erről sem tudnak bővebben kifejteni. Ez olyan, mint egy bélyeg. Rányomják a pasasra, annak rögvest vége.
Nem lehet többé le sem áztatni, sem vakarni, ott díszeleg feltámadásig.
Talán még a fejfájára is ráírják, hogy XY, az idióta sírja.
Had tudja az arra járó, hogy itt egy hülye fekszik, akit hivatalos rangra emeltek. Egy profi.
Micsoda megtiszteltetés! Szinte már negatív diszkrimináció!
De akit még csak nem is diszkriminálnak, annak meg semmije sincs, amit fel tudna mutatni.
Akkor már ez is jobb.
Persze nem lehet mindenki egy Blerió, vagy egy Matuska Szilveszter, ezek örök státusok, de azért Lutz Aranka lehetne az ember, akinek van személyi száma, és úgy lehet utána ordítani az utcán, hogy
GH. 132/55-1 figyelj ide!
Összefirkálom vele az arcodat, meg a hátadat, meg a seggedet. Úgy fogsz kinézni, mint egy Leonkavalló. Csak széttárt karokkal forogsz, mint egy forgó dervis, aztán majd jól elszédülsz, és rókázni fogol, ahelyett, hogy a várt csoda jönne. Lassan megsokszorozódsz, már csak te vagy az úttesten, és forogsz, mint egy majálisi papírforgó, aztán éles reccsenéssel kettétörsz.
A felsőtested belecsapódik a porba, nagy felhőt verve fel, az alsótested még bizonytalanul ácsorog egy darabig, aztán lassan, és méltóságteljesen eldől.
Így döglik meg a világ tisztessége, pedig te másként remélted, de mit reménykedsz te barom, hiszen azt nem neked találták ki.
A remény az, amit sosem látni, de mondják, hogy létezik.
Az csak egy hülye, és idióta népmese, a csóringereknek kitalált vigasz, amit az öngyilkosok szoktak elveszíteni.
Azért nem lehet reményt találni, mert láthatatlan. Nem érdemes keresni sem. Mindenki forog, meg forgik, aztán elesik. Így hal meg a világ tisztessége.
A Pali, nem így halt meg. Csak a hátára feküdt, és becsukta a szemét.
Nem akartam, hogy elvigyék, de mondták, hogyha nem, akkor büdös lesz. Meg fertőző.
Biztos becsaptak, de már mindegy.
Vesszen Kovács Gizi…
Aki a rosszat nem érdemli, az jót se kapjon. Az kapjon gümőkórt.
Megérdemli.
A hülye anyját.
Belenyúlok a tintákba, és a falra nyomom a tenyeremet.
Ha már elmentem a Pali után, mindenki láthassa, hogy egyszer voltam.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó…-
Ha egyszer majd lesz gyerekem, Willibaldnak fogják hívni. Az összeset, mert a név meghatároz.
Könnyebb egy nevet megjegyezni, mint többet. Többet nehezebb. Ez hétszentség.
Hallottam, hogy ezt nem szabad mondani, hogy hétszentség.
Helyette használom az approximatíve kifejezést.
Ez olyan, mint az apropó, csak egészen más.
A hülye anyját.
Nem szabad csúnya szavakat használni nyilvánosságban. Ezért nem is teszem.
A nyilvánosság annyit jelent, hogy tagsági igazolvány nélkül, bárki használhatja.
Például, egy utcai WC – t.
Csak nem szabad szarral összekenni a csempét, mert úgy rúg tökön a klotyósnéni, hogy napokig csillagokat látol. Azt fogod hinni, hogy kitört az állandó napfogyatkozás.
Hallomásból tudom, hogy van értelmi fogyatkozás, vagy mi.
De ez egy hülye duma, mert honnan tudhatná bárki, hogy mennyi az értelmi minimum, és abból mennyinek kell elfogyni, hogy fogyatékos lehessél?
Ezzel, csak azokat tudják ijesztgetni, akik hisznek a Mikulásban, meg a rénszarvasszánokban.
Értelem – mint olyan, nincs is. Ez egy műszó, amiről szó sem lehet.
Az értelmetlen is csak annyi, hogy nem érti a másik, hogy mit akar mondani az egyik. Lehet, hogy éppenséggel ő az értelmetlen.
Egy szövőlepke, persze, hogy nem érti, ez mindössze annyit jelent, hogy nem szövőlepkéül szólították meg.
Én sem értem a hindit, akkor értelmetlen lennék, ha hindiül szólítanának meg?
Egy lószart nektek.
Sokat írni is veszélyes, akárcsak kihajolni, az ember mire megírja mondjuk a Homéroszt, tövig lekopnak az ujjai. Még vakarózni is képtelen. Hát ez a vég.
A dolgokat mindig a végükről kell kezdeni, mert akkor van remény arra, hogy pozitív irányban kutakodsz. Előre haladsz, és nem hátra.
Nagyon fontos egy ember életében, meg gondolom egy állatéban is, hogy ne mindig a vége felé haladjon.
A dolgoknak amúgy sincs soha vége, véged csak neked lehet.
Úgy szállsz ki a történetből, mint egy villamosból, te sehova, az meg megy tovább.
Ott maradsz leszarva a peronon, mint egy eldobott csikk.
Csak kihűlt emlékeidet idézed, hátha felmelegíti a lelkedet. Bár meleg lélekkel feküdni a piszokban… és akkor mi változik? Hát neked már semmi. Majd összesöpör az utcaseprő. Te kis pöcs.
Csodás lehet a város felett repkedni, mint egy huzat.
Fentről nézni ezt a sok hülyét, hát valami felemelő. Úgy nyüzsögnek, mint a tetvek, rágják a csontot, és azt hiszik, hogy minden fenékig OK.
Térdig gázolnak a szarban, de úgy döntenek, hogy gyöngykavics. Még a szagát sem érzik, pedig ide is felhallik. Süt rájuk a nap, és ez nekik elég. Elég szomorú…
De mit is lehetne tenni. Hát semmit. Nem is kell. Miért kéne mindig tenni bármit is?
Ez egy ilyen tiszavirág bagázs, nekik jó, akkor jó. Nem erőszak a megváltás.
Váltogasson a rossznyavalya. Nézze meg az ember.
Ha a lelkedet kiteszed, hálára ne számíts. Azt nem ismerik. Csak a kocsmákban a csapost.
Ha eleget iszol, felerősödik a nehézségi erő. Lehúz a földre.
Ott aztán elénekelheted a Fülöp áriáját… „Majd alszom én, ha véget ér e kín” – és így tovább.
Nem tudom, ma már kivel lehet, és kivel nem érdemes szóba ereszkedni. Ha nem beszélek, azt mondják, terhelt vagyok. Ha beszélek, akkor is azt mondják.
Ezek csak ezt az egy szót ismerik, erről sem tudnak bővebben kifejteni. Ez olyan, mint egy bélyeg. Rányomják a pasasra, annak rögvest vége.
Nem lehet többé le sem áztatni, sem vakarni, ott díszeleg feltámadásig.
Talán még a fejfájára is ráírják, hogy XY, az idióta sírja.
Had tudja az arra járó, hogy itt egy hülye fekszik, akit hivatalos rangra emeltek. Egy profi.
Micsoda megtiszteltetés! Szinte már negatív diszkrimináció!
De akit még csak nem is diszkriminálnak, annak meg semmije sincs, amit fel tudna mutatni.
Akkor már ez is jobb.
Persze nem lehet mindenki egy Blerió, vagy egy Matuska Szilveszter, ezek örök státusok, de azért Lutz Aranka lehetne az ember, akinek van személyi száma, és úgy lehet utána ordítani az utcán, hogy
GH. 132/55-1 figyelj ide!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése